Egy hiteles szalagavató története
Jeles kollégám, egyben műértő szociológus, nyájat terelő pásztor, és minden idők legtekintélyesebb orkanológusa most a szalagavatók világába enged bepillantást nem is annyira görbe tükre segítségével. E sorokat olvasva mindenkinek eszébe ötölhetnek azok a bizonyos utolsó középiskolás, kicsit kusza napok. De olvassuk hát, Csuhást:
Minden ember életében eljön a szalagavató pillanata. Mindenki erről álmodik, a megtörténtéig. Utána tilos róla beszélni. Most mégis váltsunk róla pár szót!
Terka néni (mindenhol csak „Molnár Gusztávné”-ként szerepel), a kiégett hajú és lelkületű matektanárnő próbál valami rettentő unalmas táncot erőltetni a diákokra. Köztük megoszlik a vélemény. Hunor, a szkinhed srác szerint Fejbőrre kellene bevonulni és pogózni kéne. Az ötlet utóbbi részéhez többen társulnak. Timi diszkózenét, Robi zsidót javasol, végül az „összevissza táncolunk” koreográfia teljesedik ki. Megszavazzák. Mindegy is, az emberek igazán a keringőre figyelnek. Akik párban vannak, életük legnagyobb pillanatának érzik, az egyedül lévők pedig tudják, lesz ezután is. Kivéve egyesek, akik kapuzárási pániktól hajtva őrülten próbálnak összejönni, de legalább a fogkeféjüket otthagyni valakinél. Ezek szinte sohasem sikerülnek. A helyszín a Keki, azaz a volt Kertészeti Egyetem. Gondolkoztak a kerületi művházon, de az kicsinek bizonyult, a tornatermet pedig épp festik.A lányok rendre borzalmas frizurát öltenek, kötelező csillámporral; a fiúkat nem érdekli az övéké. Vagy buzik. A fiúöltözőben boroskólát iszogatnak.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez