Az Esti Kornél frontembere: a kis klubkoncertektől kezdték, majd a Belvárosi fesztiválon át a Budapest Parkig folytatták, miközben minden nyáron majdnem mindegyik hazai fesztivál állandó szereplői is voltak. Nemcsak a tini lányok rajonganak értük sőt, az évek múltával azt lehet róluk is már mondani, hogy egy generáció nőtt fel lassan rajtuk. Az Esti Kornél marad látszólag a bázis a tagoknak, miközben különböző mellékszálak is kinőnek a földből: ilyen például a Lázár tesók is, vagy Bodor Áron legfrissebb projektje, A Csendesebb részem. Ennek apropóján ültünk le beszélgetni a két fős formációval: hogyan, miképp és miért? Az interjú végén pedig Rohonczi „Festy" Anita rendezésében megnézhető premierként az első közös számuk, az Égve hagytam videoklipje is.
Érezhető azért többek között egy kisebbfajta Cseh Tamás és Esti Kornél benyomás az Égve hagytam című számban. Direkt szerettél volna ilyenfajta utalásokat ebben a dalszövegben?
Áron: Mivel nem vagyok túlságosan tudatos szerző, de szeretem működtetni a tudatalattimat, így olyan szempontból volt bennem egy kis ars poeticai jelleg, hogy igen, direkt írtam bele olyan előadókat, akiket szeretek. Például a refrénben van egy dallam – körülbelül két hang –, ami Hiperkarma. Aztán bár tőlem eléggé távol áll az angyalozás, a tipikus Kiss Tibis képek, de Quimby utalásként szántszándékkal beletettem a szövegbe. A Szívrabló idő az Kispál és a borz, viszont Likó Marcihoz is köthető (Vad Fruttik - a szerk.), és akinek egyébként még a kezdetleges fázisban meg is mutattam a dalt, amikor Kolozsváron voltunk legutóbb, és pozitív visszajelzést adott. Az ilyenek pedig mindig nagyon jólesően hatnak rám.
Sokat gondolkodtam többek között azon is, hogy az utolsó Esti Kornél lemeznek Nyitva hagytam a címe, ennek a premier dalnak pedig Égve hagytam, és bár nem volt szándékos áthallás, de mégis mennyire jó ez a párhuzam? Ámbár az is igaz, hogy
szeretek ilyen kis ívet csinálni a saját létezésemben: talán ebből is lejön, hogy számomra az Esti Kornél egy nagyon fontos részem. Elsődleges szempontként viszont mindig is előttem lebeg célként az, hogy soha ne utánozzam magam. Figyelek arra, hogy ne az legyen, hogy ezt már megírtam.
Összeségében akkor jó időben voltál jó helyen megint csak…
Áron: Természetesen Gergő és Egyedi Peti is kellett ehhez az egészhez – utóbbi miatt rendkívül hálás vagyok, hogy őt választottam producernek –, azonban mindent összevetve azt lehet mondani, hogy igen, azért mégiscsak ez az én saját kis dalom, a saját szövegem, a saját bizonyításom saját magamnak amiatt, hogy tudok ilyet. Képes vagyok önazonossággal alkotni, ami egyrészt teljes harmóniában van az Esti Kornélos működésemmel, másrészt az ottani és az itteni énemet se hazudtolom meg: mindkét projektben 100 százalékosan az tudok lenni, aki vagyok.
Azt hiszem az, hogy végülis sikerült tető alá hozni és tényleg aktívvá tenni A Csendesebb részemet, az valóban abszolút véletlenek sorozata. A vágy mindig megvolt bennem afelé, hogy egyszer egyrészt főzeneszerzőként készíthessek el egy dalt, másrészt pedig, hogy egy jó kis akusztikus jellegű szólólemezt hozzak létre. Vagyis nem hirtelen ötlettől vezérelve, egyik napról a másikra született meg bennem az ötlet, hogy akkor megcsinálom a szegény ember Lázár tesókját, hanem már körülbelül tíz éve érlelődik bennem a késztetés, hogy szeretnék egy akusztikus, csendesebb, önálló projektet. Mindig is bírtam a hasonló egy szál gitáros énekes-dalszerzős szerzőket, s bár van érzékem a gitározáshoz, de lusta vagyok annyit gyakorolni, hogy rendesen meg is tanuljak játszani. Emiatt is tolódott ez a projekt régebben, majd pár éve ahová jártam egyetemre, az ottani szakomnak volt egy alumni találkozója, ahol az egyik tanárom, Szabó Melinda felkért, hogy játsszak egy szál gitárral pár számot, én pedig nemet mondtam pusztán azért, mert nem mertem. De utána nem hagyott nyugodni a gondolat...
Ott akkor ezen az egyetemi találkozón nem mertél kimenni egy szál gitárral, de...
Áron: Ó, most sem merek!
De itt azért mégiscsak jobban egyedül vagy, hiszen nem egy Esti Kornél, amikor egy teljes zenekar van mögötted. Hogy van ez a másoknak való megfelelés benned?
Áron: Egyrészt magamnak akarom megmutatni, hogy egyedül is képes vagyok egy komolyan vehető projektet összehozni. Nekem mindig az Esti Kornél lesz a szívemnek a legmélye, és talán emiatt a bizonyosság és biztonság miatt az van a fejemben, hogy ha ezen keresztül tudok fejlődni, akkor azt el tudom vinni a zenekarba is, és ott is tudunk majd ebből az élményből profitálni. Érzem, hogy tudnék hová fejlődni még, és törekszem is erre, hogy ez megtörténjen.
[fotó: Rohonczi „Festy" Anita]
Miért pont csendesebbik ez a részed?
Áron: Ez is nagyon szorosan kötődik az Esti Kornélhoz. Az Ébren című dalunk refrénjében szerepel, hogy „mindig te voltál a csendesebb részem”, és mikor e projekt nevén gondolkodtam, akkor ez a sor nagyon megragadott. Az is az igazsághoz tartozik, hogy
főleg olyat kerestem, amit nem én mondok magamról, vagy nem én mondok magunkról, hanem ugyanúgy én is kívülről vagyok csak benne. Ezt a fenti dalszöveg sort egyébként a Lázár Dodi írta, és ha innen nézzük, akkor még a produkció nevét is inkább tőlük kölcsönöztem, mintsem én állítsak magamról valami nagyon költői dolgot.
Amikor az Esti Kornéllal léptünk fel mondjuk a Müpában, vagy olykor-olykor kisebb akusztikus koncerteket adtunk, akkor mindig azt éreztem, hogy mennyire jól tudunk kevés hangból is együttműködni, ráadásul a közönség is egyértelműen nyitott ezekre a csendesebb fellépésekre. A Lázár tesók is ezért működik jól, és szerintem az utolsó lemezük az egyik legjobb magyar lemez az elmúlt évekből. Attól nem tartok egyébként, hogy a Csendesebb részem túlságosan Lázár tesók utánérzés lesz, mert lehet, hogy nagyon sok mindenben nagyon hasonlóak vagyunk a fiúkkal, illetve rendkívül szoros baráti- és szellemi közösségként működik a zenekar, de más tekintetben viszont rettentően különbözünk is egymástól. Nekem például van egy ilyen populárisabb oldalam zeneileg, amit ebben a formációban jobban meg is tudok majd talán mutatni.
Gergő, szerinted mi az, amit te személy szerint hozzá tudsz adni ehhez a projekthez?
Gergő: Szerintem egy olyan backup tudok lenni, egy olyan társa Áronnak, aki mellett abszolút hátradőlhet ebben a produkcióban, mert megbízhat abban, hogy az, amit eltervezünk, az úgy fog megszólalni a koncerten is. Azt, hogy a legkisebb részletekre kiterjedően átdolgozom azokat a zenéket, amiket játszunk, és kidolgozom azokat a kis miniatűr momentumokat, amiktől még élőbb lesz egy dal, és többek leszünk egy egyszerű két gitáros formációnál. Például looper pedált használok, amivel különböző rétegeket veszek egymásra, és ettől szólalnak meg úgy a dalok, hogy nem sima tábortűzi gitározás születik meg az egészből, hanem megjelennek azok a hangulatok, amik az eredetiben is benne vannak. Ezeket tudom azt hiszem hozzáadni az egészhez: a biztosság mellett a stabil zeneiséget a hangszeres tudásommal.
Áron szerinted te miben tudod hozni a stabilitást?
Áron: Vannak nagyon mély és szép beszélgetéseink Gergővel, és az a legnagyobb erőssége ennek – teljesen félretéve a kreativitást és a tehetséget –, hogy százszázalékos bizalommal vagyunk egymás iránt, és százszázalékosan örülni tudunk a másik minden pozitív tulajdonságának és erősségének.
Mintha az ego az egy ilyen közös egová olvadna össze. Egyrészt létezik ez a biztonság, hogy egyáltalán nem kell erőfitogtatáson gondolkodni, és semmilyen értelemben nem kell helyezkedni, mert 100 százalékosan elengedhetem magam,
másrészt pedig tudom, hogy nekem is vannak olyan erősségeim, ami a közös egon keresztül a Gergő erősségévé válik, illetve fordítva is igaz ez. Nálam ilyen radarszerű megérzések a kortárs zenére kicsit erősebbek, míg Gergő zenetudása, vagyis kreativitása másszempontból jobb, mint az én kreativitásom.
[fotó: Rohonczi „Festy" Anita]
Meséltek kicsit az Égve hagytamról?
Áron: A dalszöveget én írtam, és ez az egész formációra igaz lesz, bár egyébként arra is nyitott lennék, hogy ha a Gergőnek lenne kedve dalszöveget írni, akkor írjon, de ismerve őt, nem hiszem, hogy ez benne van a pakliban… Az egész úgy kezdődött, hogy hoztam egy demót, amit én raktam össze, amit aztán továbbfejlesztettünk, és végül zeneileg egy közös művé formáltuk. Éppen ott volt nálam Gergő Balatonalmádiban, és hirtelen belekerültem egy olyan hangulatba az egyik utcán lévő sétálás alkalmával, hogy elkezdtek beugrani a versszakok. Amikor például a DM előtt mentünk el, azt a sort ki is mondtam hangosan, hogy „ez minden csak nem élet”, mire elnevettük magunkat. Az, hogy egy ilyen közös pillanatban jutott eszembe ez a dalszöveg, az is azt bizonyítja a számomra, hogy valóban nem egyedül szeretném ezt csinálni.
Ha már Áron szóbahozta, akkor miért nem érzel inspirációt a szövegírásra, Gergő?
Gergő: Szerintem mindenkinek azt kell csinálnia, amiben erős. Én le tudom nagyon jó hangulatban élni úgy az életem, hogy nem erőltetem a szövegírást, mert tisztában vagyok vele, hogy nem az erősségem. Tudnék dalszöveget írni, de azt érzem, hogy mondjuk Áron szövegeihez képest csak patikamérlegen kimért szótagok és rímek lennének.
Ő nagyon szépen tudja az élet egy-egy pillanatát megélni és megfogalmazni, én erre kevésbé vagyok képes. Elképzelhető, hogy lesz majd egy olyan élethelyzet, ahol belőlem is kigördülnek a szavak, de egyelőre maximálisan elégedett vagyok azzal, hogy Áron ennyire tehetséges az írásban, nekem meg ott a zene, amiben ki tudok 100 százalékosan teljesedni.
Áron: Azt azért tegyük hozzá gyorsan, hogy az élő fellépések megszólalásának a kilencven százalékáért Gergő felel. Attól kezdve, hogy kitalálta, hogy looper pedállal szeretné csinálni, egészen odáig, hogy gyakorlatilag egyedül felépít egy egész komplett zenekart. Ha én egyedül csinálnám ezt, az 90 százalékkal kevesebb zenei tartalommal rendelkezne. Ráadásul nagyon jó érzéssel, ugyanazzal a gondolkodással épülnek fel a dalok, ahogyan én gondolkodom róluk, viszont egy olyan technikai tudással, ami nekem nincs és nem is igazán érdekel, hogy legyen. Az a helyzet, hogy ha a Gergő nem lenne, akkor lehet, hogy sose lenne nekem ilyen szólóprodukcióm, ami nem is szólóprodukció, de azért meg végül mégis az.
Mi hozott titeket össze a Sántakutyához ahhoz, hogy aztán egy ilyen erős bizalom alakuljon ki köztetek?
Áron Gergőhöz: Hogy is kerültél a Sántakutyába?
Gergő: Bár Veszprémben laktam, de nem ott zenéltem, és emiatt sajnálatos módon el is kerültem a veszprémi zenei közegtől. Az igazat megvallva már le is mondtam picikét az egészről, többek között magáról a zenélésről is, majd a volt gitártanárom javasolt engem a zenekarba, s az akkori basszusgitárosunk hívott fel engem, hogy próbáljuk ki egymást. Nagyon boldog voltam emiatt a lehetőség miatt: újra elkezdtem élvezni a gyakorlást, illetve magamévá tenni azokat a dalokat, amikkel már akkor rendelkezett a zenekar, és elég gyorsan el is kezdtünk újakat írni. Az ott egy fantasztikus egymásra találás volt együttesileg, és ezen belül is egy még jobb összhang volt a mi kis kettősünk…
Áron: De ez akkor még nem volt egy mély kapcsolat.
Gergő: Igen, akkor ez még nem volt igazi barátság sőt, ez csak manapság kezdett el kialakulni.
Áron: Mostanra kezd benőni a fejem lágya. Huszonéves korom végéig igazából én még nagyon hülyegyerek voltam, és nagyon béna voltam sok tekintetben, sok dologra nem is vagyok büszke az akkori működésemből. Az elmúlt években kezdem azt érezni, hogy kezd bennem felmerülni a felnőttség gondolata, és most kezdtem annyira felérni Gergőhöz, hogy el kezdtünk tudni egymás felé nyitni. A legtermészetesebb volt köztünk egyébként ez a kapcsolódás, nagyon erre sodort minket a tudat alattink vagy az élet, ki hogyan hívja…
Apropó: miben hisztek?
Áron: Abban hiszek, hogy van olyan mondanivalóm, ami jó a világnak, ha elmondom neki. Nem azért, mert hogy olyan elképesztően fontosnak tartom magam, hanem mert rettentően érdekel a világ és világnak a sorsa, s ezt nagyon is szeretem átfuttatni magamon. Szerintem felelősségem, hogy elmondjam azt, ami bennem van ezzel kapcsolatban.
Gergő: Hiszek abban, hogy lehet jól is csinálni. Hogy még mindig van szükség az értékre. Lehet jó minőségben is értéket közvetíteni az emberek felé, és hogy ha ez sikerül, akkor én azt gondolom, hogy egy nagyon jó kis célt sikerül megfogalmazni.
[fotó: Rohonczi „Festy" Anita]
Mi az az érték, amit a Csendesebb részemmel közvetíteni szeretnétek?
Áron: Amit én a minőség legfontosabb mértékegységének és gyakorlatilag az egyetlen faktorának tartok, az az őszinteség. Ez az, amiben nagyon jók is tudunk lenni szerintem, és amikor szerénytelennek tűnően azt mondjuk, hogy magas minőséget akarunk képviselni, akkor nem technikailag meg tudásban meg okosságban akarunk magas szintet képviselni, hanem őszinteségben. Ennek a formációnak ez az egyik legfontosabb motorja: az őszinteségre való igényt keltsük fel az emberekben azáltal, hogy mi is rendkívül azok vagyunk.
Lesznek olyan témák itt, amik valamiért az Esti Kornélban nem lehetnének?
Áron: Minden lehet az Esti Kornélban. Inkább olyan értelemben lehetünk mások, hogy itt kicsit személyesebbek lesznek a szövegek, mert a Kornélban úgy fogalmazunk meg mindent, úgy bontjuk le a rétegeket a zenéről és a szövegekről egyaránt, hogy mind a hat tag a magáénak tudja érezni. Ez a hallgatók részéről is különben egy jó dolog, mert az élménynek a magja ott marad, de az olyan részletek, amik egy emberre vonatkoznak, azok lecsiszolódnak róla. Itt viszont eggyel kevesebb ilyet kell lecsiszolni, és bízom abban, hogy ettől ez még nem lesz önző, és ettől még sok emberhez fog tudni szólni. Nem elkülönít majd minket, hanem még egy kis plusz intimitást kölcsönözhet az egésznek.
Nem féltek attól, hogy ez a fajta intimitás és személyesség el fog veszni majd a Budapest Park nagyszínpadán?
Áron: Nagyon bízom ennek az őszinteségnek az erejében, és szerintem két hanggal is helyt lehet állni a Budapest Park nagyszínpadán. Ha nekem ezt egyedül kéne csinálnom, akkor nagyon be lennék szarva, és nem lenne bátorságom hozzá, hogy ezt összehozzam, de így hogy van egy ilyen nagyon jó zenész mellettem, akivel támogatjuk egymást, illetve aki azt mondja arra a két hangra, amit én kitalálok, hogy szerinte jó, akkor én abból kellő magabiztosságot nyerek.
[fotó: Rohonczi „Festy" Anita]
Hogyan definiálnád saját magadat?
Áron: Egyrészt szerintem egészen egyszerű vagyok, másrészt meg eléggé nehezen definiálható.
Mi a legtúlértékeltebb érzelem a mai világban?
Gergő: A legtúlértékeltebb? A boldogság,
és pont legutóbb beszélgettünk erről. A boldogság mindenki elméjében egy kívánatos állapotnak tűnik, de pont az az állapot, amikor megszűnnek körülötted, illetve benned a vágyak, és emiatt egy nagyon passzív állapot is egyben. Ha például úgy érzed, hogy van dolgod a világban, tudsz adni a világnak magadból és egy picikét jobbá vagy másabbá tudod tenni, vagy esetleg úgy tudsz hatni az emberek életére, hogy ők jobbak legyenek, akkor pont nem kívánatos állapot a boldogság, mert nem akarsz akkor adni, nem akarsz kreatív lenni, nem akarsz előremozdulni. Akkor csak vagy és élvezed azt, amiben vagy, mert az egy jó állapot. Ilyen tekintetben a boldogság biztos csodálatos állapot, ha pillanatokban tudod megélni, de hogyha hosszabb időtartamban benne ragadsz, akkor passzívvá tesz.
Áron: Igen, és szerintem az is egy nagyon téves elképzelés, hogy a magas önbizalom az egészséges. Rohadtul nem egészséges. Az az egészséges, amikor tevékeny vagy, és az élet úgy megy előre, hogy működni akar és idomul a környezetéhez és megold problémákat, és hogyha magas önbizalomba ragad valaki, az lecsúszik. Szerintem nem a nagyon alacsony, de a picit alacsony önbizalom az egészséges.
Itt is, az Esti Kornélos és a Csendesebb dalszövegeiben megjelennek a nagyon nagy érzelmek, miközben egy régebbi interjúidban is sokszor megemlíted, hogy nem vagy egy túlérzékeny személyiség. Ez a kettőség tényleg jelen van benned?
Áron: A hétköznapjaimban valóban nem égek olyan túl magas érzelmi világban, és olyan értelemben nem vagyok érzékeny, hogy például egy nagyon szerető családi közegben nőttem fel, már-már túlságosan is jó volt a szüleimnek, amit csináltam, éppen ezért engem nem tudnak nagyon elbizonytalanítani a nagyon rosszindulatú megjegyzések: nem tudják az alapjaimat megrengetni. Ilyen értelemben nem vagyok túlérzékeny, sőt még élvezni is szoktam a negatív kommenteket – még a legaljasabbakat is –, mert érdekességnek fogom fel. Jobban szeretem a negatív kritikákat. Van, hogy egy picit azért felidegesít, de kell benne lenni valami kis igazságtartalomnak ahhoz, hogy fel tudjon idegesíteni.
Ha már megemlíted a szüleidet... Mennyire hisztek abban, hogy az a közeg, a helyszín, ahol felnövünk, nagyban meghatározza azt, akivé válunk felnőttkorunkban?
Áron: Elképesztően! Alapjaiban a gyerekkori bánásmódot viszi tovább az ember egész életében, azt is, ahogyan a többi emberrel bánik vagy épp viszonyul hozzájuk. Nagyon tiszteletre méltó, amikor mondjuk egy generáción belül látszódik meg a változás: mondjuk a nagyszülők nem éppen a legideálisabb életet biztosították az ember szüleinek, ők mégis akkorát tudtak változtatni a saját élethez való hozzáállásukon, hogy a gyerekeik már egészen más családban nőhettek fel. Ez lehet, hogy kicsit ködös, de abban is nagyon hasonlóak vagyunk Gergővel, hogy nagyon hálásak vagyunk a szüleinknek: hihetetlen erős személyiségek, nagyon tiszteljük őket és felnézünk rájuk.
Még mielőtt az olvasók és a közönségetek megnézhetnék a premier dalhoz készült klipet is, így utolsó kérdésként, mire számíthatunk tőletek a közeljövőben?
Áron: Nyáron lesz egy kicsikét nagyobb helyszínen is egy budapesti koncert, mellette azonban folyamatosan érkeznek fesztiválfelkérések is, így minden bizonnyal oda is megyünk majd. Áprilisban megjelenik még egy klip, illetve már egy harmadik dalterv is készülőben van, ami várja, hogy stúdióba menjünk vele. Több featet el tudok képzelni, mint az Esti Kornéllal csinálunk, mert ott nem csinálunk. Emiatt is egy új oldalam megmutatásának lehetősége a Csendesebb részem.
Gergő: Szerintem minden adott ahhoz, hogy megszülessen egy album. Minden próbán előjön egy új zenei ötlet, amit azonnal veszünk is fel, és eltesszük későbbre. Szerintem megállíthatatlanok leszünk.
Most pedig jöjjön a várva várt premier dal és videoklip a Csendesebb részemtől. A videoklip Rohonczi Anita érdeme, ahogy az interjúban szereplő képek is. A dalszöveget Bodor Áron szerezte, a zenét pedig a két tag: Áron és Dobosi Gergely. A producer, a felvevő és a keverő Egyedi Péter, a kiadó pedig a ZajZajZaj.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez