Inkább egy rossz kapcsolatban, mint egyedül?
Sosem szabad elfelejtenünk, hogy társas lények vagyunk, és alapvetően szükségünk van a szeretetre és törődésre, sőt időnként egyszerűen csak egy másik emberi lény jelenlétére. Azonban könnyen át lehet esni a ló túloldalára, és akkor is egy kevésbé működő kapcsolatba menekülni, amikor igazából sokkal nagyobb szükség lenne egy kis egyedüllétre. Mégis, ennek már csak a gondolata is nagyon ijesztő tud lenni, így sokan inkább kitartanak egy olyan ember mellet, akire nincsen szükségük, semmint hogy kicsit magukra maradjanak.
Bármennyire is rossz egy kapcsolat, azért többnyire nem gyűlöljük, sőt, ha nem is vadul égő szerelemmel, de valamennyire még mindig szeretjük a másikat, így a szakítás gondolata –annak ellenére, hogy rengeteg észérv szól mellette- kifejezetten fájdalmas lehet. Ilyen esetben egyszerű meggyőzni magunkat azzal, hogy maga a szakítás is annyi kellemetlenséggel és szomorúsággal járna, mint maga a kapcsolat, így talán egyszerűbb nem háborgatni az állóvizet.
Nagy szerepe van a félelemnek. Itt nem arra kell gondolni, hogy félünk a másik embertől, egyszerűen csak sosem szerettünk belemenni kellemetlen szituációkba, mint például fizetésemelésről beszélgetni a főnökkel. A félelem a legrosszabb, amit ebben a helyzetben tehetünk, hiszen ha határozottak vagyunk, és nem akarjuk többé a kapcsolatot, akkor valóban csak annyi dolgunk lenne, hogy elmondjuk őszintén, hogy mi a problémánk. Mégis sok esetben ez az egyik legnagyobb visszatartó erő.
Lehet, hogy éppen hullámvölgyben vagyunk, vagy már tényleg minden elromlott, mégis a másik fél bizonyos szempontból a családunk, az otthonunk, valaki, akivel megosztjuk az életünket. Azzal, hogy kilépünk a kapcsolatból, magát a komfortzónánkat is el kell hagynunk, ami -legyünk őszinték- cseppet sem egyszerű lépés.
Különösen nehéz lehet meghozni a döntést, ha éppen kicsit padlón van az önbecsülésünk. Sajnos azok esetében is előfordul ez időnként, akik alapvetően egészséges önértékeléssel rendelkeznek. Ilyenkor egyszerű megmagyarázni magunknak, hogyha kilépünk a kapcsolatból, azzal nem oldunk meg semmit, mert alapvetően biztosan bennünk van a hiba: „hogyan fogok valaki mást találni, akinek szüksége lesz rám? Miért akarna bárki más engem?”
Ne feledkezzünk meg a ránk nehezedő nyomásról sem, amelyet egyrészt a társadalom, másrészt a családunk gyakorol ránk. Ha már vannak gyerekeink, akkor nem érdemlik meg, hogy a szüleik külön neveljék őket. Ha még nincsen, akkor pedig az általános vélekedés szerint nem érdemes elhagyni egy biztos kapcsolatot, amely egy családhoz vezethet.
Ha mégis sikerülne meghoznunk a döntést, akkor fel kell készülnünk rá, hogy egy ideig talán magunkra maradunk. A gondolatainkkal, a fura szokásainkkal és a céljainkkal is. Nem támaszkodhatunk egy társra, meg kell tanulnunk egyedül élni a mindennapokat. Ez elsőre talán kézenfekvőnek és egyszerűnek tűnhet, azonban a gyakorlatban megtenni cseppet sem olyan egyszerű.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
null
Szólj hozzá a cikkhez