Az eltitkolt Woody Allen film

Immáron több mint 20 éve annak, amikor 1993-ban attól volt hangos a média, hogy Woody Allen szexuálisan zaklatta örökbe fogadott lányát, Dylan Farrowt. A botrány Mia Farrow-val való viharos szakításukat kísérte. A legendás filmrendezőt végül a legfelsőbb bíróság ártatlannak nyilvánította, de gyermekeivel csak szigorú felügyelet mellett találkozhatott. Allen mindvégig tagadta bűnösségét az ártatlanság védelmére hivatkozva.

Most azonban, első alkalommal, hosszú évek után, megszólalt a sértett fél, Dylan Farrow is. Ennyi év után miért éppen most szánta rá magát a fiatal nő, hogy nyilvánosság elé tárja a történetét? Részben, mert Woody Allent, most januárban életművéért díjazták a Golden Globe gálán, melyet egyesek komolyan elleneznek a múltbéli eseményekre hivatkozva. Másrészt, mert a történetnek elsősorban nem a személye, hanem a témája az igazán fontos. Harmadrészt, számtalan oldal írt szenvedélyes stílusban ezekről az eseményekről, a teljes igazságot azonban senki más nem tudhatja csak Woody Allen és Dylan Farrow. Íme, Dylan nyilvános levele:

“Melyik a kedvenc Woody Allen filmed? Mielőtt válaszolnál, tudnod kell valamit. Amikor hétéves voltam kézen fogott és felvezetett a házunk aprócska padlására. Azt mondta feküdjek a hasamra, és játsszak a bátyám elektromos kisvasútjával. Ezután szexuálisan bántalmazott. Folyamatosan beszélt hozzám, amíg csinálta, azt suttogta, hogy jó kislány vagyok, ez csak a mi kis közös titkunk lesz, elutazunk majd együtt Párizsba és én leszek a filmjeinek sztárja. Én közben a körbe-körbemozgó vonatot bámultam. Azóta is nehezemre esik ehhez hasonló játékvonatokat látnom. Amennyire csak vissza tudok emlékezni, apám csak olyan dolgokat tett velem, amiket nem szerettem. Nem tetszett, amilyen gyakran elvitt anyámtól, a testvéreimtől és a barátaimtól, csak azért, hogy kettesben lehessünk. Gyűlöltem, amikor a hüvelykujját a számba nyomta. Gyűlöltem, hogy be kellett vele bújnom a paplan alá úgy, hogy csak egy alsónadrágot viselt. Gyűlöltem, amikor a fejét a meztelen ölembe hajtotta, és csak ki-belélegzett. Sokszor bújtam az ágy alá, vagy zártam magamra a fürdőszobát, hogy elkerüljem ezeket az élményeket, de mindig rám talált. Olyan gyakran, rutinosan, és ügyesen titkolva ismétlődtek mindezek, hogy azt gondoltam ez normális. De a padláson történt dolgok után minden megváltozott. Nem tudtam tovább őrizni ezt a titkot.

Amikor megkérdeztem anyámat, hogy az ő apja is csinált-e olyan dolgokat, mint velem Woody Allen, őszintén nem tudtam rá a választ. Azt sem tudtam, hogy a nővéremmel is szexuális viszonyt folytatott, hogy a velem való visszaélést elrejtse. Arról sem tudtam, hogy megvádolta anyámat, amiért állítása szerint bebeszélte nekem a szexuális zaklatást. Nem tudtam mit kellett volna tennem, amikor orvostól, orvosig citáltak, újra és újra elmondatták velem a történetet és megpróbáltak rávenni, hogy ismerjem be, az egész csak hazugság. Anyám egyszer leültetett, és azt mondta, hogy nem baj, ha az egész nem igaz. Az egészet visszaszívhatom, nem lesz semmi baj. De képtelen voltam rá, mert minden szó igaz volt. Nem volt könnyű dolgom. Voltak szakértők, akik hajlandóak voltak megkérdőjelezni a hitelességem, és voltak orvosok, akik hajlandóak voltak zöld utat adni a gyermekmolesztálásnak. Miután a felügyelőbizottság megtagadta apám láthatási jogait, anyám úgy döntött, hogy visszavonja a vádemelést, noha a bizonyítás sikeressége elég valószínűnek látszott. Woody Allent sosem ítélték el semmilyen bűncselekmény vádjával. Felnőtt koromig üldözött a lelkiismeret-furdalás, amiért hagytam más kislányok körében mozogni. Rettegtem a férfiaktól való kapcsolattól, táplálkozásai zavaraim voltak, elkezdtem vagdosni magam. Ezen a gyötrelmes helyzeten Hollywood csak tovább rontott. Az emberek, néhányukat leszámítva, a könnyebb utat választották, és szemet hunytak az eset felett. Sorra zsebelte be a szakmai díjakat, a televízióban szerepelt, az újságok címlapjára került. Akárhányszor megláttam az arcát egy pólón, egy plakáton vagy a tv-ben, megpróbáltam elrejteni a pánikomat, amíg nem találtam egy csendes helyet, ahol egyedül lehetett és szétzuhanhattam.

Múlt héten Woody Allent újabb Oscarra jelölték. De ezúttal visszautasítom annak a lehetőségét, hogy ismét szétzuhanjak. Éveken át azt éreztem, hogy be kell fognom a számat, de más szexuálisan zaklatott emberek támogatásának hála megtanultam, hogy igenis ki kell állnom és elmondanom mi történt, és az emlékeim nem csupán kitalált fantazmagóriák, hanem valóságos események. Ma úgy érzem, hogy szerencsés vagyok. Boldog házasságban élek, és a csodálatos testvéreim is támogatnak. Van egy csodálatos anyám, akinek volt bátorsága megmenteni minket, és kiűzni a ragadozót az otthonunkból. De sokan élnek még mindig sérülékenyen, hallgatásban, rettegésben. Ez az üzenet számukra fontos. Mi történt volna, ha a Te gyermekeddel esett volna ez meg, Cate Blanchett? Louis CK? Alec Baldwin? Mi lett volna, ha veled történt volna meg mindez, Emma Stone? Vagy veled, Scarlett Johansson? Ismertél engem kislányként, Diane Keaton. Elfelejtettél? Woody Allen az élő példája, hogy a társadalom utat enged azoknak, akik szexuálisan bántalmaznak másokat. Szóval képzeld el, hogy a hétéves lányodat Woody Allen kézen fogja, és felviszi az aprócska padlásra. Képzeld el, hogy ezután a lányodnak egy életen át hányingere lesz, akárhányszor meghallja a nevét. Képzeld el, hogy az egész világ ünnepli a lányod molesztálóját.

Elképzelted? Szóval? Mi a kedvenc Woody Allen filmed?”