Gundel Takács és a barteröltöny
Véget ért az M1 dalválasztó showja. A tavalyi győztes, az általam kimondottan kedvelt, a többség által meg nem értett, egyébként minden bizonnyal UFO Bye Alex volt. Kis hazánk idén Kállay-Saunders Andrást küldi csatába a zsűri és a közönség együttes döntése alapján. Ez idáig rendben is van.
Kállay talán még meg is érdemelte a sikert, bár szabadjon megjegyeznem, hogy a többszörösen terhelt, módfelett depresszív, halványan skizoid hypster Bye Alex valamivel autentikusabban képviselte odakint a magyarokat, mint a popstar alkatú, vérprofi, félvér macsó. Javítsatok ki, ha tévedek, de ebből a karakterből némileg kevesebb jön szembe az utcán. Aki ismer, az tudja, hogy mi sem áll tőlem távolabb, mint az előítéletes gondolkodás, de amennyire követtem az eurovíziós versengéseket, a résztvevő országok leginkább a helyi sajátosságokat igyekeztek kvázi országimázsként kiemelni, és széles publikum előtt propagálni, lásd az orosz bábuskák korábbi nagy sikerét. A show hazai része véget ért. Ami mellett azonban nem vagyok képes szó nélkül elmenni, az a műsorvezető-páros férfi tagjának, Gundel Takács Gábornak az egyik fellépő szettje. Ami viccet a zakó karján felejtett márkacímkéről el lehetett sütni, azt ellőtték már az 1980-as, 1990-es években a poén akkori nagyágyúi. Az interneten keringő felvétel kommentelői egytől egyig a műsor arculatáért felelős stylistok munkáját szapulták. Hadd védjem meg őket pár mondat erejéig.
Sok stylist jár hozzám, de én még csakis a feladatukat magas színvonalon űző arculatfelelősökkel találkoztam. Hogy ennek ellenére bekövetkezhet a címkés baki, azt én a háttérben meghúzódó prodjúszörök pénzéhségének tudom be. Kifejtem. Bejön hozzám a stylist, hogy ilyen és ilyen műsorhoz, ennek a műsorvezetőnek, ilyen, meg ilyen hangulatú szettek kellenének. Ezekből az elegáns ruhákból a Loft mondhatni sosem állt rosszul, természetesen találunk megfelelőt. A styliston már látom, ahogy előre próbál gondolkodni: "...ez jó lesz több felvételhez, majd megvariáljuk inkább másféle inggel, dobunk bele egy díszzsepit, és mindjárt átalakul a szett, ezt az inget nyakkendősen, aztán meg anélkül is ráadom nyitott gallérral...." és így tovább... Mondom neki, de tudom, hogy ő is tudja jól, a mi árainkkal, az eggyel több, vagy kevesebb zakó, ing, mandzsetta tényleg csak pár ezer forintos kérdés. Mire ez a nagy feszkó? Többmilliós, olykor több tízmilliós összköltségvetésű, az adott csatorna arculatát hetekre, hónapokra meghatározó műsorok sztárjainak kinézetéről születik döntés. Nem értem ezeket az embereket amott a háttérben!
Tudom, hogy az évek, meg a rutin, de akkor is, ezek a műsorok az ő gyermekeik, hogy ne túlozzak, az ő termékeik. Ennyire mindegy lenne, hogy néz ki a produkció arca? Sokszor a kiválasztott cuccok visszakerülnek a polcokra, mivel a stylist szabadkozva (mintha neki volna miért) telefonál, hogy adjam el nyugodtan, mert a FŐNÖK lebeszélte a bartert (the magic word in East-Europe), és elhozhatják a cuccokat ingyen a Z..a-ból, meg a H & ..-ből, esetleg még a csapból is folydogáló, mindenkit öltöztető R...d D...házból. Ne értsetek félre, én nem azt akarom mondani, hogy azok a cuccok nem jók, bár hozzáteszem, hogy a saját, olasz ruháinkban én annyira hiszek, hogy nem gondolnám, hogy akadna megfelelőbb egy-egy műsorhoz. Ami nagyon bosszantó, hogy a megjelenésért felelős szakember legjobb tudása szerint kiválaszt dolgokat egy általa elképzelt koncepció mentén haladva. A főnök pedig, akinek a stylist szakma lényegéről, értelméről fogalma sincs, a megálmodott koncepciót egy tollvonással szétrombolja, és ráadásul ki is jelöl egy nagy ruhakupacot, tessék fiam, ebből építkezzél! Ilyenkor csak és kizárólag az arculatépítő kreativitásán múlik, hogy TE, kedves néző egy vizuális pusztítást nézel a tévében vagy a magazinokban, vagy egy többé kevésbé összetákolt, fogyasztható látványegyveleget. A dolognak van még egy másik vetülete is, amihez a prodjúszöröknek ezúton kínálok egy újabb, eleddig még le nem nyúzott bőrt, amit arról a szerencsétlen rókáról le lehetne még kapargatni. El nem tudom képzelni, hogy a budapesti ruházati üzletekben mennyi olyan terméket adnak el naponta, ami korábban már legalább egy produkcióban részt vett, majd a felvételt követően visszakerült a polcokra, de úgy sejtem, nem keveset.
Kedves Hiénák, kedves Dögkeselyűk, kínáljátok meg a szenzációra és unikális ruhadarabokra egyszerre vágyó közönséget azzal a szolgáltatással, hogy feltüntetitek az egyes ruhadarabokon az információt, ki hordta azt megelőzően, és mikor! Ugye mondanom sem kell, hogy ezekért a szettekért a normál kiskereskedelmi ár többszörösét is elkérhetitek, sőt, tovább megyek, hazudjátok mindjárt több példányról is egyszerre azt, hogy igenis az volt az az ominózus ruhadarab, amit celebünk hordani méltóztatott a showban. Ki nem szarja le, mást is letoltatok már az emberek torkán! Már látom lelki szemeim előtt a boltokban sorakozó márkás cuccokat az extra felárral! Nemsokára gazdára talál a zakó, mely szétreccsent Hajdú Péter kidolgozott hasán, az öltöny, melyben tigrisbukfencet hányt Stohl Buci, a báli szett, melyben az elhíresült dupla Rittbergert közönsége elé szúrta Medveczky Ilona. A kombiné, ami majdnem Föld körüli pályára kísérte Anettkát, a klubzakó, amiben Sebestyén Balázst lehányta egy kisbaba legújabb műsorának promóján. A csipkés melltartó, mely a gravitációnak ellenállni képtelen dekoltázst dúcolta alá Kiszel Tündi naptárán, a szűk nadrág, melyben Kuki herecsíptető nélkül is kiénekelte a magas "C"-t. A baseballsapka, melyet összezsírozott Vujity Tvrtko, a tyúklopószoknya, melyben bungee jumpolt Bangó Margó, és ne feledkezzünk meg arról a 8 személyes katonai sátorról sem, ami Lagzi Lajcsit takarta be a legutóbbi road-show alkalmával. Ugye srácok, tovább lehet még gondolni azt a bartert?
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
null
Szólj hozzá a cikkhez