A gyermekek aragyogóak, tiszták, elevenek és boldogságot sugárzóak. Azt hiszem, ehhez a gyermeki énünkhöz kéne nekünk is visszatalálnunk. Sokszor figyelem őket, ahogyan az utcán szembejönnek velem, és rám mosolyognak. Sosem azt irigyeltem tőlük igazán, hogy gyermeki álomvilágban élnek, hanem sokkal inkább azt, hogy az ő hitük még igazán él. Ahogyan azt is, hogy korlátok nélküli kíváncsiságuk eleven és van bátorságuk lépni, az ismeretlen felé. Ők még nem félnek, hogy elesnek. Ha így is lesz, felállnak és újra próbálkoznak, sokszor még nagyobb lelkesedéssel.

A félelem nem létezik

Bennük még nincsenek beidegződések. Nincsenek olyan meghatározó lelki traumájuk, amik tudat alatt megálljt parancsolna bennük, hogy szabadon, önfeledten éljenek, azt tegyék, amit éppen a szívük diktál. Még nem az ész dominál náluk, hanem a belső intuíciójuk, amiben megkérdőjelezhetetlenül még hisznek és gondolkodás nélkül követik azt. Mennyivel szabadabbak vagyunk mi is, ha olykor nekünk is sikerül ezt a belső hangot meghallani és követni! Amikor tudjuk, hogy nincs lehetetlen! És mennyivel nagyszerűbb élményekkel, sikerekkel gazdagodunk ilyenkor! Miért nem cselekszünk gyakrabban így? Az élet csak akkor keményíthet meg minket, ha hagyjuk. Ha elhisszük, hogy a kudarc, átok volt és nem vesszük észre, hogy végső soron az is csak minket szolgált. Egy félrelépés, nem ok arra, hogy elvegye minden kedvünket attól, hogy legközelebb majd ügyesebbek legyünk! Sokszor helytelen következtetéseket vonunk le a félresikerült próbálkozásainkból, negatív élményeinkből és bezárkózunk, falakat emelünk, ahelyett, hogy ezekből a helyzetekből erőt merítenénk.

A csodák viszont léteznek

Itt most nem is csak arra gondolok, hogy ők még tényleg hisznek a csodákban és sokkal nyitottabbak mindenre, hanem igazán arról, hogy mennyire jelen vannak és ettől ők tényleg látják az igazi csodákat. Mi már annyira kiestünk a jelenből, hogy az is nagy dolog, ha a figyelmünket öt percig rajta tudjuk tartani valamin, nem keressünk kényszeresen újabb elfoglaltságot, csak hogy valami lekössön minket, és elterelje a gondolatainkat.

A gyermekek ezzel szemben, még el tudnak veszni a fantáziájukban és még valódi rácsodálkozással tekintenek a világra. Egy katicabogár megfigyelésében ott van minden csodálatuk és életszeretetük. Ők még észre veszik a világ apró kincseit. Mi már miért nem? Pedig ezek azok a dolgok, amik valódi boldogsággal tölthetnék meg a szívünket. Ezeken keresztül, újra beleszerethetnék a létezés csodájába és végtelenségébe. Ha így tennénk, sokkal több lehetőségeit, szépségeit vennénk észre az életnek. Annak a lehetőségét, amikor éppen a boldogságot nyújtja felénk.

• élet felnőttek gyermekek önismeret szeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!