Az önszeretet nem csak abban képes megnyilvánulni, hogy miután ünnepek után a tükörbe nézel, az mondod: „elfogadom a testem jelen pillanatban is”. Nem csak azt jelenti, hogy már nem utálod a rést a fogaid között. Ennél azért összetettebb.

Elmondhatod magadnak, hogy milyen dögösen áll rajtad a szilveszteri bulira felkapott kisfeketéd. Listát készíthetsz arról, hogy milyen remek tulajdonságokkal rendelkezel, leírhatod egymás alá százszor, hogy értékes vagy, olyan ember, aki megérdemli mások szeretetét. Állíthatod azt a tükörképednek, hogy mindenre képes vagy, és az összes akadályt legyűröd, ami az utadba kerül.

De ezek mind nem számítanak, ha csak szavak és nem úgy viselkedsz, hogy a tetteid is alátámasztják, hogy valóban hiszel magadban. Az önszeretet ugyanis több annál, mint hogy szépen beszélünk magunkról és pozitív dolgokat hintünk el a negatívok helyett.

Ha azt mondod, hogy szereted magad, de mindig visszafutsz ahhoz az emberhez, aki érzelmileg kizsigerel, vagy ha nem foglalkozol a testeddel, csak szar kajával tömöd és közben éjjel-nappal dolgozol, csak azért, hogy bizonyíts magadnak, akkor nem igazán beszélhetünk önszeretetről.

Mert a szeretet arról szól, hogy figyelek a másikra és törődöm vele. Adott esetben magammal.

Az önszeretet megnyilvánul abban, hogy eljárok mozogni, nem azért, hogy szupervékony legyek, hanem, mert figyelek a testem jelzéseire és tudom, hogy törődnöm kell vele, ha még X néhány évet ez lesz az otthonom. Az önszeretet nem az, amikor önzőnek érzem magam, amiért a szombat esti buli helyett a kádban fekszem és relaxálok, hanem az, hogy bűntudat nélkül teszem azt, amire a lelkem vágyik.

Hiszen hogy tudnék másnak segíteni, ha az én lelkem is zavaros?

• elfogadás önbizalom önszeretet

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!