Tudom, hogy egy nap meg foglak ismerni

Talán rosszul teszem, ha megannyi csalódás után még mindig hiszek abban, hogy valakivel egy napon egymásra találunk, és úgy is maradunk? Nem mesébe illő, örökké tökéletes szerelemről álmodozom, hiszen már felnőttem, tudom, hogy ez nem így megy. De még mindig reménykedem benne, hogy azzal a valakivel összesodor minket az élet, és azt fogjuk mondani az idők végezetéig minden nap: itt maradok veled.

Még idegen vagy számomra, még nem ismerlek. Valahol éppen létezel, beszélgetsz, zuhanyzol, a városban vagy, bármit csinálhatsz. Nem tudom, hogy nézel ki, milyen vagy, hogyan beszélsz, milyen a humorod, hogyan szereted a kávét. Nem tudom, hogy lesz-e kutyánk, vagy hogy meddig nem fogunk egymáshoz szólni, amikor összeveszünk.

Csak abban lehetek biztos, hogy létezel, és hogy egy napon - ami lehet, hogy holnap lesz, de lehetséges, hogy 7 év múlva - meg fogjuk egymást ismerni. Lehet, hogy véletlenül kigáncsollak majd a boltban, lehet, hogy a közös barátaink mutatnak be egymásnak. Sőt, lehet, hogy valahonnan már ismerjük egymást, csak még nem jött el a mi időnk.

Hogy miért gondolok már most rád? Mert várom az együtt töltött időt. Várom, hogy együtt nevessünk, hogy finom vacsorákat együnk meg, borkóstolókra járjunk, hogy megmasszírozz a termálfürdő meleg medencéjében. Várom, hogy itt legyél velem reggel is, és engem kérdezz meg, hogy elmegyek-e veled nyaralni. Várom, hogy bemutass a szüleidnek, és hogy mókás estéket töltsünk el az enyémekkel. Vágyom rá, hogy megsimogass, amikor ébredezem, és ágyba hozd a kávét. Nem kell minden nap, csak néha.

Tudom, hogy egy nap meg foglak ismerni - - - lélekhangok, szerelem, vágyakozás,

Nem kérek már a bizonytalanságból. Nem kérek a nevenincs kötelékekből, a majdnem kapcsolatokból, a drámai előadásokból. Egyetlen dologért sóvárgok: egy döntésért. Nem kell kimondanod, nem kell bizonygatnod. Érezni fogom a tetteiden és a közös életünkön, hogy meghoztad azt a döntést. Tudni fogom, hogy velem szeretnél lenni, nem csak kedden meg pénteken, lopott percekben, hanem mindig.

Látni fogom a jövőnket. Téged öltönyben, magamat pedig fehér ruhában, ahogy arra a zenére közeledem feléd, amit hallgatva mostanság mindig elképzelem e jelenetet. Mindeközben végig csak rád fogok nézni. Felfelé fog görbülni a szánk, talán még a könnyeink is kicsordulnak majd. E fesztelen pillanatokban pedig mindenki ott lesz, és minket fog bámulni, mert tudni fogják, hogy megtaláltuk az utunkat, közösen.

Erősen látom magam előtt, ahogy készíted a reggelit egy lusta szombat reggelen, amiket most egyedül töltök. Mindig elképzelem a kávém kortyolgatása közben, hogy majd te is mellettem fekszel. Annyira jó érzés lesz mindkettőnknek, hogy nem akarunk majd felkelni. Csak hosszú perceken át érezni még az összebújás és összetartozás hatalmát.

Érdekes, hogy ezt tízévesen is pontosan így képzeltem el. Annyi mindent megéltem azóta, annyi emberrel találkoztam, és sokan nem kértek ebből. Belőlem. Egyetlen centivel sem kurtítottam meg ezt az álmot. Ugyanolyan élénk, kellemes, biztonságos, puha. Ugyanúgy vágyom rád, és tudom, hogy létezel, és egy napon megismerlek.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szabó Alexandra

Felnőttként megőrizni a gyermekkorunk kíváncsiságát és merészségét egy életre szóló, kemény feladat. A világ sokszínű, és éppen emiatt küzdelmes az embernek megtalálni és megtartani saját útját. Nincsen jó vagy rossz: hiszek abban, hogy minden ember egyenlőnek és jónak születik. Hiszek a szeretet elsöprő erejében, és kötelességemnek tartom, hogy mindig hozzájáruljak az előrehaladáshoz és az értékteremtéshez. Van valami varázslatos abban, amikor az emberek a papírra vetett gondolatok, felfogások, élmények megismerésével jönnek rá, hogy mennyi közös is van bennük. Az írás egy hang nélküli kapocs, amely közelebb hoz minket egymáshoz.