Még érezlek, még hallom a hangod, érzem az illatod, hallom a lépéseid a lakásban. Gondolataim közé úszol újra és újra, de nem engedhetem, ezért igyekszem mindig a tudatalattim által indított támadást visszaverni. Egyedüli harcok ezek, nem segíthet benne senki, csak magamra számíthatok.

Én veled terveztem, méghozzá jó alaposan, minden részletet. Lelki szemeimmel láttam a jövőnket, a leendő családunkat, az otthonunkat és mindent, amit egy közös életben látni lehet, látni szerettem volna. Nem csak elképzeltem, de mindenekelőtt akartam is. Visszagondolva is, nem ostorozhatom magam, továbbra is úgy érzem, megpróbáltam mindent beletenni az életünkbe, amire képes voltam. Nem volt határ, nem is lehetnek határok, ha valakit szeretünk.

Mérgezett nyílként kezdtél játszani a gondolattal, hogy külön utakon kellene járnunk. Egy-egy általad generált vita révén jött szóba, mire utólag mindig azt mondtad csak dühből fakadt. Én elhittem, nem is tehettem mást, hiszen el akartam hinni, hogy ez nem egy mélyen gyökerező és folyton növekvő gondolat benned.

Hatalmas tévedésnek bizonyult a hitem és felkészületlenül ért a döntésed, ami végül kikerülhetetlen meteoritként zúzta porrá, képlékeny tervezett világom.

Nem tudom, hogyan kell nem rád gondolni. Eddig az egyik legjobb programom volt és ha eszembe jutottál csak mosolyt csaltál az arcomra. Most pedig észhez kell térítenem magam, ha esetleg rajtad merengenék és borzalmas fájdalmat érzek, ha esetleg bármiről az eszembe jutsz. 
Nem tudom, hogyan kell nem veled tervezni. Minden tervemnek szerves részét képezted, te voltál a titkos összetevő, ami boldogságot csempészett az észérvek közé. Most pedig maradtak az észérvek, melyek kétségbeesetten próbálják megmenteni szívem még létező darabjait.

• család érzelmek lakás lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!