Az öngyilkosság nem betegség

A mentális egészség megzavarodása nem válogat: nem érdekli a bőrszín, a vallás, a nemi hovatartozás, az anyagi helyzet.

Ahogy általában, jelen helyzetben is megoszlanak a vélemények: van, aki elfogadta, de van, aki nem hiszi el, hogy a polgármester önként vetett véget az életének. Az indokok? Hogy amit el szeretett volna érni, amiért harcolt, az kezdett megtérülni, hogy a községnek szüksége volt rá sőt, tele volt élettel és tervekkel ő maga is. Az öngyilkosság lappang. A depresszió pedig rendkívüli nagy hangulatingadozásokra képes, és ebből kiindulva, egy igazi színészet az egész: egyik nap életöröm és nevetés, másikban búskomorság, harmadik nap megint felhőtlen jókedv.

Nem szeretem, hogy egy nevetséges szóvá lett aposztrofálva a „depresszió” kifejezése. Hogy bárki bárkinek a fejéhez vághatja, mintha csak azt mondaná, hogy „milyen szép időnk van.” Nem szeretem, hogy manapság a depresszió kifejezés negatív, és úgy tesz a többség, mintha nem kéne vele foglalkozni, mert mintha egyenlő lenne a semmitmondó drámázással. A depresszióval törődni kell. A mentális egészséggel pedig mindenkinek kutyakötelessége foglalkozni: és odafigyelni a másik emberre. Nem címkézhet, nem skatulyázhatsz, nem kategorizálhatod be a többi embert azért, mert te megteheted. Nem, nem teheted meg. Nem szeretem, hogy félünk a mentális egészségtől: a skizofréniától, a bipoláris zavartól, és azt sem szeretem, hogy csak legyintünk, ha azt mondják nekünk, hogy ne legyünk annyira stresszesek.

Az öngyilkosságot meg lehet előzni. De ahhoz arra van szükség, hogy ismerjük önmagunkat, és hogy figyeljünk egymásra. Nincs okunk arra, hogy bíráljuk az életet, hogy gyűlöljük az emberiséget: arra van jogunk, hogy segítsünk és szeressünk.

Ég Veled.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!