A féltékenység adódhat abból, hogy sok hasonlóan csalfa embert vonzunk magunkhoz, vagy sorozatosan elkövetjük azokat a hibákat, ami miatt hozzásegítjük a másik félt a hűtlenkedéshez, vagy adódhat abból is, hogy az előző sérelmeink miatt annyira bizonytalanok vagyunk saját vonzalom megtartó erőnkben, hogy attól félünk, hogy nem vagyunk elég jók, és el fognak minket hagyni itt is. Megfigyeltem ismerkedésnél, hogy számtalan esetben már első körben elindulnak a tesztelések. Keresztkérdéseket teszünk fel a másiknak, és a reakciókból megalkotunk egy listát, és vezetjük azokat az információkat magunkban, amit szükségesnek találunk, és amitől a hideg kiráz minket. Igen, ezek a tesztek már játszmának számítanak. Mert a kérdezett fél skatulyába lett szuszakolva, annak függvényében, hogy elődei milyen vágyott vagy taszított vonásait képes felmutatni.
Mindannyian az elődeink árnyékában vagy fényében kerülünk megítélésre. Az előbbi helyzetben keresik bennünk a rossz tulajdonságainkat, az utóbbiban pedig, ha nem ütjük meg a szintet, akkor másodhegedűsök maradunk, teljesen mindegy, hogy mi fogjuk most a párunk kezét. Ha nem rendelkezünk előzetes tapasztalattal, mert első kapcsolatba kezdünk bele, akkor a tapasztalatlanság és kapcsolati rutintalanság okoz problémákat, mert nem fogjuk tudni, hogy adott helyzetben hogy reagáljunk. Vágyaink és rutintalanságunknak köszönhetően naivan hajlandóak vagyunk elhinni minden ígéretet, és valóságosnak feltüntetni. De az igazság az, hogy valahol mindannyian egy szerepet játszunk. Az őszinte, kendőzetlen beszélgetések nehezen jönnek létre.
Nem kérdezhetem meg tőled, hogy te mit hoztál magaddal a múltból, mert vagy annyira fáj, és annyira gyűlölöd, hogy nem tudsz róla normálisan értekezni és nem látod tisztán a benne okozott hibáidat, így nem tanultad meg a leckét és tovább gyűrűzöd a problémát. Vagy annyira el vagy merülve a múltban, hogy más sem jut eszedbe a mi szituációinkról, mint a múlt és, ha én bizonytalan vagyok magamban, hajlamos vagyok erre féltékenységgel reagálni. Nem tudom mi az arany megoldás, hogy elhagyjuk a kliséket és a játszmát. A legrémisztőbb talán az, hogy minden egyes kapcsolat olyan könnyen fordulhat át két ember sérelmeinek játszótereibe. Nehéz megállnunk, hogy ne a múltunk és rossz tapasztalataink függvényében tekintsünk az újra. Mégis létezik olyan, ami mindent újra indít bennünk.
Amikor nem azt látom a másikon, amilyennek látni akarom, hanem vágyom rá, és érdekel annyira, hogy őt magát megismerjem. Amikor nem félek annyira a másik harcaitól és elmúlt érzelmeitől, hogy meg merem ismerni a múltját, az elődeimet, az egész történetet. Kiragadott múltból sosem fogom a teljes képet kapni, miért lettem én az új jelölt, mégis ha adott pillanatban nem a vágyálmaimat pakolom a másikra, hanem megtanulom azt figyelni, ami van, akkor egy pillanatra felcsillanhat a valóság. Megpillanthatom azt, hogy amit látok, az valóban összeillik-e velem és a vágyaimmal. Az őszinte figyelem és ítélkezésmentes befogadás a legnagyobb kulcsa a kapcsolat sikerének. Legyünk bátrak meghallgatni és elfogadni a hallottakat. Ha igazán fontos számunkra a másik, akkor lényegtelen honnan és mivel érkeztünk. Ha felismerjük egymást a folyamatban az illúzió mögött, akkor elengedhetjük a tartóláncokat, és belesimulhatunk a kapcsolatba minden ellenérzés és félelem nélkül. Mert csak az számít, amit a másik szemében – akár egy pillanatra is-, valóságként élünk meg. Az álmok kergetését hagyjuk meg a játszmának. A valóság pedig felszabadítja a görcsöket és utat mutat, hogy egyedül menjünk tovább, vagy egymás kezét fogva.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez