A pataktól a Jacuzzi-ig
Egy hosszú nap után a legjobb egy kád fürdő. Kellemes benne elmerülni, kiáztatva a nap minden fáradságát, bosszúságát, a metróban megtiport lábak fájdalmát. Egy hosszú, pihentető fürdő során néha-néha elgondolkodik az ember arról, hogy néhány száz évvel ezelőtt még nem volt olyan természetes az a mozdulat, amellyel ma megengedjük a fürdőkád csapját.
Hosszú út vezetett a friss pataktól- ahol a legelső emberek fürödhettek- a ma kapható, úszómedencényi kádakig, pezsgőfürdőkig, beépíthető fürdőszobákig. Az emberek, koronként más és más intenzitással, igényelték, a tisztálkodás lehetőségét. Az ősember- bár tisztálkodási szokásairól keveset tudunk- a természetben élve a legtökéletesebb „fürdőkádat”, a patakokat, mélyedésekben megálló vizeket, vagy a barlang közelében megbújó pocsolyákat használhatták. A földrajzi fekvéstől, és így az éghajlattól függött, milyen gyakorisággal ereszkedtek bele a vízbe eleinte. Persze a tengerek közelében élők már akkor is sokkal előnyösebb helyzetben voltak. Az idő haladtával a barlangokból sátrakba, kunyhókba „költöztek” az emberek. Bár fürdőszobáról még nem beszélhetünk, a helyiségben már volt egy kis zug, ahol a víz tárolására szolgáló bőrtömlőt tartották. Az illemhelyet persze még messze a kunyhótól kell keresnünk.
Jó nagyot ugorva az időben, az antik világba jutunk. A görögök híres mondása: ép testben, ép lélek. Így a fürdők sem csak a testi felüdülés helyei, az úszó medencék és gőzfürdők, masszázs és pihenőszobák ugyanúgy szolgálják teste, mint a görög szellemet. Persze ehhez idő kellett. A padlófűtéses fürdőkben azonban szívesen töltöttek el az emberek és töltenének el ma is- akár hosszú órákat, teljes napokat is.
A görög fejlődés Itáliában folytatódott, magánemberek és városok használták fel, főleg Campaniában, a sok vulkáni eredetű melegforrást. A különböző hőmérsékletű úszó- és fürdőmedencékkel thermál, vagyis fürdők a Római Birodalom állami intézményei közé tartoztak minden városban. A birodalom vezetői pihenőközpontokká fejlesztették az eredetileg csak testápolásra szolgáló épületeket: sport, játék, fürdés, társasági élet reprezentatív nagy együttesei lettek a fürdők, a szegény rétegek szociális szolgáltatásként részesültek benne. A közös fürdőházak mellett egyre több magánfürdőt építettek. A II. században a magánfürdők már hozzátartoztak a tengerparti területek nagy villáinak építési programjához.
Rómában Augustus korában már kb. 170 közfürdő létezett magán, illetve tisztán kereskedelmi alapon. A tömegeket a központilag szervezett közfürdők fogadták, hiszen a császárkor kezdetétől a thermákat a nagyvárosi élet részeként tervezik. Rómából terjed el a fürdőkultúra az egész birodalomban. Katonai táborok, polgárvárosok fürdőn kívül gyógyforrások mellett is létrehoztak, gyógyító céllal, fürdőket. Hagyományuk sok helyen még a XX században is él, például Baderwellerben. Nagyot ugorva a középkori Európa sötétnek aposztrofált világába- fürdőszobáiba- pillantsunk be.
A közhiedelemmel ellentétben a középkorban általánosan elterjedt volt a fürdés, falun, városban egyaránt. A városokban sok helyütt ugyan nem volt fürdőszoba, de régi hagyományként- városi fürdőházak működtek, szinte minden észak-európai város jellegzetes intézményei voltak, nem hiányozhattak egyetlen lakónegyedből sem. A közfürdőket nemcsak egyszerű fürdésre, de gőzölésre, izzasztásra, későn- a vécék is végre a házak belsejébe kerülnek, újabb hosszú várakozási idő következik az újabb lépcsőfokig, a vízöblítéses vécé általánossá válásáig. Mindeközben pedig az emberek, elsősorban a városlakók, az utcát választják. A városokban az összegyűlt ürüléket a környékbeli kertészek trágyázásra hasznosították. Így minél nagyobb volt a város, annál nagyobb volt a kertészek haszna. A parasztportákon a közös trágyadomb szolgált árnyékszékként. A XVI-XVII században még nincs angolvécé a lakásokban, lakosztályokban, annak ellenére, hogy Sir John Harlington már 1596-ban feltalálta a vízöblítéses vécét. Amikor mégis van, mindig késik a szellőztető kémények felállítása, amellyel mentesíteni lehetne a helyiséget a dögletes bűtől. Az újkor felé haladva Európa nyugati felén a tisztálkodás kérdése egyre nagyobb problémát okoz, még a legnagyobb városokban is.
A pöcegödrök kiürítésének elégtelensége például akkora gondot jelent 1788-ban Párizsban, hogy magának a Tudományos Akadémiának kell a kérdéssel foglalkoznia. Megoldás- vagyis angolvécé és üres pöcegödrök híján- az éjjeliedényeket továbbra is az ablakon át ürítik ki az utcára. A párizsiak jobb híján a Tuillérák kertjébe jártak megkönnyebbülni, amikor pedig a svájci gárda elkergette őket onnan, rákaptak, a szemet, orrot egyformán undorító Szajna partra. Ez a kép XVI. Lajos korát idézi, de nagyon sok európai város is többé-kevésbé ugyanilyen helyzetben volt, a nagyok és kisebbek. Liege csakúgy, mint Cadiz, Madrid éppúgy, mint azok a francia kisvárosok, amelyekben úgyszólván mindenütt amolyan „merderel” (szarpatak) folyik át, mindent magába fogadva, ami csak bele akarnak önteni.
A XVII-XVIII századi városokban a már vécével kiegészített fürdőszoba a legritkább fényűzést jelentette. Így nem csoda, ha bolhák, a tetvek és poloskák egyformán elárasztják Londont és Párizst, a gazdagok és szegények otthonait. A hiányzó fürdőszobák számlájára írandó a számtalan rühes, ótvaros beteg. A gyakori bőrbetegségekhez persze az is hozzájárult, hogy senki sem hordott fehérneműt. Így naponkénti váltásról sem lehetett szó. Csak a XVIII század második felében terjedt el- egyelőre csak a férfiak körében- az egyszerű bélelt nadrág helyett a mindennapi váltott alsónadrág. Az ipari forradalom hozta fejlődés adott lökést az egészségügy, a tisztálkodás újbóli tiszteletének. A XIX századi középosztálybeli polgári lakásokban már volt angolvécé. A nyomornegyedek, bérkaszárnyák emeletenként legalább egy vécével dicsekedhetett, folyó vizes fürdőjük azonban nem volt. A fürdőszoba hiánya nemcsak kényelmetlen, de egészségtelen is volt. Ritka mosakodás- kád híján a család egyetlen lavóron volt kénytelen osztozkodni- és a még ritkább ruhamosás, melegágya lett a fertőzéseknek. Az európai szappanfogyasztási adatok minden más számsor nélkül árulkodnak arról, hogy milyen szutykosak lehettek ekkor az emberek. A ritkán használt szappan és a magas gyermekhalandóság között is kapcsolatot látnak a kutatók, s talán nem véletlenül. Az európai nagyvárosokban egyre-másra épülő bérkaszárnyák még inkább rontják a tisztálkodás feltételeit. Bár ismét építenek közfürdőket, de ez korántsem elég a felduzzadt városi tömegnek.
Aztán átépültek a XX században, a feltételek azonban mit sem változnak. Az egyre inkább tömegtermelésre átálló világ nem tud lépést tartani a növekvő népességgel. Az egyre-másra felépített városokban a legkisebb figyelmet a fürdős szobának szentelik. Egy kád, egy mosdó és a WC, fehér színben, a lehető legrosszabb elrendezésben, sokszor ablak nélkül- így néz ki egy panellakás fürdője. A szoba-konyhás, fürdőszoba és vécé nélküli lakásokat a századelő átörökítette a közelgő XXI századnak is, hiszen számos olyan hely van ma is a világban, ahol nem használják az angolvécét, nincs folyóvíz, melegvízes fürdőkád. A világ másik fele viszont már a jövő századot is túlhaladta. A modern fürdőszoba visszatérve az évezredes hagyományaikhoz- már nemcsak a gyors reggeli tusolásra szolgál. A rohanás, a stressz ellensúlyozására nagyobb súlyt fektetünk az egészséges étkezésre, testedzésre. Talán éppen ezért a mai fürdőszobák kialakítása emlékeztet a görög, római világ pihenőcentrumaihoz, ahová nemcsak tisztálkodni, de felüdülni, lazítani, megtisztulni járnak az emberek. Néhányan zenélni, sőt dolgozni vonulnak vissza fürdőszobájukba.
A fürdőszoba ezzel a nappalihoz, vagy a konyhához hasonló funkciójú helyiségévé lett a lakásnak. Virágokkal a legváltozatosabb színű és mintájú csempével, szebbnél szebb berendezési tárgyakkal díszítjük. A most divatos sarokkádakban kényelmesen elidőzhet az egész család, felüdülést keresve a szauna forró levegője után (ami szintén már részévé vált a családi otthonnak.)
Az eddigi elsősorban gyógyászati célra szolgáló pezsgőfürdő is bevonult fürdőszobánkba.
A Roy Jacuzzi nevével fémjelzett hidromasszázs fürdőkádak és zuhanyfülkék-, amelyek először Amerikában arattak sikert- is az ellazulást, a vérkeringés felgyorsítását segítik. A rendszeres használók bőre feszesebb lesz, csökkenek a zsírpárnák, javul a közérzet- ígérik a kitalálók. Az ultramodern, különböző színű, formájú és nagyságú kádak mellett más újdonsággal is- vagy olyan rég elfeledett tartozékokkal is, mint a bidé- szolgál számunkra a fürdőszoba. Ma már vásárolhatunk előre összeállíthatott, csak beépítésre váró fürdőszobát, felszerelhetjük szaunával, beépíthető hajszárítóval, masszírozó géppel, kiegészíthetjük konditeremmel.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez