Különös módon mindig akkor tudunk a leginkább görcsmentesen együtt lenni valakivel, amikor azt gondoljuk, nincs tétje a dolognak. Aztán az ember előbb-utóbb azon kapja magát, hogy elkezd matekozni. Vajon felhívhatom? Vajon kíván engem? Egyáltalán milyen viszonyban is állunk? Itt kezdődnek a problémák.

Olyan nagyon jó is az, amikor fesztelenül, minden gondolkodás nélkül, a természetes reakcióinkat tudjuk közvetíteni a másik felé. De miért van az, hogy pont ez a fajta könnyedség illan el leggyakrabban egy ismerkedésnél? Azt hiszem tényleg igaz, hogy el kell engednünk a gondolataink láncait ahhoz, hogy a tetteinkben is szabadabbak legyünk. Pontosítok, nem szabadabbak, igazabbak. Bárhogy is van, mindig az a legjobb út, ha önmagunk maradunk. Gondoljunk csak bele, megismerkedünk valakivel, de a vesztesek nyugalmával állunk a dologhoz és nem kezdünk el taktikázni, kis idő múltán nagy eséllyel az adott illető fog elkezdeni irántunk érdeklődni, ha szimpatikusak vagyunk számára, mert azt fogja látni, hogy nincs erőlködés, nincs görcs. A lehető legvisszataszítóbb tud lenni, amikor azt érezzük a másikon, hogy teljesen rá van tekeredve a dologra és szétgörcsöli magát, annak érdekében, hogy nekünk tetsszen. Bár sokaknál nem tudatos, de mégis sajnos így vagyunk kódolva. Minél inkább szorítod, annál inkább kicsúszik a kezeid közül. Ugyanez működik akkor is, ha mi kezdjük el túlagyalni a dolgokat. Ez amolyan szimat, amit ha egyszer megérzünk, akkor onnantól kezdve kész, vége a történetnek.

De mit lehet tenni akkor, ha a másik fél tényleg nagyon érdekel minket? Vegyünk egy példát. Belemész egy egyszerű, laza történetbe. Nem görcsölsz, nem rágod magad, pusztán csak élvezed a másik személy társaságát. Élvezed, hogy mindenről tudtok korlátok nélkül beszélgetni, hogy nevettek önfeledten és még adott esetben a szex is kiváló. Tudod, hogy ezzel az emberrel jóban maradsz bárhogy is végződik, mert valahol tudsz vele kapcsolódni tudati szinten. Majd napok, talán hetekkel később elindul benned egy gondolat, hogy tulajdonképpen nagyon is jó volt vele, és igazából mennyire szabad és természetes érzéseket váltott ki belőled. Kémiai és lelki síkon is arra jutsz, hogy valójában érdeklődsz a másik fél iránt. Na, igen, de itt belép az agy, pontosabban az ego, aki elkezdi piszkálgatni a válladat, és kétségek közé szorít. Nem tudod eldönteni, hogy mi a helyes lépés. Agyalsz, és aztán tovább agyalsz, és ilyen, vagy ehhez hasonló gondolataid lesznek. „Basszus, ha túl haveri és laza vagyok, akkor azt hiszi, csak szexre kell” vagy „Ha érzelmi töltetet teszek a dologba, akkor menekülőre fogja”… és még sorolhatnánk. Sajnos, ha visszatekintünk, sokan elmondhatjuk, hogy ismerjük ezeket a gondolatokat, érzéseket, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy talán a legegyszerűbb módja annak, hogy ne érjen minket kudarc az az, ha bármit is gondolunk, félretesszük a félelmeinket és elkezdünk pontosan ugyanúgy működni, mint a megismerkedésünk pillanatában. Minden erőlködés és kényszeres bizonygatástól mentesen cselekedni.

Ha gondolsz a másikra? Na, és aztán! Nyugodtan írhatsz neki egy üzenetet. Felakarod hívni? Tedd meg! Ha neki nem megfelelő, azt úgyis tudatni fogja. Nyilván nem kell átesni a ló túloldalára és ráerőltetni magadat a másikra, de ha érdekel valaki, akkor, soha, de tényleg soha ne nyomd el magadban, és legfőképpen ne kezdj el hibbant módjára kapálózni. Nem kell elfojtani a benned lévő érzéseket, gondolatokat. Könnyen lehet, hogy a másiknak valóban nem szólt többről a dolog, mint egy laza, könnyed, néhány alkalmas dologról, de legalább tudni fogod, hogy te megtetted, amit meg kellett tenned. Elsősorban magad miatt, nem másért, mert a végén mindig azokat a lehetőségeket bánjuk a legjobban, amiket elszalasztottunk. Így továbbra is azt tudom csak tanácsolni hogy légy önmagad, vállald, amit gondolsz és érzel. Csak és kizárólag így lehetsz hiteles magaddal, és másokkal szemben is.

• érzések kapcsolatok lélekhangok vágyak

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!