Az otthon nem egy hely! Az egy érzés!

Azon a napon körülnéztem , és rájöttem, hogy mennyi jó ember van körülöttem, hogy mennyien igyekeznek segíteni, és hány emberre számíthatok úgy, ahogy soha nem gondoltam volna.

Fel kellett ismernem, hogy akiket ellenségnek hittem, ők fogják a legszorosabban a kezem.

Ezeknek az embereknek köszönhetően itt, ebben a lakásban elkezdtem újra felépíteni magam, ugyanazt a hangosan éneklő, mindig mosolygó, pozitív valakit, akit bár megvertek, megtörtek, megaláztak, de csak ERŐSEBB lett tőle, és most még hangosabban énekel, és még őszintébben tud nevetni. Ez a valaki az egykor idegennek hitt padlón ülve tanulta meg, mennyi mindenre képes.

.. mert itt, ebben a lakásban valaki olyan született újjá, akiről sosem hittem, hogy létezik.

Az I G A Z I ÈN !

Bár sok - sok nehéz napot, pillanatot éltem meg, sokszor csuktam be az ajtót és sokszor nyitottam ki olyannak is, akinek sosem kellett volna..de most, amikor itt ülök, ugyan azon a padlón, ahol két és fél éve.. csak a hála az, amit érzek, amiért ezek közt a falak közt lehetőségem volt megtalálni önmagam.

Ezek a falak nyújtottak társaságot a zokogós estéken, a hajnalig tankönyvet fedő éjszakákon, az elszigetelt COVID időszakban, a házi feladatot nem készítő anya - fia vitáknál, az iskolába rohanós reggeleken, a fogtündèr és a Mikulás éjszakai műszakjàban, na és persze a barátnős okfejtős hajnalokon.

Ezek a falak látták a legnagyobb könnycseppeket, és ezek a falak hallották a legőszintébb nevetéseket. És ezek a falak, ha beszélni tudnának, biztos mesélnének még számtalan megélt pillanatot, amit sosem felejtek el..

Itt, ezen az egykor idegennek hitt helyen leltem a leginkább otthonra, önmagammal. Az itt eltöltött évek kovácsoltak egy olyan erős szövetséget köztem, és a kisfiam között, amin már soha, semmi nem fog sebet ejteni.

Ma már pontosan tudom, hogy olykor az élet nem azért sodor viharokat az utadba, hogy elvessz, hanem éppen azért, hogy otthonra találj.

Örökké hálás leszek!

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Dibáczi Dóra

Az életemben mindigis központi szerepet töltött be az írás. Gyerekkoromtól kezdve amolyan gyógyírként használtam. Egy menedéknek. Ami mögé elbújhatok, közben pedig mégis ki adhatom magamból ami a lelkemet nyomja. Egy idő után aztán a környezetem hívta fel rá a figyelmem, hogy ez az érzék több annál, minthogy magamnak írjak egy füzetbe, ès talán segíthetnék a történeteimmel, gondolataimmal másoknak is. Mivel az írás mellett az empátia és a segítőkészség az, ami számomra mèg rendkívül fontos, így már csak egy nagy adag bàtorság kellett, hogy ràlépjek egy olyan útra, amire mindig is vágytam.. Írjak. Ne csak magamnak, Nektek is. Van mèg mit tanulnom, ès nèha mèg meztelennek érzem magam egy - egy mélyebb gondolat megfogalmazása után, de ha a soraim már csak egy embernek is segítenek, jókor - jó időben, akkor elmondhatom: cèlba értem!