Vannak azok a pillanatok, események, melyek ösztönösen is arra késztetik az embert, hogy picit megálljon, és számot vessen az elmúlt időszakról. Két és fél év.

Pontosan emlékszem arra a napra, amikor beköltöztem. Soha életemben nem voltam annyira a padlón, mint abban az időszakban. Gyűlöltem a lakást, és haragudtam az egész Világra, miközben szó szerint a padlón ülve - zokogva -  magamat hibáztattam mindenért. Fogalmam sem volt, hogyan tovább. Azt sem tudtam, hogy kell élni egyedül, nemhogy egyedülálló anyaként, egy gyermekkel. Az viszont hamar világossá vált, ott, akkor, azon az idegen padlón ülve, hogy a sebeim nyalogatására nincs sok időm.

Fel kellett állnom már aznap, és a fúróval együtt kezembe venni az életünket, mert a kisfiamnak otthont kellett varázsolnom, hogy mikor Ő először belép a lakásba, akkor érezze:  mindegy hol vagyunk, ha együtt vagyunk MI KETTEN, az az OTTHON.

Hosszú hónapokig saját magamat sem találtam, elcsomagoltam valahol mélyen, valamelyik dobozba, amelyiket pár perc alatt kellett összepakolnom, amikor “menekültünk.”

Teltek a napok, hetek, hónapok, tettem a dolgom a hétköznapokban, mosolyogva- kézen fogva rohantam a gyerkőccel reggelente  az oviba, majd később a suliba, és tulajdonképpen senki nem mondta volna meg, hogy belül micsoda harcokat vívok.

Esténként viszont, amikor minden lecsendesedett elöntöttek a válasz nélkül hagyott “miért” kérdések, amelyek belülről folyamatosan ostromoltàk a lelkem. Hosszú hetek, hónapok teltek el úgy, hogy emésztettem magam, és kerestem, hol hibáztam. Tulajdonképpen nem a költözés pillanatában maradtam magamra, hanem már sokkal korábban. A méreg, amit viszont egy bántalmazó kapcsolatban folyamatosan, apránként csepegtetve adagolnak, hosszú - hosszú évekre képes kárt okozni a lelkedben.

Aztán, eljött egy nap. Másnak talán pont ugyan olyan, mint az összes többi. Én, viszont már az ébredés pillanatában éreztem, hogy ez most más. Mintha a napfényt, az eget, a körülöttem lévő dolgokat is más színben láttam volna. Már nem csak fekete - fehér Világ várt a reggeli rohanás ok közepette, és a mosolyom sem egy álarc volt.

• érzelmek otthon újrakezdés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!