Recirquel - Az újcirkusz úttörői

A fiatalokból álló társulat 2012-ben mutatkozott be a Sziget Fesztiválon, és azóta az újcirkusz úttörőiként sikert sikerre halmoznak. A Művészetek Palotájában rendre teltházas előadásaik vannak, gyakorlatilag már bérelt helyük van, saját sátorral minden évben a Szigeten, tavaly pedig egy francia turnén mutathatták be tudásukat számos nagyvárosban a nagyközönség előtt. Másfél évvel ezelőtt volt már alkalmam a társulat vezetőjével, Vági Bencével, és a fiatalokból álló artista csapattal beszélgetni, és a Cirkusz az Éjszakában című előadásukat megtekinteni. Most ismét Vági Bencével beszélgettem, és ezúttal a társulat legújabb darabja, a Párizs Éjjel varázsolt el teljesen.

Vági Bence a Liverpool Institute for Performing Arts koreográfus-rendezői szakán szerzett diplomát. Éveken át járta a világot, magába szippantotta azt a tudást, amit itthon szeretne meghonosítani. Első találkozásunk alkalmával vélhetően ezredjére hallotta a kérdést, hogy mitől újcirkusz az újcirkusz, de készségesen kifejtette, hogy ez a műfaj túlmutat a hagyományos cirkuszi mutatványok sorozatán. Itt a cirkusz egyesül a színházzal és az előadás inkább színdarabbá válik cirkuszi elemekkel. Hozzátette, egyelőre tanulják a műfajt.

2013 őszén találkoztunk utoljára, mi történt azóta a társulattal?

A Cirkusz az Éjszakában előadásunk után 4 artistánk elhagyta a társulatot, mivel a szívük inkább a hagyományos cirkusz porondja felé húzott. Kár lenne tagadni, ez egy váratlan törés volt az életünkben, de éppen ennek lett a gyümölcse a következő előadásunk, A Meztelen Bohóc. Úgy véltük, hogy ha már ezt a helyzetet hozta az élet, érdemes lenne nyitnunk a különféle társművészetek felé. Így kaptak szerepet a kortárs táncok, és vált Egyed Brigitta színész és Czigány Judit énekesnő, valamint több új artista is a társulatunk állandó tagjává. Egy teljesen más típusú előadás jött létre, mint amilyen az első volt. A Meztelen Bohóc sokkal inkább magában hordozza a tánc, a színház jellegzetességeit, és nem csak az artista elemek kapnak főszerepet. Azóta még egy produkcióval, a Párizs Éjjellel bővült a repertoárunk.

A három előadást már többször egymás után látva elmondható, hogy a Meztelen Bohóc egy súlyosabb, operához hasonló darab lett, amit nagy szeretettel fogadott a közönség, és a mai napig nagyon népszerű, de merőben eltér a másik két darabunk hangulatától. A Párizs Éjjel című előadásunk története pedig az, hogy tavaly is felkértek minket a Sziget szervezői, hogy valamilyen varieté-szerű előadást állítsunk össze. A gondolataimban régóta mozgolódtak Brassai (Halász Gyula) fotóművész képei, akinek a munkásságát nagyon hosszú ideig tanulmányoztam, és úgy gondoltam, hogy ha már belevágok a varieté műfajába, amihez egyébként is személyes kötődésem van a kutatásaim által a kabaréval együtt, akkor a Brassai képekből fogok inspirálódni, és az ő képei fogják adni az alapját az új előadásunknak. Én sem, és a társulat sem számított rá, hogy a Meztelen bohóc után, még ugyanabban az évben egy újabb nagy produkcióval fogunk előállni, aminek az előbemutatója lényegében a Sziget Fesztiválos szereplésünk volt, a premierre pedig a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon került sor.

Korábban azt mondtad, hogy még csak tanuljátok az újcirkusz műfaját. Ezt a kijelentést még mindig érvényesnek tartod, csak tanuljátok?

Nehéz kérdés. Büszkén mondhatom, hogy a Recirquel szép lassan bekerült a nemzetközileg is elismert társulatok közé, mindemellett úgy vélem, hogy valaki akkor tartozhat csak igazán az élvonalhoz, ha élete végéig tanuló marad. Tehát igen, folyamatosan tanulunk, fejlődünk, újra és újra megkérdőjelezzük önmagunkat, hogy ezáltal válhassunk még jobbá.

Mi volt az eddigi legnagyobb szakmai elismerés a társulat számára?

A társulat életében az eddigi csúcs egyértelműen a tavaly decemberi franciaországi utazásunk volt. Döbbenetes élmény volt azoknak a színházaknak a színpadára lépni, ahol a legnagyobb újcirkusz társulatok és kortárs táncegyüttesek lépnek fel. Ennek köszönhetően a közönség is nagyon művelt, tisztában van azzal, hogy mire vált jegyet. Nekik megmutatni, hogy egy magyar társulat mire képes, félelmetes, de egyben lehengerlő tapasztalat volt. Szó szerint örömmámorban úsztunk mindannyian, hiszen minden helyszínen állva tapsolt a közönség a produkciók végén. Egy óceánparti városban pedig a hagyomány szerint, ha a nézőknek nagyon tetszik egy előadás, akkor ezt énekkel hálálják meg. Az artistáink pedig álltak a színpadon, és nem értették a helyzetet. Megfordultak a szerepek, ők civilekként álltak, a nézők pedig állva énekeltek nekik. Nagyon megható és megrendítő élmény volt. Hihetetlen volt megtapasztalni, hogy gyakorlatilag 60 év bezártság után, 11 magyar artista francia közönség előtt hajolhat meg és arathat ekkora sikereket. Ennek éppen az ellentétét tapasztaltam meg, amikor februárban a Cirque du Soleil lépett fel Magyarországon. A társulatban volt két magyar artista is, akik a számaik végén a büszkeségtől feszülő mellkassal hajoltak meg a hazai közönség előtt, a lelátókon ülő hatezer emberből pedig szinte senki nem tudta, hogy ők magyar művészek.