Szeretjük mindennek az okát keresni, és hinni, hogy van is mindennek. Szeretjük azt hangoztatni, hogy ha valaki nem olyan dolgokra vágyik, ami elüt a tömeg vágyaitól- biztos van valami oka, valami trauma, ilyesmi - persze mindent erre fogunk már a modern világban..

Na most nem hiszem, hogy van annyi időnk, hogy okokat keresgéljünk, főleg olyan okokat, amik nem is léteznek(mint tű a szénakazalban..) Mikor lett ilyen a világ, hogy senki se mondhatja el mit gondol? Mikor lett ilyen a világ, hogy ha el is mondja mit gondol, nem hiszik el, és megkérdőjelezik a valóságosságát? Mikor lett ilyen a világ, hogy minden egyforma? Hogy minden fekete és fehér? Hogy az a fura és bolond, aki elüt? Én inkább azt mondom, hogy nem bízok abban, aki beilleszkedik..

Persze, feltételezhető, hogy van oka mindennek. Ugyanakkor, ha valaki azt mondja, hogy így és úgy gondolja és nem érez ezzel kapcsolatban semmilyen rossz és negatív érzést, csak szimplán jól van, akkor az szerintem hihető. Ha valakinek bizonyossága van a dolgairól, még nem jelenti azt, hogy valami más van a háttérbe, hogy valamitől fél. Persze, feltételezhető az is, hogy az illető érzései és gondolatai idővel megváltoznak. Viszont ez teljesen normális. Nem kell okokat keresni, csak simán továbbállni és végre elfogadni, hogy különbözőek vagyunk, de tényleg..

Szeress bele a saját életedbe, magába az élet törvénytelenségébe, csak úgy sodródj a lehetőségekkel. Folyton tárgyakhoz, szabályokhoz és emberekhez láncoljuk életünk értékességét. Közben belül mind repülni szeretnénk.. Mind szeretnénk őszintén beszélgetni, éhezünk a valódi kapcsolódásokra. De hogyan lehetnénk őszinték, mikor senki se hiszi el nekünk? Mert én akármikor őszinte vagyok, csak fura pillantásokat kapok cserébe.. Azt általában vagy gyűlölködő pillantás, vagy valami nagyon belsőséges. Nekem jó így, de körülbelül mindennap kételkedek magamban. Kételkedek a jóságomban, az emberségemben. Kételkedem a külsőmben, a szépségemben. Ezt tesszük egymással.

Én is bántok másokat. Azt hiszem, ha nem ilyen lennék, akkor meg lemaradnék mindenről. Legalább a bűntudat dolgozik, és mindig megpróbál jobbá tenni. Talán jó is vagyok, így is. Ha megteszek valamit, azt azért teszem, mert úgy gondolom, hogy azzal se magamnak se másnak nem ártok. Ha nem akarok valamit megtenni, mert úgy érzem ezzel magamat bántom vagy másokat, akkor nem teszem meg. Ennyi az oka. Nincs semmi más. Hidd el nekem. És ne keresd az okokat, csak szeress bele az életedbe, és néha ,merül bele az emlékeidbe.

• életszemlélet elfogadás elfogadni önmagam gondolkodásmód

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!