Ez az életetek?

Nem tudok hozzászokni. Egyszerűen megdöbbent az emberek valósága. Az, amiben élnek. Figyelem a történeteiket és nézem, ahogy sodródnak. Nem értem. Vagy is nagyon. Így még rosszabb. Azon gondolkodom éltem-e valaha is így. Hogy? Teljes káoszban és drámában. Pont olyanban, amelyet még a legfelkészültebb drámaíró sem tudna megírni. Rájövök, hogy nem. Valahogy mindig időben kiültem a nézőtérre és nem mentem le a legaljára. Persze játszottam én is, hibáztam, csaltam, bántottam, de valahogy volt bennem éberség a megálljra.

A többségben nincs. Azt hiszem, fogalmuk sincs, miben vannak. Vagy azt hiszik, hogy ez a normális. Hisz mindenki így él. Na, jó! Nem mindenki. A többség. Többségi kábulat. De én ehhez nem tudok hozzászokni. Mihez? Ahhoz, ami szerintük az élet. Elképesztő drámák sora, aminek soha sincs vége.

Csalás. Kit, ki kivel csal meg? Eltitkolt gyerekek. Folytonos manipulálás. Kit, hogy ver a férje? Ki melyik anyaotthonba menekül? Ki, hogy húzza le a másikat? Ki, hogy használ ki mást? Kinek mit mond a másik, csak úgy, bántásból. Mennyi, nem vagy jó, semmi vagy, alkalmatlan, nyomorult. Mennyi kapcsolatban rabul ejtett lélek, aki fuldokol. Kihasznált családtagok, örökösödési viták. Bárki pár forintért az Anyját is. Sika-mika üzletek, könyöklés, áttaposás. Egy, két, három szerető, párhuzamosan fenntartott családok. Pereskedés. Kiforgatás. Hazugság és még több hazugság.

Ez az életetek? - - - hűtlenség, kapcsolatok, megcsalás, párkapcsolat,

A többség így él és szerinte ez a normális. Mert mindenki így él. Szenvedés, dráma, néha egy kis boldogsággal. Tudattalan sodródás, aztán beleroppanás és a vége. Szerintük így van. Ez az élet. Nem tudom megszokni. Nekem nincsenek kavarások az életemben. Nincsenek gyanús ügyeim. Több szeretőm. Nem forgatom ki a másikat a sikerért. Nem vagyok szuperhős. De még is naponta kell kimondanom magamnak: Nem veled van a baj!

Ki kell mondanom, hogy az elmétek rabjai vagytok! A félelmeiteké! Meg azt, hogy lehet máshogy élni. Ez bennetek döntődik el. Senki másnak nincs ebben felelőssége csak nektek. Mindenki eldöntheti, hogy él, vagy úgy haldokolja végig, hogy észre sem vette, magát zárta be. Senki sem fog kiszállni helyetted. De te bármikor megteheted. Ennyi az egész.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.