Hadd meséljek a szívről, a szívről, ami olyan mély volt, hogy voltak érzelmei, melyek nem is tudtak egymásról.

Dohánykávét ivott. Szerette újra érezni a bűn aromáját, felidézni ajkaival a füst ízét. Minden korty után eszébe jutottak a férfi kezei, melyek meggyújtották cigarettáját. Emlékezett a bőrkeményedésre tenyerén, a tetoválásra, ami a csuklóját borította és kigombolt ingujjára. Emlékezett az érzésre, ahogy a nikotin szétáramlott testében, és ereiben részeg táncot járt.

Egy percnyi szerelem volt ez, amolyan megkoronázása az önpusztításnak. Nem volt éjjel, amikor meghallotta volna vágyait a fülében visszhangzó dallamoktól. Azt hitte, ha szíve ütemre dobban és szemhéjai mögül vibrálnak csak a fények, akkor egy pillanatra elmenekülhet önmaga elől, saját magába.

Egy kávényi időt adott csak a nosztalgiázásnak. Amint a csésze kiürült, Ő leszokott. Esernyőjéért nyúlt, melynek fogantyúját bokájába akasztotta még az érkezéskor. A tárgy pedig hálából, hogy nem felejtették ott, büszkén pergette le a vizet, ahogy gazdája kilépett a járdára. Míg a taxiját várta, nézte, hogy süllyed el fekete tűsarkúja az ég és a föld szerelemgyerekében. Másnak csak koszos pocsolya lett volna, ami számára a mennybolt mérföldeket átszelő vonzalmát jelentette. Szeretett volna Ő is így, cseppenként belezúgni valakibe…

Akarta a férfit. Nem az egyiket, vagy a másikat, magát a férfit. Érteni és imádni, egy életen át. Mert csodálta a testet, ami nem sajnálta az erőfeszítést, hogy hatalmába kerítse a nőt. Amely izmai azért feszültek meg újra és újra, hogy uralja és irányítsa vágyait. Lenyűgözte az agy, mely képes volt szavakkal ágyba vinni, vitákban észérvekkel meggyőzni, és amely rendeltetésével ellentmondásban, oly sokszor bizonyította be, mennyire empatikus. Nem is értette, hogyan választhatna csupán egyet, egy egész életre. Egy testet, egy agyat, egy szempárt. A kékben az őszinteséget látta, a barnában a szenvedélyt, a zöldben önmagát. A hosszú, kócos hajat vizesen szerette. Homlokokból eltűrni, ujjai közt csavargatni. A rövidet tenyérbökősen. Míg a sima arcbőrre ajkait tapasztotta, combjai és hasa a borosta érintéstől remegtek meg.

Nézte a sofőrt. Jegygyűrűjét a kormány markolatán, családját a műszerfalra ragasztott képen. Hősként tekintett rá, mert nem csak férjjé és apává vált, de az is maradt. Esküt tett, és azt nem szegte meg. Ha egy férfi kitart valami mellett, a saját magának tett ígéretének hódol. Nem csak kívánta, tisztelte is ezért a teremtés koronáját. A férfit, aki önmagát nem tudja, a nőt nem akarja becsapni. Ilyennek látta az autó mellett elsuhanó sportolót, és a szabadságán riasztott orvost is, akinek a taxiját adta át.

• érzelmek férfiak lélekhangok szerelem szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!