Tegnap reggel egy galamb repült be a Ferenciek terén az aluljáróba. Nem találta helyét, majd egy rövid légtérbeli sasszé után leült a mozgólépcsők közti részre és figyelt. Nem értette láthatólag, hogy ki hová, és miért le és fel, és miért itt lent. Nem tudom, hogyan alakult további napja, biztosan megtalálta a kijáratot.
Béke
Tegnap reggel egy galamb repült be a Ferenciek terén az aluljáróba. Nem találta helyét, majd egy rövid légtérbeli sasszé után leült a mozgólépcsők közti részre és figyelt. Nem értette láthatólag, hogy ki hová, és miért le és fel, és miért itt lent. Nem tudom, hogyan alakult további napja, biztosan megtalálta a kijáratot.
De az a néhány másodperc érdekes volt.
A szokatlan helyzet, és a figyelem.
Béke.
Ha szimbólumokban gondolkodunk.
És valóban, amikor leült, nem volt több, mint egy élőlény, aki megtalált valamit.
A megoldást.
Hogy végiggondolja, és értékelje, és hogy megfigyelje az embereket.
Annak idején egy kis verebet láttam nekirepülni egy üvegablaknak.
A kezemben halt meg.
Még lélegzett, és mintha arra kért volna, hogy ne legyen minden ennyire átlátszó, mert a végén abban töri ki a nyakát.
Az a néhány másodperc rólunk, emberekről szólt.
Az illúzióról.
Amit teremtünk, hogy ne kelljen szembenézni magunkkal.
Hogy legyen miért felkelnünk reggelente.
A galamb tekintete itt van előttem. Béke. És valamiféle tökéletes megnyugvás a legnagyobb pánik közepén.
Odalent, akinek szárnyalnia kell.
Fura világ.
Bokros László
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez