Mindig kedvesnek lenni másokkal? Csak a tökéletesség elfogadható?
- 2025. szeptember 30.
-
Áhli Mariann
- Komment
Önzetlen, segítő hozzáállás, mindig jó hallgatóság. Szinte bármire meg lehet kérni, rá mindig lehet számítani. Ha számára kellemetlen, akkor is igent mond és elvégzi, megcsinálja. Ő az, aki akkor is megértőnek látszik, amikor más már a haját tépné.
Vagy örökös maximalista. Ő az aki, ha összeszorított fogakkal is, de a tökéletességre törekszik, neki mindent a legjobban "kell" tudnia, csinálnia. Egyetlen szó: perfekcionizmus ... ez jut eszünkbe. Neked is van ilyen ismerősöd? Gyakori jelenségünk. Nekem volt … Egészen közelről volt szerencsém ismerni és a befolyása alatt állni.
A túlzott kedvesség és a legjobbra való törekvés is sújtott. Mit sújtott?! Dominálta a viselkedésemet és elhitette velem, hogy csak így lehet. Jónak, szeretve és elfogadva lenni. A szíve mélyén mindenki erre vágyik, még az is, aki a leghangosabban kiált most ellene. Alapvető emberi szükségletünk ez a hármas, mélyen gyökerező "alapprogramunk".
A túlzott kedvesség és a kiemelkedő teljesítmény is becsülendő, külön-külön és egyben is. A személyes és szakmai tapasztalatom azt mutatja, hogy ugyan rövidtávon elégedettebbnek érezzük magunkat és a saját önértékelésünket is pozitívan befolyásolja, a kedvesség látszólag mélyebbé teszi a kapcsolatainkat és a maximalizmus is elismerést kér, azonban hosszú távon pusztító károkat okoz bennünk mindkét viselkedés.
Nem az a probléma, ha valaki befogadó, nyitott és közvetlen másokkal, hanem ha valahogy a szükségleteit, vágyait és végső soron önmagát hátrébb sorolja egy képzeletbeli ranglétrán, mint másokat, és nem tudja képviselni saját magát. Nem az a probléma, ha valaki szeret jól teljesíteni, lelkiismeretes és alapos, hanem az, ha valaki sosem elégedett az elért eredményeivel -azokat nem ünnepli -, szerinte mindent lehetne jobban csinálni, önmarcangoló, a végletekig kimeríti saját magát és a személyes kapcsolódásai szépen lassan leépülnek.
Ok és okozat
Mindezek nem tűnnek el nyomtalanul, sőt … A testi és lelki egészségünket egyaránt rombolja a rengeteg elfojtott érzés, erőltetett mosoly, lemondás, alkalmazkodás, megfeszített teljesítmény és a mindezekből adódó feszültség. Ezek mind ott vannak velünk és bennünk, ha látszólag nem is veszünk róluk tudomást.
Ki a túlzott kedvességet, ki a maximalizmust „választja”, van mögötte egy meggyőződés, csak akkor vagyok jó, szerethető és elfogadható, ha így és így viselkedem…
És mi a legrosszabb? Először is nehéz magunkon felismerni, hogy valójában ezek a sémák a mozgatórugóink, hiszen mindig van egy racionális válaszunk, hogy miért teszünk éppen úgy, ahogy:
De szegénynek szüksége volt rám.
Ez egy apróság, ez nem is lemondás nekem, ennyit igazán megtehetek.
De ezt még mindenképpen ma kell megcsinálnom.
Ezt csak én tudom így megcsinálni.
És mi az ami ennél is rosszabb? Ezek a viselkedési sémák elrejtik valódi énünket, így ha erősen is hangzik, hamis kapcsolódásaink alakulnak ki, elrejtve igazi önmagunkat, még saját magunk elől is. Szeretnénk elkerülni a kudarcot, az elutasítást vagy a sérülést, titkolva gondolatainkat, véleményünket, érzéseinket. Azonban így nem vagyunk képesek igazán őszinte kapcsolatok kialakítására, hiszen azokban a másik fél valójában sosem ismerhet meg bennünket– csak azzal a maszkkal érintkezhet, amelyet a viselője a hibáktól és az elutasítástól való félelem miatt vett fel.
Kezdeti lépések
Egyszerű lenne azt írnom – a gyors megoldás illúzióját kínálva-, hogy ez a bejegyzés gyökeres változást hoz. A tapasztalat azt mutatja, hogy mivel ezek mélyen bevésődött gondolkodási, viselkedési minták, amelyek tudattalan automatizmusként működnek bennünk és egészen gyerekkorunk óta velünk vannak, ezért a bejegyzésem célja nem lehet más - ha éppen jókor olvasod -, hogy energialöketet adjon az induláshoz.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez