Mert van, amit még az X6-ból is megbámulnak

Infiniti FX30d GT Premium

Két orosz üzletember beszélget:
- Jó a nyakkendőd! Mennyiért vetted?
- Ötszáz dollár volt.
- Ötszáz!? Normális vagy? Szemben ezerért megkaptad volna!

Na, az Infiniti FX-ről mindig ez a vicc jut eszembe, hiszen pontosan ez a számomra feldolgozhatatlan mentalitás az, ami miatt létezhet egy ilyen brutális, terepjárószerű sportos tepsi. Mert hogy van létjogosultsága, az már a népszerűségét látva is megkérdőjelezhetetlen, még ha racionális érvekkel nem is magyarázható. De talán pont ez utóbbi a siker kulcsa. Ugyanis amíg a hétköznapi SUV-k megpróbálják lenyomni a torkunkon azt a tévhitet, hogy mindenre alkalmasak, addig az FX nem kelt ilyen téves illúziókat.

Már ránézésre is egyértelmű, hogy az átlagon felüli hasmagasság itt nem a használati értéket szolgálja, csupán egyike a sok apróságnak, amik együttesen azt sugallják: mert megtehetem. Mert megtehetem, hogy egy olyan autót vegyek, ami használat szempontjából egy harmadennyiért kínált kompakttal vetekszik és kényelem tekintetében sem igazán tud felülmúlni egy milliókkal olcsóbb, tisztességesen extrázott középkategóriás szedánt.

De akkor hova is megy el a kemény munkával megkeresett 18 millió forintunk? Hát szublimál, azaz olyan kézzel meg nem fogható dolgok lesznek belőle, mint például presztízs, tisztelet, önbizalom és pozitív világnézet. Talán azt külön meg sem kell említeni, hogy az előbb felsoroltak nagyrészt az egyedi megjelenésnek köszönhetőek, de így sem árt egy kis magyarázat. Egyrészt sportautót hobbiterepjáróval ötvözni menő dolog, amit mindenki tud az X6 óta. Az viszont már kevésbé közismert, hogy ez a merész ötlet nem egy bajor koponyából pattant ki, hiszen az FX első generációja több mint egy évtizede jelent meg. Mondjuk túl sok hasonlóság nincs is köztük, mivel amíg a német egy böszme SUV sportos tetőívvel, addig az Infiniti inkább egy magas építésű sportos kombi, az ebből adódó összes előnnyel és hátránnyal.