Vannak időszakok, amikor nem az látszik rajtunk, ami bennünk történik. Mert megtanultunk csendben maradni. Erősnek lenni. Nem terhelni másokat. A világ pedig tapsol ezért: „milyen kitartó”, „milyen önálló”, „milyen összeszedett”. Csak azt nem kérdezi meg senki, hogy közben mennyire fáradtál el. Pedig van néhány apró jel, ami elég egyértelműen mutatja, ha már túl sokat cipelsz magadban – és idő lenne lerakni belőle egy keveset.

1. Sokszor érzed magad kimerültnek akkor is, amikor elvileg minden rendben van
Az igazi túlterheltség ritkán ordít. Sokkal inkább lopakodva jelenik meg: amikor reggel fáradtan ébredsz, pedig aludtál; amikor egy hétköznapi üzenet is túl sok; amikor azt érzed, hogy túl sok a hang, a feladat, az ember körülötted.
Ez az a fáradtság, amit nem a tested jelez, hanem a lelked. A csend hiánya, a sok elfojtott gondolat, az „most nincs időm rá” érzések hosszú sora. Ilyenkor nem pihenésre van szükség, hanem levegőre. Egy kis térre, ahol nem kell erősnek lenni.

2. Nehezen mondod ki, ami benned van – inkább magadban tartod, nehogy félreértsenek
Aki sok mindent hordoz magában, ritkán beszél róla. Mert már megtanulta: nem akar konfliktust, nem akar csalódást, nem akar magyarázkodni. Így inkább lenyeli, átsiklik felette, elvicceli, elengedi… legalábbis kifelé.
Belül viszont minden ott marad. Az el nem mondott mondatok hosszú sora lassan gombóccá válik a mellkasban: mintha mindig lenne valami kimondatlan, ami kicsit szorít, kicsit húz.
És nem azért nem mondod ki, mert nem tudnád. Hanem mert félted a békét. A kapcsolatot. A kényes egyensúlyt. A másik érzéseit a sajátod helyett.

3. Időnként minden apróság felkavar 
Amikor túl sok a belső súly, akkor kifelé minden túl hangosnak tűnik. Egy félmondat, egy rossz időzítésű kérdés, egy apró kritika is könnyen „sok” lesz, mert már nincs hova pakolni. Belül tele van a polc.
A türelmetlenség, az érzékenység, a gyorsan feljövő szorongás sokszor nem a jelen helyzetnek szól  hanem annak, amit már régóta cipelsz. Az idegrendszer ilyenkor fáradt. És jelzi, hogy ami bent van, az már túl nehéz egyedül.

És a legfontosabb…
A magadban tartott dolgok nem azért nehezek, mert gyenge vagy bizonytalan lennél. Hanem mert túl sokáig vállaltad egyedül őket. És egyszer csak eljön az a pillanat, amikor már nem erő kell hozzá, hanem megengedés.
Engedni, hogy kimondhasd. Engedni, hogy megoszd. Engedni, hogy valaki meghallja.
Mert az igazi teher nem az, amit hordozol hanem az, hogy azt hiszed, ezt csak neked kell hordoznod.

A felismerés az első lépés: amikor észreveszed, hogy túl sok mindent tartasz magadban, már el is indultál a könnyebb, tudatosabb működés felé.

• belső feszültség érzelmi túlterheltség kimondatlan érzések lelki kimerültség

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!