Rómeó, Júlia és a Sors

A sorsod, amit jelenleg élsz, a személyiséged kivetülése. Ez egészen addig így van, amíg nem untad meg a saját drámád főszereplőjét, aki te magad vagy. Egészen addig így van ez, amíg fel nem ismered, hogy a kellékek, a díszletek, a helyszínek és a szereplők mind-mind egy általad konstruált színmű részei a saját életedben.

A sorsodnak vélt események pontosan azt fogják követni, amit te akarsz, és azt fogod kapni, ami a színdarabban fenntartja a feszültséget és a figyelmet. A szenvedő, folyamatosan elbotló, drámai fordulatokat megélő hős egészen addig megy a saját rossz sorsa útján, amíg fel nem ismeri, hogy azt a személyisége határozza meg. A személyiség, amelynek felépítésére oly sok energiát fordítottunk. Jelmezek, sminkek, mozdulatok, az érzelmek belénk rögzült kifejezésmódja, hamis kommunikáció.

Rómeó, Júlia és a Sors - - - férfiak, kapcsolatok, nők,

Születésünk óta épülő személyiségünk a legnagyobb ellensége annak, hogy kilépjünk a színdarabunkból. Ezzel manipuláljuk magunkat és másokat, hogy fenntartsuk a feszültséget, tovább szőjük a drámai cselekményt. Ehhez szoktunk hozzá, és a környezetünk is elvárja tőlünk szerepünk eljátszását, mert ezt érzi biztonságosnak. De mint minden jó drámában, mindannyiunk életében eljön a tetőpont, egy váratlan fordulat: egy kihívás, egy tragédia, egy ember, aki nem az álarcokat látja. Ott a hős eldöntheti, hogy kibújva a szerepéből lelép-e a színpadról, és behúzza-e a függönyt taps nélkül, hogy átléphessen valódi sorsába. Ez a sors már pontosan az lesz, ami a tiéd. Nem eljátszani, hanem megélni fogod. Az emberi kapcsolataink így már nem egymás álarcainak, hanem valós lényünk szeretetének a kifejeződései lesznek. Ez fog közös sorsot írni mindannyiunknak.

Mi mindannyian Rómeók és Júliák vagyunk. Mélyen gyökerező szerepeink ezek. Újra és újra ismételjük drámai életünk eseménysorát, dialógusokkal, örömökkel, bánatokkal és váratlan fordulatokkal. Életünk középpontjában a szerelem áll, no meg a vágyak. Ez így is marad egészen addig, míg nem szállunk ki tudatosan a drámánkból, és kezdünk el másfajta, nem újraismétlődő kapcsolatokban élni. Látszólag ez lehetetlen. De látszólag sok minden lehetetlen! Látszólag áldozatok vagyunk, akik, mint egy antik tragédiában, tehetetlenek a végzettel szemben, amely által determinálva csak sodródunk a halál felé, mi végül elemészt.

A drámaírók jól tudják, hogy a kiszámíthatatlan fordulatok, a felsőbb erők befolyása, a jó és a rossz szembeállítása, a harc, a szerelem, az emberi alaptulajdonságok felerősítése tartja fenn az olvasó, a néző figyelmét, ez ugyanis feszültséggel lehetséges. Pontosan ugyanezt az elvet követjük a magánéletünkben is.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.