Mára már eltűnt a bőrömről mohóságod kék ujjnyoma. Többet adtál két fekve kimondott félmondattal, mint amennyit el tudok viselni. A lét elviselhetetlen könnyűsége nehezedett rám, én meg kicsúsztam alóla.

Te vagy az ok, amiért az előítéletem nagyjából olyan feszesen állnak, mint még a melleim pár évig. Pedig én csak fesztelen akartam lenni. Te vagy az oka, annak, hogy már megint a Lánchíd lábánál ülök egy üveg rozéval és azt hajtogatom, hogy tulajdonképpen én vagyok a hülye. Hogy bármit is elhittem neked, ami hosszabb egy „sziá”-nál. Hogy bármit is elhittem bárkinek, ami azzal kapcsolatban jelez valamit, hogy nekem milyen jó lesz.

Mert ugyan jó lesz egyszer, de nem általad, és neked is jó lesz egyszer, ha majd nem az lesz a célod, hogy csak túléld a napokat. Romokban vagy, én pedig jöttem a homokozó vödrömmel, mint egy ötéves, hogy újra összetapasszalak és formába öntselek. De te megbomlottál, mint a rendszer meg az erkölcsök, és nem tudtalak eléggé összekaparni, ahhoz, hogy ne fújja ki a szél homok nyomod ujjaim közül.

Photo by GettyImages

Olyan kapkodva nyúltam utánad, mint ahogy te elhatároztad, hogy nem kell, hogy olyan tapasszon össze, aki előtte összetört. Tulajdonképpen érthető. Tört a szíved, és mint egy dominó, zuhant tovább, hogy súlyát egy másikra fektesse, akinek nem tud adni, csak kiszorítja belőle a levegőt, majd mentegetőzve lekászálódik róla, mintha attól nem törné el a bordáit. Sajnáltam azt a lányt.

Sajnáltam, hogy mohó tekinteteddel engem kerestél minden mondatában, amit úgy kezdett, hogy „szóval”, sajnáltam, hogy azért húztad közelebb, hogy addig se kelljen azon gondolkodnod, hogy milyen lenne velem, hogy azért csókoltad meg, mert addig se kellett a szemébe nézned. És sajnáltam, hogy úgy húztad fel a slicced, hogy közben arra gondoltál, hogy milyen lenne, ha én húznám pont a másik irányba.

Magunkat is sajnálom. Minden be nem teljesedést. Ahogy elképzelted, hogy milyen lesz mellettem ébredni. Tartottam ettől, mert akárhányszor hozzám értél, éreztem a törődést, mert tudtam, hogy te nem valaki mellett akarsz ébredni csupán. Hanem mellettem. Hogy érezni akarsz, megfejteni, átvenni az illatomat és a gondolataimat, azzal a mozdulattal, ahogy a fülem mögé tűröd a hajam, mert a halántékomnál úgyis olyan vékony a bőr. Én féltem tőled.

• érzelmek lélekhangok szerelem vágyakozás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!