Ha majd engem akarsz

Sok éves agyalás és többszörösen padlót csókolt magánéleti válságokat megélve, végül csak eljutunk arra a pontra, ahol kirajzolódik, hogy mit is akarunk igazán. Ugyanis valahol az elvárt romantika és a félreértett üzenetek között elfelejtettük, hogy tulajdonképpen soha nem azt hajtjuk, amire valójában vágyunk.

Először kezdjük azzal, hogy elcsesztük. Sokszor, sorozatosan elcsesztük. Igen, én is, rengetegszer, ahogyan mindenki más is megtette már életében, legalább egy alkalommal.

Sőt mondom tovább, nagyon sokszor önző voltam, egoista, türelmetlen és meggondolatlan. Pont úgy, mint te, vagy ő. Mostanra viszont letisztult a kép, talán a sok pofonnal köszönhetően, de eljutottunk arra a pontra, ahol kezdjük felismerni, hogy az érzelmi dolgokban kevés a logika és minél inkább erőltetjük az érzést, annál kevésbé fogjuk elérni azt. Pontosan úgy működik ugyanis, mintha a vizet szorítanád.

Azonban van ennek a dolognak egy árnyaltabb oldala is. Talán nem tévedek, ha ki merem jelenteni azt, hogy lesznek még páran, akik felteszik a kezüket annál a résznél, ahol arról van szó, hogy mennyire megterhelő a felesleges körök futkosása. Hogy mennyire nem jelent már semmit az üres ígéret, a meg nem lépett cselekedetek, a folyamatos résen lét. Nem. Én nem akarok több taktikus lépést, hogy a másik számára izgalmasnak tűnjek. És nem akarok több hazudott „nem érzek semmit” kijelentő mondatot, ha a szívem tele van érzelemmel. Nem akarok úgy tenni, mintha nem bántana, ha a másik levegőnek néz, majd két hét múlva bejelentkezik egy „Helló, mi a helyzet?”-tel. Nem akarok mást mutatni egészen egyszerű módon, mint ami a jelenem. Önmagam akarok lenni, és azt kommunikálni, ami fedi a valóságot.

Erre persze lehet azt mondani, hogy hát akkor, nosza rajta, mit tart vissza. De persze mindannyian félünk az újabb pofonoktól. Pedig az mind semmi ahhoz képest, ami akkor vár ránk, ha továbbra is játszmákkal éljük tovább az életünket.

Ez már régen nem arról szól, hogy a másik legyen tökéletes. Régen nem azt keressük, akinek tökéletes teste van, mindig kívánatos megjelenése, vagy éppen örök optimizmusa, túl szexuális kisugárzása, vagy agyonerőltetett szerepe. Sosem abban fogjuk megtalálni azt, amire vágyunk, akit túlidealizálunk a fejükben. És ha igazán őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, akkor itt az ideje annak, hogy bevalljuk, saját magunknak hazudunk akkor, amikor ezekkel az instan viszonyokkal jegeljük a sajgó lelkünket.

1 / 2. oldal

Következő

• érzelmek kapcsolatok lélekhangok párkapcsolat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Mounaji Barbi

Az írás, mint kifejezőeszköz mindig is jelen volt az életemben. A szenvedélyemmé vált, és ennek köszönhetően a lehető legtöbbet szeretnék átadni ebből másoknak.

Szólj hozzá a cikkhez