Ez már nem sci-fi: megjöttek a szuperokos takarító robotok
Okosak, energiatakarékosak és sokszor emberi irányítás nélkül dolgoznak. Világszerte több országot meghódítottak, most Magyarországon a sor.
olvass továbbOkosak, energiatakarékosak és sokszor emberi irányítás nélkül dolgoznak. Világszerte több országot meghódítottak, most Magyarországon a sor.
olvass továbbÜdvözöllek a tökéletesség világában. A BMW i7 által megteremtett minőség és színvonal közelebb hozza a presztízs autókat az igazi luxushoz. Persze lehet benne hibákat kutatni, mondhatjuk talán azt is, hogy az elektromos közlekedés megcsúfolása egy 2,7 tonnás és 5,4 méteres jármű, de teljesen felesleges ezeken gondolkozni, hiszen az autó egész megjelenése és az általa nyújtott szolgáltatások messze túlmutatnak azon, amit megszokhattunk bármelyik négykerekűtől.
olvass továbbAmikor valaki hűtlen volt hozzánk, hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy egyedül vagyunk ezzel a dologgal a világban. Pedig sajnos ez manapság nem egy kiugró eset, ugyanis rengeteg a félrelépés a kapcsolatokban. És hát vannak azok a bizonyos kifogások, melyeket mindig meg kell hallgatnunk abban az esetben, ha a hűtlen felet szembesítjük a tetteivel. Lássuk, melyek ezek:
olvass továbbAzt egyre gyakrabban lehet tapasztalni a világban, hogy egyre többen és többen küzdenek ételintoleranciával, hiszen számos közeli ismerősünk lehet, aki például nem fogyaszt tejtermékeket, gluténmentesen vagy cukormentesen, esetleg mindenmentesen táplálkozik. De milyen esetben kell arra gyanakodnunk, hogy valamilyen ételintoleranciánk van?
olvass továbbA TAG Heuer és a Porsche ismét összefog egy új, merész és sportos karóra létrehozása érdekében, amely az autóversenyzés világát idézi meg: TAG Heuer Carrera Chronograph x Porsche Orange Racing.
olvass továbbA WiFi 6 szabvány első számú választássá vált a vezeték nélküli hálózatok építése vagy bővítése során. A Zyxel a WiFi 6-ra összpontosító márkák közé tartozik, olyan hozzáférési pontokat kínálva, amelyek magas hatékonyságú WiFi megoldást biztosítanak nagyon kedvező áron, és alternatívát jelentenek a UniFi számára.
olvass továbbJohn Lennonnak nem csupán a világ legismertebb slágereit, és a világ egyik legismertebb rock bandáját köszönhetjük, de olyan gondolatok származnak tőle, amelyeket még napjainkban is érdemes lehet megfontolni és megfogadni. Most azokat az idézeteket gyűjtöttük össze a zenésztől, amelyek igazán tanulságosak és motiválóak!
olvass továbbMi emberek láthatatlan fonallal vagyunk összekötve. Ha akarnánk, se tudnánk függetleníteni magunkat egymástól. Amíg hallunk, látunk és beszélünk, áradni fog kintről a világ zaja.
olvass továbbKi ne szeretné a palacsintát? A palacsinta világnapja mindig a negyven napos böjt kezdetére, azaz húshagyókeddre esik. A világ szinte minden országában tartják ezt az ünnepet. Hiszen szinte minden nemzetnek megvan a saját palacsintája.
olvass továbbMiért van az, hogy a zárkózottabb embereknek még mindig magyarázkodniuk kell, amiatt akik. Való igaz, hogy ez az embertípus nem igazán szeret a társaság középpontjában lenni, de az előítéletek velük szemben még mindig alaptalan elképzelések, hiszen az, hogy valaki magának való, nem jelenti azt, hogy teljes egészében kizárja a többieket az életéből. És miért is ne lehetne valaki boldog a saját kis világában?
olvass továbbTudom, most te a férfi (tisztelet a kivételnek) szájhúzogatva fogod elolvasni ezt a cikket, de be kell látnod, hiába álmodozol arról, hogy majd a barátnőd/feleséged/menyasszonyod majd egyszer csak felhagy a kislányos hisztijével és nem veszekszik majd veled többet, mert fel kell világosítsalak, hogy inkább ne akard. Mert, ha ez megtörténik, akkor ott bizony hamarosan kikerülnek a szekrényből a ruhák…
olvass továbbNem vagyok kibékülve a mai világ sztereotípiáival. Sőt, a női feminista téma sem tetszik, mert teljesen eltolódnak a lélek szerepek az emberek között. Nőként fel akarunk zárkózni egy patriarchális világhoz, és közben a saját női szerepünkről feledkezünk meg. És a férfiak?
olvass továbbFurcsának tűnhet, de már nem hiszek a lelki társ – mítoszban, annak tradicionális értelmében. Sokáig úgy gondoltam, hogy a világ úgy működik, ahogyan a romantikus filmekben és lányregényekben, de aztán fejbe vágott a valóság, és ráébredtem, hogy nem valószínű, hogy csak egyetlenegy ember létezik az univerzumban, akit nekünk rendelt a végzet.
olvass továbbJószívűnek lenni a mai Világban baromi nagy kihívást jelent. Mindenki törtet, a saját érdekeit helyezi előtérbe, és a céljuk elérése érdekében képesek átgázolni akár egymáson is az emberek.
olvass továbbBár manapság a legtöbb ember már gyakorlatilag a világ bármely pontjáról el tudja végezni a munkáját, azonban az biztos, hogy ehhez szüksége van egy laptopra. Ezek a nélkülözhetetlen munkaeszközök pedig jelentős kiadásokat jelenthetnek a cégeknek, amiken egy kis odafigyeléssel és rendszeres karbantartással látványos összegeket lehetne spórolni. A Laptophardware.hu a hazai kis- és középvállalkozások laptophasználati szokásairól készített felmérést.
olvass továbbA harmadik generációs, vadonatúj X1 járt nálunk. Az SUV, amelynél semmi nem lett túltolva. Ez igaz a sokak által kritizált méretes hűtőrácsokra, méretre, formavilágra vagy akár a digitalizációra a beltérben. Élhető, kellemes hangulatú városi terepjáró és meglepő módon még az ára sem sokkoló egy átlagos SUV árához képest.
olvass továbbAz új Niro esetében, ha az árlistán lévő sorokat nézzük, akkor a legtöbb modell zöld rendszámmal kerül forgalomba, hiszen elektromos, plug-in hybrid és öntöltő hybrid kivitelben elérhető a típus. Ebből a felsorolásból az első kettő jogosult a környezetbarát rendszám használatára. A mostani tesztünk alanya ugyan ezt a kivételes besorolást nem kaphatja meg, de cserébe lényegesen olcsóbb és számos szempont miatt a legracionálisabb választás.
olvass továbbManapság semmi sem biztos, minden percben teljesen természetes a bizonytalanság érzése. Ebben a világban nem lehet hátrányként említeni a mentális erőt. Ha az alábbiak igazak rád, nagy valószínűséggel erősebb vagy mentálisan az átlagnál.
olvass továbbAz LG a 2023-as CES kiállításon mutatja be prémium kategóriás UltraGear™ OLED monitorszériájának legújabb képviselőit, a 27GR95QE és a 45GR95QE modelleket. Az új UltraGear kijelzők egyszerre demonstrálják az LG vezető szerepét a gyorsan növekvő OLED kategóriában, valamint a globális gamingmonitor-piacon birtokolt erőteljes pozícióját.
olvass továbbNem véletlenül ütközünk mostanában olyan gyakran az empatikus jelzőbe. Bár sokan borongósan látják a jövőt, szerencsére úgy tűnik, hogy egyre többen természetesen kapcsolódnak azáltal, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek empatikus képességeikre. Egy új kutatás pedig hihetetlen dologra világít rá.
olvass tovább