Már csak búcsúzni jöttem
- 2017. november 30.
-
Virág Klaudia
- Komment
Vihar előtti csend tölti meg a teret, és én próbálok erőt gyűjteni, hogy pontot tehessünk a mondatunk végére. Te, mint általában, csak menekülsz a helyzettől, mert azt hiszed, a halogatástól most is magától helyre áll minden Nem kell vásárra vinned a bőröd, és én ott leszek, ahol hagytál, mikor te már kicsit helyre jöttél. A biztos pontod vagyok.
De valahol már érzed te is, hogy az ég, így is, úgy is, le fog szakadni és rajtunk már az ernyő sem segít. Életem könyvének nagy fejezete voltál, de már csak szeretnék túl lenni az utolsó oldalakon, hogy tiszta lapot kezdhessek, és mindkettőnknek könnyebb legyen.
Furcsa, hogy régen, mindig mindent megrágtam, és elképzeltem, hogy mit fogok neked mondani, aztán persze sosem úgy sült el, ahogy elterveztem, de most, még a szavak is magamra hagytak. Magam előtt látom, ahogy te érdeklődve kérdezed, hogy éreztem magam az úton, elsimítva ezzel az elmúlt időszak nehézségeit köztünk, miközben én keresem majd a szavakat, hogyan kezdjem el, hogy többé nem akarlak látni, és már csak búcsúzni jöttem.
Kifogytam a ragtapaszokból, amivel eddig a szívemet kötözgettem, és rájöttem, az utolsó dolog, amit érted és magamért tehetek még, az az, hogy magadra hagylak. Egy ideje már érleltem magamban ezt a döntést, de még hittem egy váratlan csodában. Nem hátat fordítok neked, és nem is cserben hagylak, pont most, mikor a világod összeomlik, én nem ezt akartam, hogy így végződjön, de úgy tűnik, nekünk most ez volt megírva.
Segítenél egy kicsit? Lehet, hogy úgy tűnik, hogy most erősebb vagyok, de ne hidd, hogy azért, mert elhatároztam magam, nekem nem fáj az elválás. Nem akarom hosszúra nyújtani, mert akkor darabokra törnék, de nem is akarom rövidre zárni, mert talán most látlak utoljára, és szeretném az arcod minden rezzenését, magammal vinni emlékként arra az útra, ahová már nem tartasz velem. Szeretném a hangod csengését, megőrizni az elmémben, amíg csak képes vagyok rá. És idővel, ha ezek az emlékek megfakultak, csak azt remélem, a szemeid pillantása, álmaimban néha rám találnak majd, mosolyt csalva az arcomra ébredéskor, eszembe juttatva, mennyire szerencsés vagyok, hogy volt lehetőségem megtapasztalni milyen valakit őszintén szeretni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez