Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.





9 dolog, amiről te is biztosán hazudtál már magadnak

Hazudni mindenki szokott. Van aki nyíltan vállalja, van, aki már erről a puszta tényről is sunnyog, de biztos, hogy mindenki csinálja. Rosszabb esetben azért hazudunk, mert rosszindulatúan szeretnénk ártani másoknak, és van, hogy kegyes füllentéseket teszünk, csak azért, hogy védjünk valakit, akit szeretünk. A legmeglepőbb viszont, hogy milyen gyakran vagyunk képesek hazudni saját magunknak, legtöbbször egészen apró, banális dolgokkal kapcsolatban, csak azért, hogy pár pillanatig jobban érezzük magunkat. Ezek közül kilencre máris fény derül a listánknak köszönhetően!

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj idén tavasszal farmeringeket

A farmering az örök jolly joker ruhadarab, hiszen más árnyalatú farmerral, szoknyákkal, feketével vagy fehérrel, illetve mintás darabokkal is jól mutat. Variálhatjuk úgy, hogy kifejezetten laza,ám úgy is, hogy elegáns hatást keltsen. Tavasszal különösen javasoljuk, hiszen egy kardigánnal vagy bőrdzsekivel telitalálat lehet!

olvass tovább

A pillanat megélése lehet a jól működő párkapcsolat kulcsa

Ha túlságosan stresszesek vagyunk, azt a párkapcsolatunk is könnyen megszenvedheti. Ha ingerlékenyek vagyunk, és túl nagynak érezzük magunkon a nyomást, az hatással lesz a kapcsolatunkra, méghozzá igen negatívan fogja befolyásolni, hiszen nem lesz sem energiánk, sem pedig időnk arra, hogy figyelmet szenteljünk a másiknak, és igazán minőségi időt tölthessünk vele.

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj kifinomult nude színeket tavasszal

Az, hogy a most következő színek semlegesek, cseppet sem jelenti azt, hogy unalmasak lennének, sőt! Tavasszal és nyáron nem csupán harsány színekkel és mintákkal hívhatjuk fel magunkra a figyelmet, az is tökéletes lehet, ha kicsit visszafogottabb, kifinomultabb árnyalatokat választunk. Éppen azért most olyan outfiteket rendeztünk egy galériába, amelyeket csodás nude színű ruhadarabokkal álmodtak meg!

olvass tovább