Sakk-matt a hálószobában: ha kiütötték a királynőt
„Feküdtem a szállodai ágyban, s a szomszéd szobából szeretkezés hangja szűrődött át” – kezdi fiatal női páciensem a probléma vázolását. „Nehéz kimondani, de irigy voltam, irigyeltem a boldogságukat. Közben mellettem fekvő fiatal, jóképű férjemre pillantottam, s annyira szerettem volna, ha mi is ezt tennénk. De már nem tudtam kezdeményezni – elszoktam tőle.”
A férfiak ugyanezen kérdéskörben két ok miatt keresnek meg: ha a nő kezdeményez – és akkor, ha nem. Csak hogy értsük… Mert néha bizony nehéz eldönteni a médiában látott tartalmak mellett, ahol a nők női szemmel is jól olvasható termékenységi jeleket küldenek (akár csoportos formában is) egy-egy alfahím felé, hogy: az adott hölgyek túl rámenősek, vagy pedig mi vagyunk suták?
De lássuk először, a férfinek miért fontos a női kezdeményezés? Viszonylag profán módon belátható, hogy azért, mivel ez egy visszajelzés számára arra nézve, hogy nem csak ő akarja mindig a szexet, hanem mi is vágyunk rá – magyarán: jó vele! Eddig tiszta sor. De akkor mi a baj azzal, ha mi kezdeményezünk? Ennek megértése végett most roppant bonyolult evolúciós és szociálpszichológiai elméletek felvetéseit kellene egymással ütköztetnem – mindezektől eltekintve a lényeg egy mondatban az, hogy: amennyiben rendszeresen a nő a kezdeményező, akkor egy idő után a férfi nem éli meg magát „igazi” férfinek (sic!), mivel kevés az, ahányszor ő kívánja a szexet. (Ami egyébként gyakran valóban így is van: a nő már tűkön ül, de a „teremtés koronája” még mindig nem mozdul rá a lehetőségre.) Az a társadalmi sztereotípia sem sokat segít a nemek kommunikációjában, miszerint egy férfinek mindig akarnia kell a szexet. Ő sem gép, ráadásul konokul ragaszkodik a szabad döntés érzéséhez.
Minél inkább noszogatjuk apró csipkelődésekkel és explicit kifakadásokkal – ő annál kevésbé érzi magát a helyzet magaslatán, egyre jobban befele fordul, begubózik, s kényes feladattá válik számára a szex. Magyarán kialakul a „kényszerszex” fogalma, ami ebben az olvasatban azt jelenti, hogy ha a férfi nagyon kipihent, épp tökéletesen egészséges, se túl sokat, se nem keveset evett, s a csillagok állása is kedvező (esetleg évforduló van), akkor nekidurálja magát a szexnek. A tragédia, hogy ezt egyébként egy igen jó libidójú férfinél is el lehet érni – csak elég sűrűn kell kezdeményezni hozzá. S onnan a visszaút már nagyon rögös. Volt olyan hölgy páciensem, akit hosszas győzködés után sikerült rávennem, hogy ne mondogassa a férjének folyton, hogy „Na, fogadjunk, hogy ma sem lesz szex!” De akkor már késő volt, a férj kommentje: „Jaaajjj, ránézek, és már tudom, hogy alig várja…”
Nehéz kérdés tehát, hogy ki teszi meg az első lépést. Hisz nőként mattot kapni ráadásul borzasztóan megalázó is – társadalmi szabályaink erre tanítottak. Ám az legalább ekkora baj, ha teljesen elszokunk tőle. Ha már idegenné válik a mozdulat, ha nem a vágy visz minket egymás karjaiba, hanem a hogyan is kezdjünk hozzá dilemmája. Erre a pontra jobb nem eljutni, mert onnan a visszaút már nagyon rögös.
Nem szeretem a „bűvös számokat” a szexben, viszont rendelői tapasztalataim alapján minden ötödik, sőt, minden tizedik alkalommal elegendő, ha a nő a kezdeményező. Ám rafináltan és indirekt módon azért lehet… Úgy, hogy ne tűnjön fel, hogy valójában az egy kezdeményezés volt.
Hevesi Krisztina /szexuálipszichológus/
Könyvei:
Hevesi Krisztina: SZEX. A pszichológusi dívány titkai
Hevesi Krisztina: SZEXTRÉM. Perverziók, szexfüggőség és ártalmatlan különcségeink
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez