'Igazából egyre kevesebb bőr van a pofámon és ez k*rva jó érzés' - Meginterjúvoltuk Halász Kolost vagyis Co Lee-t

Egyszer az egyik interjújában úgy fejezte be, hogy azt mondta magáról: 2023 a Nyúl éve, s mivel ő nyúl, így ez az ő éve lesz. Ez eddig látszólag igaz is lehet: kezdődött egy A38-as teltházas koncerttel márciusban, április elsején a Hajógyár x Hadik program keretein belül lesz egy beszélgetés vele, de a Müpa is terítéken van már. Énekel többek között Gyurissal és Betonhofival is. Halász Kolosról, a még csak 24 éves Co Lee-ről van szó, akit az A38-as lemezbemutatója kapcsán kaptunk el egy pár szóra. De vajon ki is ő valójában?

Style: Saját tapasztalatod szerint férfiként kevesebb sztereotípiákkal kell szembenézni a zeneiparban, mint egy női előadónak vagy már mindenki egyforma esélyekkel indul? Hogy látod a magyar hiphop közeget e szempontból?

Co Lee: Őszintén szólva én hiányolom az itthoni rapszférából az ilyen badass női előadókat. Mármint, most itt van Sisi például, aki egy tök jó kezdeményezése ennek a dolognak, és szerintem nagyon izgalmas az, hogy milyen irányba tudja majd elvinni ezt az egészet, azt, amit személy szerint akár képviselhet is.

De azt hiszem - ha ilyen általánosan nézzük a helyzetet -, hogy manapság globális szinten azért csak-csak mindenki egyenlő eséllyel indul… bár azért igen, lehet, hogy még mindig könnyebb talán fasziként ezt csinálni, igazából ezen még sokat nem gondolkodtam. Az viszont biztos, hogy itthon mindenféleképpen hiány van a fasza női rapperekből, úgyhogy fasza női rapperek gyertek elő!

'Igazából egyre kevesebb bőr van a pofámon és ez k*rva jó érzés' - Meginterjúvoltuk Halász Kolost vagyis Co Lee-t - STYLELIFE - Interjúk - co lee, interjú,

Style: Mennyire kell különválasztani Co Lee-t Halász Kolostól, avagy van-e egy alteregó, egy felépített imidzs, ami teljesen más, mint a hétköznapi Te?

Co Lee: Ez egy tök jó kérdés, és nincs különbség, de erre erősen törekszem én is. Semmiféleképpen nem szeretném azt, hogy legyen külön egy Halász Kolos és egy Co Lee, hanem valahogy a célom az, hogy Co Lee felölelje és harmonizáljon mindennel, ami Halász Kolos valaha volt.

Style: Tarantino, Murakami, Bukowski: Mind-mind megjelennek egy-egy dalodban, akiknek láthatóan az az egyik legfőbb ismertetőjelük, hogy nem féltek és félnek szembenézni a saját démonjaikkal. Te hogy állsz ezzel, és mennyire irányítják a szövegeid tartalmát?

Co Lee: Ebben anyám segített nekem sokat, mert volt amikor azt hittem, hogy az én démonaim azok nagyban különböznek a többi ember démonaitól, és ezzel nem azt mondom, hogy az enyémek parábbak vagy kevésbé parák, hanem hogy egyszerűen csak másmilyenek. A szüleim segítségével meg a saját tapasztalatom által tanultam meg, hogy valójában a démonok nem határoznak meg minket. A démonok jönnek-mennek, de ugyanúgy jönnek-mennek az angyalok is.

Azonban visszatérve a kérdésre, a válasz az, hogy igen. Abszolút volt, hogy démon által inspirált szövegeket írtam még régebben, amiket amikor például megmutattam anyának, akkor így rám nézett és azt mondta: „Kolos, ez nem te vagy." Én meg akkor úgy voltam vele, hogy b*zdmeg dehogynem ez én vagyok, én írtam, aztán azért a napvégére elgondolkodtam és úgy lettem vele, hogy amúgy lehet, hogy neki is valahogyan igaza van velem kapcsolatban. Ráadásul szerintem ez körülbelül ilyen divatból fless… Mármint könnyű arról fecsegni, hogy milyen rossz vagy milyen nehéz, de hogy valójában meg a real shit az a szeretet, amivel én dolgozom. A szeretetet meg nem hiszem, hogy a démonok hozzák, hanem sokkal inkább az angyalok, így azt mondanám, hogy én inkább angyalokkal írok. Angyalokból.

Style: Ezek után van olyan tabutéma, amiről most úgy gondolod, hogy sosem írnál a szövegeidben? Van öncenzúra, vagy attól hiteles, hogy olyan, mint egy nyers terápia?

Co Lee: Én a nyersességnek a híve vagyok, és azt hiszem egyre inkább a szövegeimen belül is és a mindennapjaimon belül is közeledek saját magamhoz. Fokozatosan válnak le a rétegek, igazából egyre kevesebb bőr van a pofámon és ez k*rva jó érzés. Ez pedig szerintem a szövegeimben is hallatszódni fog, ahogy minél jobban haladunk előre: egyre esszenciálisabb és egyre inkább tényleg csak a lényegről írok mindenféle bullshit nélkül.

Style: Visszatérve az előzőre: Tarantino vagy Bukowski?

Co Lee: Mind a kettőjüket másért szeretem, és egyébként valahol egy szent őrület az, ami szerintem jellemzi mindkettőjüket - és még sok más arcnak a személyiségét, akik inspiráltak, illetve inspirálnak engem. -

Mind a ketten tudtak valami olyasmit letenni az asztalra, amit ilyen módon előttük senki más, ráadásul mind a ketten ezt nagyon sajátos módon tudták kivitelezni. Igazából mind a két figura nagyon sok inspirációt hozott más és más szempontból is az életembe.

Style: Ha már irodalom: mi lenne az a könyv, amit szerinted mindenkinek el kéne olvasnia legalább egyszer?

Co Lee: Alan Wattstól a The Book: On the Taboo Against Knowing Who You Are. Nekem ez volt a bibliám egy ideig.

Style: 15 éveskorodban Bécsbe költöztetek, amerikai suli, kétlakiság, személyiség kialakítása. Felmerül bennem a kérdés, hogyha nem költöztetek volna ki, hanem maradtál volna Magyarországon, akkor is zenével foglalkoznál most?

Co Lee: Hu fogalmam sincs, azt hiszem, hogy a zene, a ritmus és a flow az mindig is nagyon-nagyon érdekelt, s minden, ami kicsit is hozzájuk köthető. Már a rappelés előtt is sok mindenben kísérleteztem: Táncoltam, játszottam többféle hangszeren, például sokat doboltam, énekeltem, bár ez utóbbit valójában soha nem tanultam. Így azt talán meg merném kockáztatni, hogy ha maradok is Magyarországon, akkor is valahogy biztosan a zene vonalán találom meg az utamat.

Azonban kikerültem Bécsbe, aminek azért is vagyok hálás, mert sok tapasztalatot is kaptam ettől az élménytől, viszont tök jó volt visszajönni.

Style: Hogy látod, nem csupán lázadó menekülés volt a kezdetekben, biztonságkeresés a zenélés?

Co Lee: Nem, nem lázadó menekülés és nem is biztonságkeresés volt, hanem inkább egyszerűen azt gondolom, hogy ráakadtam valamire az agyamban vagy így magamon belül, ami olyan, mint egy cérnaszál a labirintusban. Keresgéltem mi mindent lehet csinálni, s akkor egyszer csak megtaláltam ezt a szálat, és elkezdtem e mentén haladni. Most pedig itt vagyok körülbelül a közepén.

[photocredit: yungmatka]

Style: Cáfolj meg nyugodtan, de a Totem nekem olyan, mintha kötelező lett volna hozni egy ilyen bemutatkozó rapszöveget, felszínesen elmondva, ki is vagy… Mintha kicsit bocsánatot kérnél saját magadtól is magad miatt.

Co Lee: Igen, a Totem az egy vicces dolog egyébként. Inkább valahol egy paródia, mintsem egy megfelelési kényszer, mert úgy voltam vele, hogy persze egy csomó rappernek van ilyen úgynevezett eredet-rapje - ami egy bizonyos szám vagy akár több, ami arról szól, hogy honnan jöttek meg kik ők meg mik is történtek velük az eddigi életük során -, és ehhez képest az én sztorim az egy ilyen nem is tudom mi… egy szappanopera, egy sitcom. Viszont viccesnek gondoltam, hogy egy ilyen kemény, erős, b*szó beatre megírok egy full kedves szöveget ebben a témakörben.

Style: Sajátos öniróniát és folyamatos játékot érzek magad felé, de volt olyan érzésed valaha, hogy egy bizonyos szintet, egy bizonyos elvárást hoznod kell ahhoz, hogy befogadjanak vagy emiatt sosem aggódtál?

Co Lee: Egyrészt mindig arra figyeltem, hogy a saját szintjeimet megugorjam, másrészről pedig mindig egyre jobb zenéket is akartam írni: ahogy megírtam egyet, már tudtam, hogy a következőben mire akarok jobban figyelni és mi az, amit másképpen akarok csinálni. Szóval ahelyett, hogy másnak szerettem volna vagy szeretnék megfelelni, én csak és kizárólag saját magamnak teszem megállás nélkül a lécet egyre feljebb és feljebb.

[photocredit: yungmatka]

Style: Március 11-én mutattad be a lemezt. Hogyan összegeznéd két mondatban a Cirque de L'Homme-t?

Co Lee: Egy varázslatos, misztikus, kiszámíthatatlan cirkuszi világ és a teljesen egyszerű hétköznapi ember párhuzama. Miközben kimondatlanul megkérdezi azt a kérdés is, hogy vajon ez a kettő hol találkozik és hol metszi egymást, mert ahol metszik egymást - ami nem egy nagy cikkely vagy közös metszet -, az a Cirque de L'Homme. Az ember cirkusza.

Style: Maradt benned valami üresség vagy hiányérzet a lemezzel kapcsolatban?

Co Lee: Nem maradt bennem hiányérzet. Talán ez annak is köszönhető, hogy már az elején sem volt bennem semmi konkrétum: tehát nem az volt, hogy fu most meg akarok csinálni tizenkettő vagy tizenkettő plusz egy számot és ennek és ennek kell lennie a tematikának, ez lesz a harmadik dal meg hasonló, hanem ehelyett volt valamiféle koncepció a fejemben, ami mentén azonban az egész album nagyon organikus módon, már-már teljesen szabadon állt össze.

Style: Szóval, ha visszamennél az időbe, akkor ugyanígy jelenne meg a Cirque de L'Homme?

Co Lee: Ha visszamennék az időbe - bár magamtól nem mennék, de mondjuk ha valaki rám parancsolva visszaküldene -, akkor is, mint most, csak hagynám, hogy történjenek a dolgok úgy, ahogy kell, mert úgy vallom, hogy ilyenkor történnek a legjobb dolgok az ember életében.

Style: Bohócsuli. Elmondásod szerint ennek a képzésnek hatására jöttél rá arra is, hogy nem kell annak lenned, aminek mások látnak. Manapság az, aminek látnak, már megegyezik azzal, ahogyan te látod magad?

Co Lee: Nem, még nem, de szerintem vagy legalábbis remélem, hogy talán majd egyszer egyezni fog, viszont ezen még dolgoznom kell.

A bohócsuli egyébként rendkívül sokat segített ebben az egész önmagamon dolgozáson-, illetve megismerésén. Az a suli olyan volt, mintha úgy adtak volna a kezembe egy térképet, hogy nem vezettek be közbe a célba. Csak adtak egy nagyon fasza térképet, ami ilyen vicces meg színes és lehet rajta menni bármerre, de maga a térkép az, ami igazából számít. Fontos, hogy nálam van.

Style: Ha egy kifejezéssel kéne elmondani ki vagy, mi lenne ez a szó?

Co Lee: Minden. Mr Minden.

Style: Egyfajta szeretet-küldetéstudat is elhagyta a szádat az album kapcsán. Hogy látod, manapság mi az egyik legtúlértékeltebb èrzelem vagy emberi tulajdonság?

Co Lee: A szeretet. Egyértelműen a szeretet.

Style: Ki számodra a trendek Istene?

Co Lee: A trendek Istene az inkább egy ilyen átlag szerep. Egy ilyen trendszetter, aki ilyen celebrity, aki rengeteg figyelmet és szeretetet kap az őt körülvevő emberektől, de beszélhetünk akár a hírnévről is. Tehát pontosabban erről beszélek a szövegben, viszont ehhez viszont szigorúan hozzátartozik a következő sor: „túlságosan lent vagyok, hogy elrepítselek."

Vagyis igazából arról szeretne szólni ez az adott dalszöveg, hogy nagyon sok olyan trend istennel találkozik az ember, aki kifelé trendek istenének mutatja magát, de valójában annyira lent van és az, aminek mutatja önmagát másoknak és olykor saját magának is, az aminek látszik a felszínen, az egy megfáradt imidzs, amibe bele van passzírozva. Én nem akarok ilyen lenni.

Style: Mennyire számított nektek Beton.Hofival, hogy olyan hangulatú már-már slágergyanús zenét hozzatok létre, ami egyből belemegy a hallgatók fülébe? Mi a Nincs jegy háttere?

Co Lee: Körülbelül az volt a procedúra, hogy megvolt a beat, Ádi átjött, kint voltunk Budaörsön, szokásos állapot, neonfények, minden chill, és igazából Ádinak volt már régebbről egy refrénje vagy egy kezdeményezése, amit egy-két ilyen freestyle vagy csak ilyen beat hallgatás alkalmával már hallottam tőle, de amikor ezen a napon meghallottuk az azóta a Nincs jegy beatjét, és ott rámondta ezt a szöveget, akkor elkaptuk. Egyből tudtuk és éreztük, hogy ez jó lesz, hogy ennek kell lennie a következő közös projektünknek.

Egyébként nem volt bennünk semmi olyasmi, hogy kéne egy fasza elkapós valami, hanem csak történtek egymás után a dolgok: ő hozta a reflénjét, én hoztam a verzémet, a beat adta magát és megéreztük, hogy ez tök jó. Azt hiszem, hogy mi így működünk… együtt legalábbis.

Style: Ha kérdezhetnél valakitől valamit a magyar zenei berkeken belül, akkor kitől kérdeznél és mit?

Co Lee: Hu, igazából nem kérdeznék semmit senkitől, mert akkor az csak adna egy elképzelést valamiről, de azt gondolom, hogy számomra mindig csak és kizárólag az működött, amikor saját magam mentem utána annak, ami igazán érdekelt.