Ma, amikor a csapból is a pozitív gondolkodás fontossága folyik, üdítő érzés szembemenni az árral és bátran kimondani azt, hogy: - Csesszétek meg ti mind ezt az agymosott olcsó dumát! Mert, hogy a fenébe mosolyoghatnánk már egész nap, ha egyszer az élet tényleg tele van szenvedéssel és rengeteg küzdelemmel? Miért kellene azt mondanunk, hogy jól vagyunk, ha belül majd összeroppant bennünket a feszültség? Miért kellene letagadnunk, hogy az életünk olykor egy totálisan nagy szívás? És ki az a barom, aki tényleg elhiszi, hogy ez az egész életnek nevezett valami, egy csillámporos szivárványon való gondtalan ücsörgés?

Mi emberek nagyon furcsán vagyunk bekötve. Az egyikünk telibe le... mindent, a másikunk meg felhúzza magát minden semmiségen. Pedig az arany középútnak valahol ott kellene lennie, hogy folyamatosan szelektálunk. Hogy megtanuljuk, melyek az igazán fontos dolgok, amikért megéri hagyni, hogy felszökjön a vérnyomásunk és melyek azok, amik annyit sem érdemelnek, hogy néhány értékes percet pocsékoljunk rájuk.

Az egész sztori nagy valószínűséggel valahol ott léphetett vakvágányra, hogy folyamatosan másokhoz kezdtük hasonlítgatni magunkat. Hogy versenyt csinálunk mindenből és azt hisszük, ha nem tartjuk a lépést, összedől a világunk. Félünk a negatív érzésektől, félünk, hogy alulmaradunk, hogy megbukunk. Félünk a félelemtől. Lényegében rettegünk már mindentől.

A Gondolkodjál pozitívan vacakság pedig csak még tovább ront a helyzetünkön. 

Mert ahelyett, hogy simán csak elfogadnánk, hogy igenis vannak rossz napjaink, nagy arculcsapásaink, meg parkettán hasalásaink, inkább a menekülést választjuk. Fejvesztve rohanunk el minden elől, ami kicsit is negatív. Mert azt mondták nekünk ugyebár, hogy az élet minden egyes napja ajándék és elvesztegetett idő az, amit szomorkodással töltünk. Na már most, ez a csodálatos felfogás végül odavezet, hogy egyre jobban szorongani fogunk attól, hogy egyáltalán szorongani kezdtünk és egyre dühösebbek vagyunk magunkra, csak azért, mert éppen dühösek vagyunk. Ez a nonstop görcsölés a pozitívra, csak arra emlékeztet minket, hogy miben nem vagyunk elég jók, hogy mik azok a dolgok, amik nem a legjobbak bennünk és mi minden van, ami hiányzik még nekünk - belőlünk. 

 Mi emberek abban a fényűzésben részesülünk, hogy a gondolatainkról is gondolkodhatunk. 

- írja Mark Manson - A lesz*rom rafinált művészete c. könyvében, ami felszabadító hatással bírhat mindazok számára, akiknek tele a hócipője a pozitív motivációs baromságokkal. A szupersztár blogger sikerkönyvében nem kevesebbet állít, minthogy a - leszarom tabletta - egyenesen megmenthetné a világot. És, hogy mennyire igaza van, azt nap, mint nap a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, ha nem nyeltük be még azt a sok-sok pozitivitással kapcsolatos marhaságot. Kész bolondokházában élünk és egyébként is mindannyian ugyanoda tartunk; egy szép napon mind meghalunk. Akkor meg mi a francért izgatjuk magunkat? - ha őszintén belegondolunk, jogosnak tűnik a kérdés. 

Válságunk már nem anyagi, hanem szellemi, egzisztenciális. Olyan k*rva sok cuccunk és lehetőségünk van, hogy már azt sem tudjuk, melyikkel foglalkozzunk. 

Pedig korlátozott az az idő, amit itt a Földön fogunk eltölteni és mégis idegesítjük magunkat minden sz*rságon, holott csak kevés dolog van az életben, amiért tényleg érdemes aggódni. És ha nem tudunk különbséget tenni ezek között, akkor el fogjuk cseszni az egész életünket. De azért jó, ha  szokásunkkal ellentétben, most nem esünk át a ló túloldalára sem, mert akit meg semmi nem izgat, azt nem bátornak, hanem pszichopatának hívjuk. Vigyázzunk, merre tendálunk. 

A közöny abszolúte nem csodálatra méltó, és nem egyenlő a magabiztossággal. A közönyös emberek bénák és félnek. Közülük kerülnek ki a fotelforradalmárok és az internetes trollok. 

• életszemlélet félelem gondolkodásmód könyvajánló

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!