Amit más egy látszólag értelmetlen és zavaros és idegörlő hullámvasútnak lát, az annak az embernek, aki éppen átéli, maga a pokol. Mindig a szélsőség fog vezetni téged, a köztes részt csak hírből fogod ismerni, mert neked az a normális, hogy a két véglet között szambázol. Egyszer nagyon magasan repülsz, máskor a legalján ásod a gödröket a lehető legmélyebbre. Vagy feltétel nélkül szeretsz valakit, vagy azt is elfelejtetted, hogy létező személyről beszélünk.

Egy összeveszésnél, egy szakításnál hol kiborulsz és mindent megtennél, hogy mégse legyen vége, hol pedig a lehető legkönnyebben lépsz túl rajta, mintha a másikkal sosem lettetek volna egymás életében. Soha nem fogod tudni, hogy éppen melyik szituáció, milyen érzelmeket fog kiváltani belőled. Soha nem fogod tudni, ki miért váltja ki benned éppen azt, amit. Soha nem tudod majd biztosra, hogy min múlik, hogy mit élsz meg mélyebben, vagy mit úgy, mintha semmi sem történt volna. Mintha az autópályán szembe mennél a kocsisorral, és nem félnél. Bármi megtörténhetne, meghalhatsz, kómába kerülhetsz, de te nem félsz, sőt, eszedbe se jut ez a lehetőség. Azt mondják rád, hogy vakmerő vagy, hogy hibbant, bátor, erős, hogy egy hegyet is elmozdítanál a helyéről, és ezek mind igazak.

Megtanultál küzdeni. Ha az életed alapjáratban véve olyan, hogy folyamatosan harcolnod kell, akkor a végén már az lesz fura, ami simán létrejön, amiért nem kell megmutatnod az erődet. Talán az egyszerűt el sem hiszed. Hajlamos vagy túlbonyolítani mindent, és megfelelni azoknak, akik bántanak. Az eszeddel persze tudod, hogy butaság, hogy miért is akarnál olyanoknak megfelelni, akik bántottak téged, akik bántani akarnak, akik csak azt lesik, hogy mikor esel össze, szóval az eszeddel tudod, de mégsem tudsz ellene mit tenni. Mintha csak az éltetne, hogy mindenki szeressen, és ameddig valaki is valamiért nem szeret téged, addig mész, amíg meg nem tudod az okát. Utána mi lesz? Talán semmi, igen, nagy valószínűséggel semmi sem lesz, de legalább van értelme az életnek.

Máshogy látod a világot, máshogy érzel, máshogy kötődsz, máshogy látod az embereket, mást jelentenek neked a kapcsolatok, máshogy értelmezel dolgokat, van, hogy máshogy is nyilvánulsz meg, és más nyugtat meg. Alapjáraton véve nem lenne baj, hiszen ezektől vagyunk azok, akik. De az emberek hajlamosak kinézni azt, aki eltér az átlagtól, aki teljesen különbözik a többi embertől. Hajlamosak furcsának beállítani, ami nem átlag. Vagy elintézni annyival, hogy “hát ez hülye.” És aki másképp látja a világot, más véleményen van az emberekről és a fontos dolgokról, az hajlamos arra, hogy ezt a másságot rossznak érezze, hogy szégyellje csak azért, mert látszólag ez a másság tehet róla, amiért őt nem fogadják el teljes jogú tagnak. Senki nem szeretne kívülálló lenni, épp ezért van olyan, aki bármit megtesz azért, hogy ne is legyen az. De mi jogon mondunk ítéletet bárkiről? Mi jogon ítélünk el bárkit, aki nem olyan, mint amit mi megszoktunk, vagy amit nehezen tudunk elfogadni? Egyáltalán miért hisszük azt, hogy mindenhez jogunk van?

• érzelmek érzelmi hulámvasút lélek lélekvihar

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!