Divat és praktikum egyben!
Minden évben kihívást jelent egy nőnek (férfiaknak is), milyen nyári lábbelit válasszon. Most bemutatunk egy olyan márkát, akik megtalálták a divat és praktikusság között a legnagyobb összhangot!
olvass továbbMinden évben kihívást jelent egy nőnek (férfiaknak is), milyen nyári lábbelit válasszon. Most bemutatunk egy olyan márkát, akik megtalálták a divat és praktikusság között a legnagyobb összhangot!
olvass továbbA munkahelyi megjelenésre például ügyvezető igazgatóként kellő gondot fordítani amúgy sem egyszerű feladat, főleg a nyári nagy melegben, majdnem maximális páratartalom kíséretében. Egy kis átgondolással azonban a kánikulában is szuper, de egyben hivatalos lehet a megjelenésünk. Íme, 5 szuper tipp!
olvass továbbA Punnany Massif formáció 2003-ban jött létre. A hip-hop zenekar 3 évvel később rukkolt elő első lemezével, a Körkorképpel, amelyet az évek során a Shen Kick, a Sun Kick, a Fel #1, majd idén a Fel #2 követett.
olvass továbbItt a nyár, amikor végre úszkálhatunk a nap kellemes sugaraiban. Köztudott, hogy tavasszal és nyáron sokkal több párkapcsolat alakul ki, mint az év hidegebb évszakaiban. Ez nem is csoda, hiszen a szabadban sokkal több izgalmas programra nyílhat lehetőségük a pároknak, amelyek által feltöltődhetnek energiával, boldogsággal, no és persze szerelemmel.
olvass továbbLassan búcsúzunk a nyártól, a szabadban töltött, forró estéktől, a lenge ruháktól, a fesztiváloktól. Nyáron dúskálhattunk a szabadtéri koncertek kínálatában, hiszen jobbnál jobb előadók bulijára válthattunk jegyet idén is. Augusztus utolsó hetével azonban vége a fesztiválok nyújtotta önfeledt szabadság érzésének. De ne búsulj egy cseppet se! A Samsung Galaxy S5 készülékkel és a Samsung Audio Multiroom rendszer segítségével ismét átélheted a nyári tombolás minden pillanatát.
olvass továbbEzt az őrült játékot hogy lehet imádni, te. Az úri ifjak bolond szél fútta játékát. Egészen szerelmese lettem én is, pedig eleinte hogy utáltam. De ahogy a férjemet, úgy kezdtem előbb megszokni, aztán lassan megszeretni. Úgy habarodtam bele a vitorlavászonba, mint a mező mellett szárított nyári paplanhuzatba a kontyos, ősz nagyanyám.
olvass továbbSok cikket, tanulmányt lehet ilyenkor nyár közepén olvasni, hogy miért kell azonnal, nyomban elkezdeni diétázni. Rossz hírünk van, a nyári szuper alakért nem most kell elkezdeni a visszafogott táplálkozást. Mit tehetünk ilyenkor akkor, mikor már lekéstünk arról, hogy formába hozzuk magunkat a strandszezonra?
olvass továbbEstére, amikor már kicsit enyhül a meleg, és megéhezel, a kiadós vacsorával együtt jönnek a fölös kalóriák.
olvass továbbSztárvendégek és egy hozzáférhetetlen nedű vár március 15-én, 21:00 órától a Nyári Pál utcában található szórakozóhelyen megrendezett bulin. Kihagyni vétek!
olvass továbbMinden Olimpia alkalmával visszafojtott lélegzettel várja a nagyközönség, hogy a szervezők mivel nyűgözik le a világot. Négyévente egyre nagyobb és nagyobb izgalommal kíséri mindenki figyelemmel a játékokat, legyen a szó a nyári vagy a téli Olimpiáról. Most a Szocsiban rendezett téli játékok kapcsán összegyűjtöttük a legérdekesebb részleteket.
olvass továbbUkrajnában távol a központtól Rivnie városában található az a nyári hónapokban tündöklően zöldellő szerelemalagút, mely 1 km hosszan nyúlik el a vasút mentén. Igazán népszerű hely a szerelmesek között, sőt a hely szépségének adottsága az idők alatt már azt a babonát is népszerűvé tette, miszerint, ha az alagút alatt kívánunk valamit és a kívánságunk mellett egy csók is elcsattan, és ez a csók igazán őszinte érzésekből fakad, akkor bizony valóra válik a kívánságunk.
olvass továbbLaetitia Casta az arca Dolce&Gabbana új illatának, az Intense-nek. Az orientális virágos illat a narancsvirág és tubarózsa jegyeit tartalmazza főként, ezáltal egy valódi, szenvedélyes, nyári esszenciát lopva az üvegcsékbe. A fotósorozatot Mario Testino készítette.
olvass továbbAdott egy nyári, fülledt szombati nap, adott egy öt csillagos luxus szálloda és adott ötven gyönyörű lány. Így vehette kezdetét az idei Miss International magyarországi elődöntője a Váci utcában 2013. Augusztus harmadikán.
olvass továbbChiara Baschetti, a 35 esztendős olasz származású szupermodell Magyarországon járt egy rövid fotózás erejéig és villáminterjút adott magazinunknak. A szépség az Elite modellügynökség felfedezettje, olyan kampányokban szerepelt, mint Ralph Lauren idei nyári anyaga, vagy a Sisley és a Macy's reklámkapmánya. Ismerjétek meg egy igazán szimpatikus modell gondolatvilágát!
olvass továbbMagyar fajták borfesztiválja a Rác Fürdőben – a Borjour kóstolósorozat első nyári állomásán, a Zeniten!
olvass továbbAz első izzasztó napsugarakkal együtt megérkeztek az idén 15 éves McArthurGlen Designer Outlet Parndorf akciói is, így már nem lehet kérdés, miként legyél trendi a forró városban, a medence mellett, vagy akár a tengerparton.
olvass továbbA 2013-as nyári Springfield kollekciót egyszerre jellemzi az elegancia, a vidámság és a változatosság. Világos árnyalatok, vibráló smaragdzöld, élénk acélkék és a piros különféle variáció párosulnak légies anyagokkal és új izgalmas szabásvonalakkal.
olvass továbbAzoknak a stílusos férfiaknak, akik szeretnének, kitűnni a tömegből és egy igazán extra csomagolásba bújtatnák a lábukat, azoknak itt az ideje, hogy felfedezzék a Fendi új, 2013-as tavaszi / nyári kollekcióját.
olvass továbbAz új kollekciót India csodálatos tájai és kultúrája ihlette. Az ott hallott történetek, az ősi kézműves technikák és a spirituális kultúra mind hatással voltak a tavaszi-nyári kollekció elénk színeire és mintáira.
olvass továbbLondonban megrendezett sajtótájékoztatóján mutatta be a Levi’s a 2013-as tavaszi-nyári globális kollekcióját.
olvass tovább