Kulcsszó keresés /


A férfi, akire nem érdemes várni

A romantikus filmekben kifejezetten gyakran láthatunk olyan képet, amikor a nő hűségesen vár a szeretett férfira, míg az kitalálja, hogy mit szeretne a karrierjétől, magánéletétől, sőt, úgy általában az egész földi léttől. Valószínűleg éppen ez a szituáció lehet az egyik oka, hogy rengetegen benne maradnak egy nem működő, de nagy nehezen életben tartott kapcsolatban, ahelyett, hogy végre feladnák és továbblépnének. Pedig sokszor jobb lenne az ilyen kapcsolatokat minél előbb rövidre zárni!

olvass tovább

Senki nem szerethet engem, amíg önmagamat nem szeretem

Aki önmagát nem szereti, az nem gyöngéd, nem jóságos önmagához, és jótett helyébe már régen nem várja a jót. Azt gondolja, a szeretet kizárólag másokra vetülő, másokkal kapcsolatos érzés, szeretni csak kifelé lehet, és soha nem lehet egyszemélyes élmény. Aki önmagát szereti, az csak egoista, önző, hiú érdekember lehet, vallják eltökélten az önmagukkal diszharmóniában élők. Mennyire nincs igazuk. Az önmagukkal rossz viszonyban lévő, szétcsúszott, negatív emberek valóban nem értik, mit szeressenek önmagukon, közben pedig kétségbeesetten, figyelemre, elfogadásra, dicséretre, és szeretetre szomjazva élnének támaszkodó kapcsolatokban.

olvass tovább

Férfiszempont: A nagy Ő

Néha szétzuhannak kapcsolatok és nem is biztos, hogy azért, mert elmúlt a szeretet vagy a szerelem. Elképzelhető, hogy nem tudták mederben tartani a kapcsolatukat, mert legyünk őszinték, az érzelmeken túl is vannak bizonyos játékszabályok, amelyeket ha betartunk, működik a dolog, ha nem, akkor előbb-utóbb fejre állás lesz a vége.

olvass tovább

Jobb egy rossz párkapcsolatban, mint egyedül?

Szorongó, neurotikus, kapcsolatfüggő nemzedék vagyunk. Mérgező emberi kapcsolatok szorításában fulladozunk, ki nem mondott szavak, elfojtott feszültség, és tisztázatlan, szőnyeg alá söpört sérelmek szorítják, kaparják torkunkat. A vészcsengőt ezerszer meghúzták már odafent, mégsem csomagolunk, vagy menekülünk fejvesztve a helyszínről. Pedig óriás, ordító, égre írt jelek vannak, hogy semmi dolgunk bizonyos emberekkel, mégsem olvasunk belőlük.

olvass tovább

Az egyedüllét nem a boldogtalanság és a magány metaforája

A test ölelése más. A fizikai érintés ideiglenesen magány hézagokat foltozhat, de az nem igazi érintés, nem lélekölelés. Az csak lelkek karambolja. Ha a lelket régóta nem ölelte senki, magányod még inkább sajog, sokkal jobban fáj, mint a fizikai érintés hiánya. Emberi kapcsolatok kellenének, és páncél nélkül, meztelen lélekkel, csontig lecsupaszítva kellene szeretni, semmit sem rejteni, nem várni magyarázatot, és nem ítélni meg.

olvass tovább

Ne ragaszkodj a nem megfelelő ember szerelméhez!

Kik azok a vigasztalhatatlan ragaszkodók? Akik az idejüket pazarlókhoz kötődnek, és nem érzékelik, ideje szedelőzködni, és örökre hátrahagyni a nem megfelelő embert. Akik órákon át ragasztgatják a szanaszét tört szerelmet, holott tudják, hogy soha sem nem lesz már ugyanaz. Akik újra és újra régen megfáradt emberi kapcsolatokat élesztgetnek, és azokat szólongatják, akik úgy tesznek, mintha nem is hallanának, és jó nagyot beintve tűnnek el a sarkon.

olvass tovább

Hova tűnt a férfiak szeretete?

  • 2020. április 20.

Nem a rajongás, a babérokon önelégülten terpeszkedő, a másikat megfojtó és kizáró, a tárgyakat, pozíciókat hajszoló szenvedély. Hanem az, amely kapcsolatokat működtet, biztonságot ad, szelíden nevel, puhán körbeölel és jelen van a jövőben is.

olvass tovább

Ne rekedj meg energiarabló kapcsolatokban!

Vannak emberek, akiket úgy kell hátrahagynunk, hogy vissza sem nézünk a vállunk fölött. Nem akarjuk látni a pillantásukat, egyetlen képet sem akarunk őrizni róluk. A közösen megélt pillanatokat szemétlapátra söpörnénk, alakja a közös fotókon elhalványul, üres, fehér folt marad a helyén.

olvass tovább

A párkapcsolatok csendes gyilkosa

Nem a kommunikáció hiánya. Nem a pénz, és nem a szex. A csendes, lábujjhegyen lopakodó kapcsolatgyilkost úgy hívják: elvárások. Folytonos boldogtalanságot, kényelmetlen hiányérzetet, és tartós frusztrációt hív életre. A boldogtalan, örök, hisztiző, toporzékoló gyerekkorra ítélt szerelmek soha nem képesek felnőni, szárba szökkenni, nem képesek életerős, daliás, büszke érzéssé válni, mert mohón és kétségbeesetten, mindig hiányolni fogjuk benne az elvárt dolgokat.

olvass tovább