Az egyszeri jazzrajongó beült, és vár. Nem szokás manapság csodát teremteni, de mégis hisz benne. Odakint megérkezik a nagy hideg, egyre fagyosabb a szél, de valamiért odabent minden a legnagyobb rendben. A harmónia ekkor még pihen. Illetve kivár. És tudja, hogy mire…

Amikor megjelenik a színen a zenekar, lassan elindul felfelé az adrenalin.

Lassan, de magabiztosan.

Casey Benjamin,  Corcoran Holt,  Andreas Varady, Sárik Péter. És akkor feljebb kúszik a barométer. Mintha tudatosan szervezték volna, illetve tervezte az atomórapontos agy, hogy minden egyes dallam, minden harmónia akkor és úgy érkezzen, amikor annak éppen ideje van.

Az alapokra nincsen szó, a gitározástól neves gitárművészek is láthatóan kisebb jóértelemben vett infarktust kaptak a nézőtéren, a Sárik Péter humánuma pedig ott rejlett minden egyes kíséretben és mélyen a lélekből táplálkozó szólóiban, vagy csupán a mosolyában.

David Hodek konferál. Ahogyan a legnagyobbak, és mégis örök gyerekként, hiszen akit Isten szeret, azt megtartja gyereknek.

És lehet szó akár virtuóz kíséretről, akár széles mosollyal kommentált szólóról, vagy nagyon feszes, modern szvingről, egyre feljebb és feljebb kúszik az a bizonyos láz, amelyet csakis nagyon jó emberek képesek előidézni, táplálni és megszerettetni.

Miközben a csodásan elénekelt In a Sentimental Mood, szinte ájulásig, sikolyokig, hangos beszólásokig őrül meg a közönség, akik ha tehetnék, magukhoz ölelnék a teljes zenekart.

És a nagyvilágot.

Leírhatatlan, ami január 14-én a Művészetek Palotájában történt.

És mégis...

A csodák valóra válnak.

Szerencsések vagyunk.

Bokros László

• David Hodek Művészetek Palotája zene

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!