Végtelen idő. Sokan ezt gondoljuk, amikor az életünkre tekintünk. Elképzeljük az áloméletet. A tökéletes időbeosztást arra, hogy mikor, mi fog történni. Megtervezzük nagyjából azt, hogy mikor lesz családunk, mikor házasodunk meg, mikor vállalunk gyereket, mikor utazgatunk és mikor szánunk időt arra, hogy élvezzük csak a szabadságunkat.

Ez mind nagyon szépen cseng, a gond csak az, hogy elfelejtjük azt az aprócska momentumot, hogy az időnk valójában véges. Nincs visszapörgethető pillanat. Sem pedig újrajátszás.

Egyszer mindannyiunk életében eljön az a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy vége. Hogy elfogyott az, amiről azt gondoltuk soha véget nem érő. Ekkor majd eltűnődünk és feleszmélünk, hogy mi mindent veszítettünk. Rájövünk arra, hogy elszúrtuk. Nem tér vissza az a pillanat, amikor azt mondtuk, hogy „majd máskor”, „legközelebb”, „még nem merem”. Akkor megértjük majd igazán, hogy mennyi olyan élethelyzet, majdnem szerelem, és vágy volt bennünk, amit szerettünk volna, de elszalasztottunk.

És tudjátok mi a baj az elszalasztott pillanatokkal? Az, hogy az ember mindig ezeket bánja kis idő múlva a legjobban.

És mindezt miért tettük? Miért szalasztottuk el? Azért, mert tele voltunk félelemmel. Tele voltunk belső blokkokkal, amiken nem dolgoztunk eleget, nem dolgoztunk igazán. Mert lusták voltunk és végtelenül gyávák. Miközben fel kellett volna ébrednünk.

Felébrednünk és cselekednünk. Tennünk önmagunkért, a boldogságunkért, az érzéseinkért és az életünkért. Ki kellett volna mondanunk az elhallgatott szavakat. Ki kellett volna mutatnunk az elrejtett érzéseket. És bátornak kellett volna lennünk. Hinni abban, hogy nem az számít, mások mit gondolnak majd.

Mert nem mások élete az, amit nekünk meg kell élnünk. Így múlik el az élet, így múlik el a pillanat, és te csak hátradőlve ültél, nem cselekedtél, és azt gondoltad ráérsz… Ráérsz élni az életet, ami az egyetlen és, ami a tiéd.

• életszemlélet elvesztegetett idő érzések pillanatok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!