Vannak helyzetek, amikor az ember pontosan érzi, hogy valami nincs rendben mégis továbbmegy. Kapcsolatok, amelyek fájnak, de visszahúznak. Döntések, amelyeket már százszor megbántunk, mégis újra és újra meghozunk. Mintha valami bennünk valami régről hozott, láthatatlan erő finoman a vállunkra tenné a kezét, és terelne egy irányba.

Ezeket a pillanatokat nevezzük tudattalan mintáknak. Olyan belső rendszerek, amelyek korábbi élményeinkből épültek fel, és sokszor gyorsabban döntenek helyettünk, mint ahogy mi egyáltalán felfognánk, hogy választási helyzetbe kerültünk.

A vonzódás, ami nem a jelenhez tartozik

Sokan azt hiszik, azért vonzódnak erősen valakihez, mert „különleges kémia” van köztük. Néha valóban így van. De legtöbbször a kötődés sokkal régebbről indul: egy ismerős dinamikából, egy gyerekkorban megtanult érzelmi ritmusból.
A bizonytalan figyelem, a kiszámíthatatlan jelenlét, a hullámzó szeretet  mind képesek dopaminszintet emelni. A testünk megszokja ezt az ingadozást, és felnőttként is ugyanazt az érzést keresi. Nem azért, mert jó. Azért, mert otthonos.
A tudattalan nem azt keresi, ami egészséges. Azt keresi, ami ismerős.

Miért esünk vissza ugyanabba a körbe?
A legtöbb ember nem azért marad benne egy fájdalmas helyzetben, mert gyenge. Hanem mert a régi mintái  a félelmei, bizonytalanságai, elfojtott élményei erősebbek, mint az aktuális racionalitása.
A tudattalan különös módon mindig fenntartani akarja azt, amit megszokott.
Ha a szeretet gyerekként kiszámíthatatlanul érkezett, felnőttként is azt fogod „szeretetként” érzékelni.
Ha a jelenlét hullámzott, akkor a stabilitást unalomnak élheted meg.
Ha a törődés feltételekhez volt kötve, akkor a feltétel nélküli gondoskodás gyanúsnak tűnhet.
Nem látjuk ezeket. Csak élünk bennük.
A vakfolt nem választás. De a felismerés igen.
Az önmunka ott kezdődik, ahol először megfogalmazódik a gondolat:
„Mintha már jártam volna ebben a történetben.”
Amikor rájössz, hogy a jelen nem véletlenül idézi fel a múlt ritmusát.
Hogy a vonzódás nem mindig a sors hívása néha a régi sebeinké.
Hogy nem minden erős érzés jelent mély kapcsolatot.
A tisztánlátás nem arról szól, hogy elutasítod a múltat. Hanem arról, hogy többé nem engeded, hogy irányítson.
A szabadság a tudatosságból születik.
Amikor felismered:
miért választasz úgy, ahogy,
miért maradsz ott, ahol nem jó, miért vonz az, ami bánt,
…akkor elkezd mozogni valami belül. Olyan, mint amikor lekerül a szemről a kendő: nem lesz rögtön kényelmes, talán még fáj is a fény. De onnantól kezdve már nem tudod eljátszani magaddal, hogy nem látod, mi történik.
És ez a pillanat – bár félelmetesnek tűnik – valójában a legszabadabb döntésünk.
Az első lépés egy olyan élet felé, amelyet nem a múlt, hanem mi magunk irányítunk.

• tudattalan vonzódás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!