Szeress, vagy meghalsz!
Van, hogy olyan kapcsolatba kerülünk bele ahol bármennyire is kifejezésre juttatjuk a szerelemünket, érzéseinket, odaadásunkat, a másik távolságtartó marad. Szeret ő minket, mondogatjuk magunkban, csak nem tudja kifejezni az érzéseit.
Sajnos azonban bármennyire is próbáljuk meggyőzni magunkat az előbbiek igazáról, valójában nem tudjuk elfogadni a tényt és minden erőnkkel azon kezdünk dolgozni, hogy megszerezzük, amire vágyunk. Márpedig ha egy nő valamit akar, senki és semmi nem állhat az útjába!
Eleinte, ha sokáig nem kap visszajelzést felmerül benne néhány kérdés, amit aztán gyorsan elhesseget magától:
- Lehet, hogy én ennyivel jobban szeretem őt?
- Nem túl sok, esetleg fárasztó részemről az állandó érzelmi túlfűtöttség?
S mivel válasz sehonnét sem érkezik, az ember gyorsan elhessegeti magától a gondolatokat és azon töri a fejét, hogy mit tegyen ebben a kellemetlen helyzetben. Ha nem enged a sikeretelenségnek és továbbra is erőteljesen kifejezi vágyait, hogy ő több intimitásra, babusgatásra, szerelmi vallomásra vágyik, félő, hogy megijed a másik és eltaszítja magától. Ha viszont nem szól egy szót sem, akkor minden marad a régiben. Persze előfordulhat, hogy egy kis noszogatásra a másik majd ölelgeti, szeretgeti, de mégsem lesz boldog, mert nem érzi őszintének mindezt, mivel a másik egyszerűen csak meg akar felelni az elvárásoknak. S ha ennek ellenére tovább erőszakoskodik még hálátlannak és kielégíthetetlennek is tűnhet.
Ezért taktikát vált és úgy tesz, mintha nem is vágyna a másik közelségére. Kipróbálja milyen hatást vált ki a másikból, ha egy kissé flegma, távolságtartó s várja, hogy ezáltal érdekesebbnek tűnik a másik szemében. Ezzel ugyan felkeltheti a másik érdeklődését, de egyáltalán nem biztos, hogy az meg fogja nyitni a szívét, s ha hosszas hidegség után végre kinyilvánítja a nő az érzelmeit, a másik jó eséllyel elégedetten veszi tudomásul, hogy mégiscsak viszonozták az érzéseit és már meg is szűnt a titokzatosság.
Jobb ötlet híjján érzelmileg zsarolni kezdi a másikat! Gyakran elismétli neki, hogy mennyire szereti, mennyi mindent megtesz a kapcsolat fejlődéséért, mennyi áldozatot hoz érte. Sajnos komoly bűntudatnál, lelkiismeret furdalásnál többet nem lehet kicsikarni ezzel a taktikával sem a másikból, ráadásul ez a trükk csak növeli az egymás közötti távolságot.
A női leleményesség nem ismer határokat, s mivel még ezzel sem tud valódi eredményt elérni, jól megbünteti a másikat. Nincs ebben semmi meglepő, a női lélek könnyedén szadistává válhat, ha nem kapja meg amire vágyik, a férfiak pedig könnyendén hajlanak az áldozat szerep vállalására. A nő hosszasan tud terveket szövögetni arra, hogyan büntesse meg azt az szerencsétlen férfit, szinte érzi a fölényt a szex megvonásért (ez a leggyakoribb büntetési forma), de a végén kénytelen belátni, hogy ez a módszer sem működik.
Lassan frusztrálttá válik, rossznak, elégedetlennek, kiállhatatlannak látja magát és inkább önmaga előtt is nevetségesnek, túlzásnak érzi intimitás iránti vágyát.
S hogy mi a konklúzió? Jobb ha belátjuk, a különböző mértékű intimitásigény annak az egyik biztos jele lehet, hogy nem ő az igazi. Persze az is lehet, hogy mi nők nem látjuk saját magunkat és annyira önállóak vagyunk, hogy a férfi nem is érzi, hiába mondogatjuk neki, hogy szükségünk van rá. Esetleg segíthet, ha engedünk a függetlenségünkből és az önállóságunkból, “a mindent meg tudunk csinálni és mindent kibírunk” játékból, és megengedünk magunknak egy kis sebezhetőséget.
Persze Ti férfiak könnyedén azt mondjátok minderre, röviden és tömören, hogy ha egy nő valamit megkap, másnap már nem is kell neki, sem amit kapott, sem a férfi, s lássuk be ebben is van némi igazság…
Bárhogy is legyen, a lényegen semmit nem változtat: senkit nem kényszeríthetünk arra, hogy szeressen minket!
Írta:
Agatha Seymour
www.agathaseymour.hu
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez