Az érzelmi érettség nem valami misztikus fogalom. Nem jelent játszmázást, taktikázást, párkapcsolati csatározást, vagy hatalmi harcot. Nem viselünk álarcot, kendőzetlenül, kitakart lélekkel állunk egymással szemben, bármilyen szelek fújják körbe a világunkat. Ahol játszma van, ott nem beszélhetünk szerelemről, vagy intimitásról.

A játszmáknak nincs köze a szeretethez, mert abban a pillanatban, amikor belebújunk a szerepeinkbe, és elkezdjük a lassan ölő, kapcsolatgyilkos kis párbeszédjeinket, egy grammnyi szeretetet nem érzünk a másik iránt.

A játszmák látszólag kielégítik belső igényeinket, de valójában mindketten kongó ürességet érzünk. Érett, kiteljesedett, szárnyaló szerelemre vágyunk, de csak lepkehálóval üldözzük és kifulladunk benne, egyik éretlen, szárnyalni képtelen, földön vergődő kapcsolatból a másikba táncolunk. Húzzuk, vonszoljuk elvárásaink, ugyanakkor sebhelyes önbecsülésünk, túlfejlett egonk, és érzelmi éretlenségünk súlyos csomagját. Érett szerelem kell, ahol vatta puha érzelmi biztonság van, ahol lepakolhatjuk a múltcsomagot, és ahol ott van ő, aki a lepakolt csomagunk mellé térdel, és óvatos kezekkel, szeretettel segít kicsomagolni. Mindannyian ilyen őszinte, kitakart arcú szerelemre vágyunk.

Az érzelmi érettség felé nem az idő cipelt a hátán. Hitelessé, érett szerelemre érdemessé válni bonyolult, és egyáltalán nem fájdalommentes folyamat. Tudod, ahhoz, hogy érett szerelemre találj, van, hogy egyedül kell lenned, és befelé kell figyelned, vagy éppen messzire kell szöknöd, ahol nem zúdul rád egyenként a külvilág lármás, villódzó ingeráradata, és ahol a csendet érdemesebbnek tartod minden zenénél. Ahhoz, hogy éretten szeress, nem kell, hogy az idő barázdákat rajzoljon rád. Ahhoz, hogy végre éretten szeress, tudni kell elengedni, és nem kell félni egyedül állni szomorú, magányos házak nappalijában, és lemondani ingóságokról, és ingatlanról, felszínes, filléres kincsekről, és vállalni, hogy nem maradt egy lyukas garasod sem. Tudni kell elengedni, és meg kell tanulni renoválni magad és igen, újra széppé, befogadóvá, méltóságteljessé kell varázsolódni.

Vagyunk még, akik nem tévesztjük össze a férfigondoskodást egy támaszkodó, kihasználó párkapcsolattal, akik megtanultunk adni, mert akkor mindketten ugyanannyit kapunk is, és akik a hiányzó önbecsülés visszaszerzését nem egy párkapcsolattól várják? Akik megértették végre, hogy párkapcsolatban élni nem terápia, nem gyógyír magány ellen, és az elveszett, vagy sosem volt önbizalmat nem egy társ fogja megalapozni? Nincs már választásod, meg kell értened, egy kapcsolat nem attól válik szorossá, hogy minden apró gondolatod megosztod a másikkal, és vele együtt lélegző szimbiózisban, soha le nem váló közösségben élsz, hanem attól, hogy feltétel nélkül megbízol a hűségében és szerelmében. Emellett megőrződ autonóm, női egyéniségedet, vigyázod, ápolod, és nem adod fel emberi kapcsolataidat, barátságaidat. Egy szerelem nem egyenlő az egyéniség teljes feladásával, nem annyi, mint behódolni, szolgálni, kompromisszumot kötni, és szemétlapátra söpörni az egyéni vágyakat, és különös ismertetőjegyeket, mindazt, amik régen voltunk, és amik azzá tettek, akik most vagyunk.

• érett szerelem érzelmi érettség társszerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!