A piros kabát

Ha ez egy regény lenne, most piros kabátot adnék rád a fekete helyett. Ne veszítselek szem elől a tömegben. Ha ez most egy regény lenne, napsütésben sétálnék a hó helyett és a pilláimon veszteglő hópelyhek nem mutatnának egyedi világokat.

Olyanokat, amiből nincs másik, mert egyetlen, utánozhatatlan, hiába olvad bele a tenyeredbe. Ha ez most egy regény lenne, akkor hallanám a saját lépésemet, nem csak belül, hanem kint is, mert nem pergetnék hangjegyeket a fülembe, hogy inkább a lélegzetemet halljam a sóhajod helyett.

Ha ez most egy regény lenne, akkor úgy lennél bennem, hogy itt vagy. Akkor nem lenne ennyire valóságos az érintésed a kezed nélkül is.
Ha ez regény lenne, akkor most nem nyílna rózsa a kertemben, pont a bejárattól balra, téli hidegben vacogva. Balra, pont a szíved felé.
Ha ez egy regény lenn, az ágyam jobb felén feküdnék - ne tudjak kimászni, ha a szabadság kísért- te meg kívül, ne tudjalak tartani, ha mennél. De ha ez egy regény lenne, nem mennél.

Maradnál.
A hóban a nyomaid befedné az éjszaka, és vacogó rózsának csak befelé intenél. Várva, hogy mondjon valamit, és a kapuban állva karjával utánad nyúljon, mindent elborítson, mint a mesékben. Ha ez egy regény lenne, nem lennél benne a szívemben, csak a fejemben.

Bárki kiolvashatna, darabokra szaggathatná a lelked betűit. De ez nem egy regény. A hóesésben magam után húzom az S-et, a R-et, az E-t, az L-et.

Nem hagyom, hogy rajzoljanak. Nyomot ne hagyjanak. Mert ha ez egy regény lenne, most a kezemmel rajzolnám a hóba a leírhatatlant. Ha ez egy regény lenne, kimondanám, megalkotnám, megszínezném a saját történetünket. De ez nem egy regény. Ez sokkal szebb bármilyen regénynél, mit valaha írtak.
Ez az élet.
Ez az életünk.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.