Határátlépések ideje van

Nekem már sok éve. Kötéltáncoltam jó sok évig. Konkrétan az élet és a halál között. Volt, hogy könnyen átlibbentem egyikből a másikba, volt, hogy egyiket sem akartam és köztes térben lebegtem. A határok nagyon sokfélék voltak és sokfélék most is. Folyamatos kibújás abból, amiről addig azt hitted te vagy és újjászülése annak, ami még nem vagy.

Kétszer köszöntött be az életembe a “halálosnak” nevezett betegség és kétszer éreztem úgy, hogy ehhez nincs erőm. Azért írom ezt le, hogy tudjátok nem csak ti érzitek azt sokszor, hogy elfogyott az erő. Mind érezzük és ez az élet rendje. Rendjén van minden emberi érzés, félelem és szorongás amikor át kéne lépned a határaidat. Talán lehetne kicsit máshogy szemlélni, más erőt tulajdonítani neki és katalizátorként használni, arra, hogy vigyen át valami láthatatlan vonalon, ahol lelkileg egyre erősebbek leszünk.

Nem nagyon tudom, hogy hányszor lehet újjászületni egyetlen életen belül, de úgy tapasztalom, hogy nagyon sokszor. Mindig egyetlen dologtól függ az újjászületés, attól, hogy van-e benned kíváncsiság arra nézve, hogy a határaid átlépése után mi vár rád. Én naponta lépem át ezeket, minden írásommal, amit odaadok nektek, nem várva mást érte, csak egy újabb határaimon túli énem felfedezését. És ez nem átgondolt, nem kiszámított, hanem ösztönös.

Határátlépések ideje van - - - életszemlélet, nehézségek,

Talán ez az ösztönös, meggondolás nélküli kitárulkozás és adás egymásnak fog segíteni a határátlépéseinkben, amire az élet is kényszerít. Az élet, ami nem fog megállni azért, hogy megkíméljen minket, de mi megállíthatjuk magunkat abba, hogy lebénulva, lefagyva maradjunk a saját lejárt mintáinkban és merjünk belezuhanni egy áramlásba, amit természeténél fogva diktál.

Nem tudom nektek megmondani azt, hogy az áramlás hova visz és azt sem, hogy jó vége lesz-e? Nem tudom mi lesz a vége, évek óta kekeckedik velem a halál, és mondhatnám, hogy küzdök ellene de nem küzdök. Nem fagyok bele a bénultságba. Egyet teszek! Felfeküdtem az életem hullámaira és azt mondtam: Hát akkor most nézzük meg mind ez hova visz!

Mást nem tehetek. Mást nem tehetsz. Lépd át azt, ami előtted van. Nézd meg hova visz! Ha ellenállsz nem lesz könnyebb. Engedd meg magadnak, hogy áramolj! Ennyi az egész.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.