Sokan képtelenek vagyunk letenni egy-egy fejezetet életünk könyvében. Folyamatosan vissza-visszalapozgatunk, és ugyanazon rituálék szerint kívánjuk élni az életünket. Amint a változás szele megérinti a terünket, azonnal hanyatt-homok fedezékbe vágjuk magunkat. Mi ezek vagyunk.
A rossz szokásaink, jó szokásaink, napi cselekedeteink, amik láthatatlan ragasztóként ivódtak bele lelkünk szövetébe mind a személyiségünk részévé nemesültek; olyannyira, hogy holt fagyott kezünkből se lehetne kifordítani őket. Ez vagyok én, az összes rossz szokásom, minden olyan dolog, amit te nem tudsz elviselni bennem, pedig csak én ilyen vagyok. Ezekkel a problémafelhőkkel magamat azonosítom, így gondolhatom azt magamról, hogy már sosem fogok megváltozni.
Miért is félünk a változástól?
Emlékszem gyermekkoromban rettegtem mindenféle változástól. Új suliba kell menni, el kell menni egy vizsgára, netán ide-oda költözni, vagy akár arrébb rakni két tárgyat a szobában, vagy kidobni valamit a kukába… nagyon nagy félelmek halmozódtak fel bennem a változásoktól. Felnőtt fejjel féltem kapcsolatból kapcsolatba lépni, rettegve már a kezdetén attól, hogy úgyis kukában landol a szívem a végén. A munkahelyváltás a rémálmok legrosszabbika, vagy otthonról elköltözni… képtelen voltam megszokni bárminemű változást az életemben. Mindig a kis kényelmes kitaposott komfortzónámban lépkedtem. Amikor elvesztettem valakit az életemből, kétségbeesetten tekintettem körbe, hogy sosem válthatok szót vele a jövőben, pedig a múltam meghatározó része volt, legyen az egy jó barát, vagy egy régi kapcsolat.
Az emberek nem szeretik a változásokat. Pedig körülöttünk minden percnyi váltakozással alakul, formálódik. Ami régen divatos volt, ma már nem az. Amit régen megszoktunk, nem biztos, hogy jelenlegi életünkben konfliktus nélkül alkalmazni tudunk, de minden veszély ellenére ragaszkodunk saját kis megkövesedett, sokszor beteges rutinunkhoz, nehogy valami új beléphessen az életünkbe. Így halmozunk magunkra számos rossz szokást, amivel körbebarikádozva magunkat, tengetjük mindennapjainkat. Amikor változtatni kellene, inkább megvetjük a lábunkat a múltba kapaszkodva, és mereven rázzuk a fejünket. Számtalan új dologról maradunk le, ha azzal az énnel azonosítjuk magunkat, amilyenek voltunk. Legyen ez annak a hibája is, amikor valaki múltbeli ítéletével azonosítjuk magunkat, mert már annyiszor hallottuk azokat a bántalmazó mondatokat, hogy azokkal a tulajdonságokkal önkéntelenül magunkat is jellemezzük, ha arról esik szó. Annyira képesek vagyunk beleszokni saját sztereotípiánkba, hogy elkönyvelhetjük, hogy gyávák, buták, tehetetlenek és változásra képtelenek vagyunk.
Pedig mindez csupán döntés kérdése. Nem az a probléma a változás megakasztásával, hogy rajtad kívül úgyis bekövetkezik, hanem, hogy ha megtörténik akaratod ellenére, teljesen leblokkol és sebezhetővé tesz.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez