Most engedtem el az anyámat
A gyerek-szülő viszonnyal majd mindannyian megküzdünk valamilyen formában. A szerepek, amelyeket magunkra veszünk hol megfelelnek a valóságnak, hol nem. Szerencsések vagyunk, mondta egyszer egy pszichológus barátom, ha a gyerek-szülő kapcsolatból felnőtt-felnőtt kapcsolat válik. Ugyanis ez az egészséges felállás!
Hogy mit jelent ez a bizonyos egészséges felnőtt-felnőtt kapcsolat? Azt, hogy egyenrangúak vagyunk, hogy nem kezeljük többé másikat gyereknek, sem a szülő, sem az egykori gyerek. Kölcsönös tisztelet és megbecsülés működik, mindkét irányban. Az egyik barátnőm nemrég élte meg a felnőtt-felnőtt kapcsolat látványos létrejöttét, amelyet nagy örömmel újságolt el nekem.
- Tudod jól, hogy anyukám beteg – kezdte – mániás depresszióban szenved, ami olykor elég nehézzé teszi a vele való kommunikációt. Ilyenkor gyakran bezárkózik, nem szívesen nyilatkozik arról, hogy mi van vele. Valamilyen módon magánügyének tekinti a dolgot, de mégiscsak az anyám, ezért úgy gondoltam, hogy az én felelősségem az ő sorsa.
Egy jó hónapja ismét rohama lehetett, mert nem vette fel a telefont. Jól ismertem a helyzetet, biztosan bezárkózott, egyedül akar lenni – gondoltam. Átmentem hozzá, de nem volt otthon. Kerestem a kedvenc helyein, ahol ilyenkor lenni szokott, de semmi. Nagyon megijedtem, rögtön hívtam a mentőket, a rendőrséget és kerestetni kezdtem. Néhány nap múlva előkerült, én pedig ijedten, idegesen számonkértem. Ő döbbenten és felháborodva reagált a számonkérésemre:
- Felhívlak, számonkérlek amikor nem vagy otthon? – szegezte nekem a kérdést anyám. Felkérdezlek, hogy hol voltál egész nap, hogy elmentél-e a gyerekedért az óvodába? Elvárom tőled, hogy tájékoztass, ha elutazol pár napra a munkád miatt vagy csak úgy pihenni a barátnőiddel?
- Nem, de te eltűntél és én megijedtem – feleltem.
- Nem tűntem el, hanem elmentem pár napra valahova, mert egyedül akartam lenni. Neked pedig nincs jogod a rendőrséggel kerestetni engem. Felnőtt ember vagyok oda megyek, ahova akarok, és azt csinálok, amit akarok. Nem tartozom elszámolással sem neked, sem másnak. Tudok vigyázni magamra, egész életemben tudtam, ha emlékszel rá, két gyereket felneveltem, az egyik te vagy. Ha segítségre lesz szükségem szólok, vagy elintézem úgy, ahogy nekem tetszik – mondta.
- Csak álltam és nem tudtam megszólalni – mondja a barátnőm. Igaza volt az anyámnak. Jogában áll úgy élni, úgy intézni a dolgait, a betegségét is, ahogy ő akarja. Azt hiszem, hogy akkor, ott, abban a pillanatban felnőtté váltam és leváltam az anyámról, mint gyerek.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez