Lehet nem is sejted, de mindig beléd kapaszkodom. Jól emlékszem, milyen sokat ábrándoztál arról, vajon büszke leszek-e majd rád? Én, az idősebb éned, aki már felnőtt. Emlékszem, mennyire féltél attól, hogy visszatekintve a múltra, nem tartanálak értékes, fontos kislánynak. Hát csak tudd: A lehető legbüszkébb vagyok rád. Mindenért.

A bátorságodért, a barátságodért, amit kisgyermekként nyújtottál másoknak, a kitartásodért, a nyitottságodért, és kedvességedért. Azért, hogy őszintén és tiszta szívből nevettél. Azért, hogy észrevetted a körülötted lévő felnőttek könnyeit, és, még ha nem is értetted mi történik, letörölted őket. Azért, hogy segítettél, amikor láttad, hogy valaki bajban van. Azért, hogy az eleven, állandó pörgős mivoltod ellenére (ami egyébként sosem volt baj, csak egy különleges, jellegzetes tulajdonságod) jó gyerek voltál. Sosem volt veled gond, még, ha te gyakran úgy is gondoltad, hogy ez nem így van.

Mindig csodállak azért a fantázia-birodalomért, amit kialakítottál magadnak. Ez elképesztően nagy kreativitásra vall, és, ha egy picit egyedül érezted magad, bátran léptél be oda. Ez ma sem változott. Még ma is álmokba, és ehhez hasonló fantázia-birodalmakba menekülök, talán időnként túl sokszor is, de nem bánom, ez is én vagyok. A lényeg, hogy hidd el: Az álmok csak előrébb visznek és sosem bizonyulnak bagatell hülyeségeknek.

Tudom, azon is gondolkodtál, vajon te kislányként büszke lennél-e a felnőtt énemre? A nőre, akivé váltam és válok. Nos, ez már egy nehezebb kérdés, úgy hiszem. Szeretném azt hinni, hogy sok része van az életemnek, ami örömmel tölt el, és büszke vagy, de abban is biztos vagyok, hogy vannak olyan történések is, amelyekre abszolút nem számítottál. Sajnálom, ha csalódást okoztam, és sajnálom, ha nem az a tökéletes életkép tárul éled, amiről álmodoztál egykor. De emberből vagyok én is, úgy, mint mások, az emberek pedig bizony esendők. Te még nem teljesen érted, és nem is kell, de ha felnő az ember vele együtt nő minden más is. Egyre nehezebbek lesznek a kihívások, egyre kevésbé tud a gyerekkori énjéhez kapcsolódni a lélek. Ne aggódj, mindig emlékeztetem magam arra, hogy nem tűnhetünk el egymás lelkéből. Sokan banális baromságnak tartják ezt a levelet talán, és sokan elfelejtik, kik voltak egykor.

Én viszont nem felejtettelek el téged. Sosem foglak. Mert egy inspiráció vagy a számomra, és fülig érő mosolyt képzelek az arcocskádra, ha arra gondolok, hogy egy egyszeri, párhuzamos dimenzióban összefutok veled. Nem felejtettem el, hogy mennyire jó vagy, hogy úgy érzed az egész világ a tiéd. Ne aggódj, egyszer valamikor, amikor egy kicsit kisüt a napfény, a tiéd is lesz. Nem hagyom, hogy kárba vesszen, mindaz, amit megálmodtál, már egészen kicsinek. Addig is, csak szeresd és élvezed az életet. És légy az, aki.

Soha el nem múló szeretettel,

A felnőttkori éned.

• önismeret önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!