Jean, az édesapa, a fiatal lánnyal szemben azonban az elejétől kezdve kitart a fia ártatlansága mellett, miközben mégis a vérbeli maszkulinitást jeleníti meg: miért tegye tönkre ez a semmit nem jelentő 20 perces akció két fiatal életét?

A bíróságon feljön Míra és Alexander múltja és jelene is, ahogy az is bebizonyosodik, hogy a szülők valójában mennyire nem ismerik a saját gyereküket. Hogy mennyire tabunak olykor a családi asztalnál az alkohol és a kábítószer kérdése. A lány szigorú édesanyja komolyan és konzervatívan követi a zsidóságot, és ezt megköveteli a lányaitól is. A tárgyaláson szembesül vele, hogy a lánya már régen nem szűz sőt: az ártatlanság mögött igazi lázadó vadság uralkodik. A film kellően rámutat arra, hogy az ember bármit képes elhitetni és eljátszani, akár félelemből, akár azért, hogy ne bántson mást a valódi énjével. Kettős élet egy olyan 17 éves lánynak, aki két világ közé rekedt: a nyílt, lehetőségekkel tarkított világ és a konzervatív, szigorú vallási világ közé. 

Alexander régi kapcsolata mutat rá arra, hogy mennyire képes elmosódni a határ a fantázia és a valóság, a szexuális izgalom és a másik fél megalázása között. Hogy az embert mennyire edukálja öntudatlanul is az, ahol és amiben felnő, majd az is, hogy milyen viszonyokban vesz részt élete folyamán. Ami az egyik kapcsolatban normális, a másikban abszurdum. Ami az egyik kapcsolatban odaadó szerelem, az a másikban bántalmazás. 

A néző az esküdtszék mellett a második esküdtszék lesz. Kiüresedsz, miközben zakatolnak a fejedben, a szemed előtt az újabb és újabb történések, kérdések, vádak, múlt és trauma feljövés. 

A tárgyaláson megfogalmazódik többek között az a fő kérdés is, hogy nem maga a szexuális aktus valósága a lényeg, hanem az, hogy kényszerrel jött-e létre. A film bemutatja az áldozathibáztatást és az azonnali érzelmi alapon döntést. A védelem újra és újra egy mozzanatba próbál belekapaszkodni: a lány nem mondott hangosan nemet, vagyis nem tett semmi nyilvánvalót, hogy megállítsa a közösülést. Vagyis ha nem mondunk hangosan nemet, ha nem lökjük el magunktól a másikat, akkor valójában beleegyezünk az aktusba? Mennyire elfogadható egy nemi erőszakról tárgyaló perben az, ha azért vonják kétségbe a valóságot az áldozattól, mert amaz nem volt erőszakos? Ha nem kiáltott, nem rúgott, nem sírt, nem kérlelt, nem ütött és nem hangzott el tőle az "elég! Nem akarom!" kifejezések? Hol kezdődik vajon a kihasználás és hol végződik a kölcsönösségen alapuló szex? 

Karine Tuil a 2019-es regényét részben egy 2015-ös stanford-i ügy kapcsán írta meg, és két évig bírósági tárgyalásokat figyelt, hogy a lehető legjobban megértse azt, hogy miféle törésnek kell történnie egy személy életében ahhoz, hogy erőszakot kövessen el. Az egyik ilyen eset lett végül az adott könyv alapja: Amerikában Chanel Miller 2015 januárjában panaszt nyújtott be azért, hogy egy másik hallgató, Brock Allen Turner megerőszakolta őt. Ezen a valós tárgyaláson szintén elhangzott az a mondat, ami végül bekerült a filmbe is. Karine Tuil nyilatkozta 2020-ban a haaretz.com interjúban, hogy

"Megdöbbenésemre az alperes édesapja azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy ezért a 20 perces akcióért a gyermekének ragyogó karrierje fizette meg busásan az árát. Az áldozatra nem tért ki. Turner 6 hónapot kapott, amiből csak 3 hónapot kellett leülnie."

Tuil az önéletrajzi könyvében mesélt arról, hogy hogyan tudta meg, hogy a saját édesanyját 60 évvel ezelőtt, 11 éves korában megerőszakolták. 

"A könyvet a Stanford-ügyre alapoztam, de az írás kiváltója valójában az a női sebezhetőség volt, amit anyám miatt tapasztaltam meg. Amikor én is anyává váltam, a saját édesanyám akkor állt elém, hogy elmesélje nekem az igazságot. Azt, hogy 11 éves korában az egyik szomszédjuk szexuálisan bántalmazta őt. Viszont eddigre már anyám öntudatlanul is, de továbbadta nekem és a nővéremnek azt a belső női félelmet, ami a szexuális zaklatás, a nemi erőszak miatt lévő homályos félelmet jelentette. A könyvemben Mila csendes félelme részben anyám történetén alapszik."

Talán ezekkel együtt még jobban érteni lehet azt a fajta erőt, valóságtartalmat, amit Yvan Attal rendezése folyamán érzünk. Az Uránia moziban március 11-én a Frankofón filmnapok keretein belül levetítésre kerül. 

• karine tuil könyv

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!