Szeretetre születtünk, gyűlölni megtanultunk
Mindannyian úgy érkeztünk a földre, hogy a lelkünk szabad volt, hogy szeretet élt a szívünkben és nem lakoztak még olyan negatív érzések bennünk, mint a harag, a gyűlölet vagy a szégyen. Ezeket útközben "vettük" magunkra és a különféle emberekkel történt interakcióink során épültek be a személyiségünkbe. De nem muszáj annak lennünk, ami történt velünk, bármelyik nap dönthetünk úgy, hogy lesz, ami lesz, mi holnaptól akkor is szabadok leszünk.
És ha ez a döntés megszületett, akkor minél hamarabb jöjjön el a cselekvés ideje is. Ahhoz pedig, hogy megtalálhassuk a Hogyan? kérdőszóval kezdődő kérdéseinkre a választ Dr. Edith Eva Eger - Az ajándék c. kötetét lesz érdemes a kezünkbe venni.
A magyar származású Edith Eva Eger túlélte a náci haláltábor borzalmait, megküzdött a saját félelmeivel, gondolatainak börtönével és még ma is (93 évesen) klinikai pszichológusként segít más embernek abban, hogy ők is megtalálhassák a kulcsot, mely a saját maguk által gyártott celláik ajtaját nyitja. Edith Eva Eger előző - A Döntés - c. nagysikerű könyve a gyógyulás útján tett első lépés elhatározásig vezető úttal és saját traumájának feldolgozásával foglalkozott (Könyvajánló: itt), míg a tavaly megjelent Az ajándék c. kötet már a cselekvésre helyezi a hangsúlyt. Mint mondja, elkötelezett híve a pozitív gondolkodásnak, de csak akkor, ha azt pozitív cselekvés is követi.
A legrosszabb börtön nem az, ahová a nácik zártak. A legrosszabb börtön az, amit önmagam köré építettem.
Könyvében 12 életmentő leckét kínál olvasóinak az olyan élethelyzetek, érzések feloldására, mint például az áldozatlét börtöne, a szégyen csapdája, a félelem egyre mélyebb gödre vagy a meg nem bocsátás bénító béklyója. Mindvégig a tőle megszokott személyes, de soha nem ítélkező, segítő hangnemben vezet végig azon az úton, mely a gyógyulást eredményezheti. De nem árul zsákbamacskát, nem operál pozitív lózungokkal és nem ígér könnyű diadalmenetet. Mert nem elég akarni. Nem elég a felszínt kapargatni. Hiszen az önismeret útja nem (csak) arról szól, hogy felfedezem az erősségeimet, hanem arról is, hogy megtanulok szembenézni a gyengeségeimmel, az önkorlátozó gondolataimmal, a téves beidegződéseimmel, a "rosszabbik" oldalammal.
Az egyes fejezetek végén különböző gyakorlatokat is találunk, melyek segíthetnek annak, aki már elég bátornak érzi magát ahhoz, hogy részt tudjon venni a saját belső utazásán. Minden nagy út egyetlen döntéssel kezdődik és szabadságunk alapja az az erő, amivel dönteni tudunk.
Akkor szenvedünk a leginkább, amikor azt hisszük, hogy nincs hatásunk a saját életünkre.
A legkártékonyabb börtön a fejünkben van, mert mi vagyunk azok, akik fogva tartjuk önmagunkat a múlton való rágódással vagy a jövőtől való félelemmel. Mi vagyunk azok, akik magunkra vesszük mások rólunk alkotott véleményét és mi vagyunk azok is, akik magunkévá teszünk olyan dolgokat, amik esetenként nem is hozzánk tartoznak. De mi lehetünk azok is, akik felszabadítják önmagukat. Hiszen a kulcs mindig a saját zsebünkben van.
Ahhoz, hogy szabadok lehessünk és azt az életet éljük végre, amit igazán szeretnénk, ahhoz el kell tudnunk engedni a tökéletesség illúzióját és el kell fogadnunk a saját tökéletlenségeinket. Ehhez pedig az kell, hogy őszinték legyünk önmagunkhoz, mert ez lesz mindennek az alapja. Nem válogathatjuk meg, milyen dolgok történjenek velünk az életünkben, de mindig mi döntünk arról, hogyan reagálunk rájuk. És senki nem veheti el tőlünk azt, amit a fejünkbe raktunk. Ha a legsötétebb órákon is van erőnk a reményt választani, bármit elvehetnek tőlünk, de soha nem győzhetnek le.
Az áldozatok azt kérdik: Miért én?
A túlélők azt kérdik: És most?
A szenvedés egyetemes. Az áldozatlét döntés kérdése.
Amikor elkezdjük szeretni magunkat, akkor esélyt kapunk arra, hogy meggyógyíthassuk a szívünkön tátongó sebeket. Kiengedhetjük a belső gyermeket és biztosíthatjuk arról, hogy most már biztonságban van. Minél inkább megbékélünk önmagunkkal, annál inkább képesek leszünk elengedni a múlt szellemeit is. Sérüléseink ugyanis nem azt jelentik, hogy mostantól félemberek lettünk. Bármikor dönthetünk úgy, hogy ma még ezt csináljuk, de holnap már mást és másképp teszünk. Lehetünk újra teljes emberek.
Nem azzal volt a gond, amit a családom mondott nekem. A gond az volt, hogy elhittem. És folyamatosan hittem benne.
Töröljük a szótárunkból a Nem tudom, a Próbálom és a Muszáj szavakat. Helyettesítsük őket cselekvésre ösztönzőkkel - Tudom, Akarom, Megcsinálom. De ne legyünk túl szigorúak önmagunkkal, pusztítsuk el a bennünk élő nácit. Minden apró dolog, amit megteszünk magunkért, kiváló eredmény. Akkor is, ha a belső hang azt mondja, ez nem elég.
De igenis az. Csak kitartóan meg kell tenni azt az apró lépést minden egyes nap.
Kezdhetnénk is azzal az aprósággal, hogy lelkesen falni kezdjük a sorokat Edith Eva Eger könyvében, aminek minden sora arany (kétszer is kiolvastam egymás után és nem győztem jegyzetelni belőle, a gyakorlatokról már nem is beszélve - a szerk.). Hiszen ki lehetne hitelesebb vezetőnk az önismeret útján, mint egy olyan ember, aki túlélte a földi poklot és mégis képes volt szabaddá válni?
Lenyűgöző ember. Lehengerlő kedvesség. Támogató megértés. Szakmai tudás. Példaértékű életút. Bölcsesség. Tapasztalat. Gyakorlati segítség. Ez Dr. Edith Eva Eger és ez Az ajándék.
További írásaimat a honlapomon és Facebook oldalamon olvashatod.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez