A fejlődés arról szól, hogy rendre magunk mögött hagyjuk a kialakított korlátainkat. - Interjú Kaszás Györggyel

Kaszás György Gondolkodjunk, mert vagyunk! című könyvének rövid ismertetőjével már találkozhatott a kedves olvasó, azonban a mű újabb és újabb kérdéseket vet fel. Az alkotó készségesen állt rendelkezésünkre, válaszai útmutatóul szolgálhatnak egyre érthetetlenebb, és kuszább világunkban. Az oktatás mikéntjéről írt gondolatisága pedig olyan tanulság, amelyet semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Létezhet-e kreatív megoldás a világválságra, vagy csupán gazdasági törvényszerűségek alakítják sorsunkat?
Én úgy látom, hogy a jelenleg a válságban megtestesülő sorsunkat nem a gazdasági törvényszerűségek, hanem éppen azok figyelmen kívül hagyása határozza meg. Az átfogó, mindent megoldó kreatív megoldás létében nem hiszek. De biztos vagyok abban, hogy a komplex problémáról gondolkodó fórumok, szakemberek szabályozott gondolkodómódszerekkel többre jutnak, mint a random megoldáskereséssel. Amennyiben hiszünk Edward de Bono szavainak, melyek szerint gondolkodásunk minősége határozza meg a jövőnk minőségét, azt is el kell fogadnunk, hogy az előzetes, a megelőző gondolkodásnak sokkal nagyobb szerepe és haszna lett volna e témakörben, mint a krízismenedzsmentnek.

Mit ajánlana Ön Ádámnak és Évának? Érdemes-e kockáztatni az Édenkert biztonságát?
Amennyiben elhisszük azt, hogy a születésünkkor meg van írva életünk minden pillanata, hogy létezik valaki, aki mindent elintéz, meghatároz, elvégez helyettünk, akkor nem. Ha viszont azt valljuk, hogy magunk irányítjuk a sorsunkat, életünket, akkor feltétlenül érdemes. Ha minden eddig élt ember az első változat híve lett volna az emberiség történelmében, akkor fedetlen testtel, fázva még ma is nyers húst ennénk - feltéve, hogy léteznénk egyáltalán -, mert a tűzhasználatot se fedeztük volna fel még. A fejlődés arról szól, hogy rendre magunk mögött hagyjuk a kialakított korlátainkat. Arról szól, hogy használjuk az agyunkat, a tudatunkat, az intelligenciánkat, a kreativitásunkat. Arról szól, hogy kockáztatunk, és vagy hibázunk, vagy nyerünk.

Miben és hol hibázott a fogyasztói világ, ha egyáltalán hibázott?
Az ok a nem megfelelő - vagy nem megfelelő színvonalú - gondolkodás. Kiváló példa erre a hazai hitelválság. A hibás bankmenedzsment-gondolkodás és a teljesen rossz, megalapozatlan hitelfelvevői gondolkodás duettje. Vagy egy másik eklatáns példa: az egyház elítéli a konzumerizmust. Pápai megszólalások szólnak arról, hogy a reklámokban megjelenő durva fogyasztóközpontú szemlélet tönkreteszi például a karácsony szentségét. Némiképp árnyalja e vélemények értékét a tény, hogy a Vatikán mint a világ leghatalmasabb tőkekoncentrációja, természetesen szerepel a legnagyobb konszernek, nemzetközi és globális vállalkozások tulajdonosi körében. És hol összpontosul a legnagyobb reklámbüdzsé? Honnan indulnak ki a legerősebb reklámkampányok? Talált, süllyedt: a legnagyobb üzleti vállalkozások egyben a legnagyobb reklámozók is. Melyeknek szignifikáns mértékben tulajdonosa az egyház. Ki teszi tehát tönkre a karácsony szentségét a durva fogyasztóközpontú szemléletmód reklámozásával?
A miben és hol hibázott helyett sokkal fontosabb kérdés, hogy miben és hol hibázik a fogyasztói világ. A válasz egyszerű. Abban, hogy számottevő gondolkodás nélkül pörgeti a fogyasztási spirált, és kitépte az értelmező szótárából, összegyűrte és behunyt szemmel eldobta azt az oldalt, amelyen a fenntartható fejlődés fogalma szerepelt.

Miért nehéz észrevenni azokat a problémáinkat, amelyek nagyon, de nagyon közel vannak? Lehetünk-e saját helyzetünk foglyai?
Ahogyan Einstein megállapította, egy problémára lehetetlen ugyanazon a szinten megoldást találni, ahol keletkezett. A kérdésre felelve: a túl közeli problémáknak a hatását érzékeljük, nem pedig a forrását. És a percepciónk során ez a hatás alakul át bennünk problémává. Ezért a sok-sok tüneti kezelés. Az ok: az iskolában nem tanítanak meg bennünket a direkt gondolkodásra, a technikákra, módszerekre. Mi az hogy lehetünk a saját helyzetünk foglyai! Azok vagyunk. Szintén de Bono állapítja meg egy könyvében, hogy az oktatás képtelen kilépni saját köreiből. Az egymást követő oktatói generációk azt adják tovább, amit maguk tanultak az elődjeiktől. Az oktatás minden évvel elmaradottabbá válik, minden évvel jobban lemarad a célcsoport - a diákok - igényei és a világ fejlődése mögött. Tartalmában és formájában megkövesedett, kizárólag a bal agyféltekés készségek fejlesztésére koncentrál.

Kiknek ajánlja könyvét?
Mindazoknak, akik tudatosabbá kívánják tenni a kreatív problémamegoldó képességeiket, akiknek számít az, hogy egy problémát milyen hatásfokkal, milyen rövid idő alatt, mennyi erőbefektetéssel és milyen minőségben oldanak meg. Azoknak, akik a privát életük problémahelyzeteiben és a munkájuk során az optimális megoldásokat keresik. Akik érthető formában leírt konkrét, gyakorlati technikákat kívánnak elsajátítani.

Mit üzen a világnak, merre tartson, hogy boldog legyen?
A kérdés azért fura számomra, mert éppen ennek a fordítottján szoktam gondolkodni, hogy tudni illik a világ mit üzen nekem. És meg kell mondjam, azok az üzenetek egyre kevéssé tetszenek nekem. Hogy mikor és hogyan lehetne boldog a világ? Ennek titkát már sokan kutatták sikertelenül, és - valljuk be - vagonnyi csalhatatlan receptet fedeztek fel eddig különféle emberek, hatalmak, ideológiák. Hogy boldog hogyan lehetne a világ, azt nem tudom. De hogy a gondolkodás színvonalának javulásával mostaninál mindenképpen boldogabb emberek népesítenék be, az holtbiztos.

Mindenek előtt érdemes újra és újra elővenni a kötetet, és gondolkodni. Ugyanis a jobb féltekében ott a lehetőség sok-sok megoldásra. Igaz, talán egy kicsit váratlan döntésekre, de talán éppen a kockázat segít. A járt utakat lehet, hogy érdemes néha elhagyni.

Bokros László