Találkozás Anna Amélie-vel

Az Anna Amélie Showroom felé sétálva már a hatalmába kerített az az életérzés, amit a márka alapítójával és tervezőjével, az Oláh Annával készített interjúval a hátam mögött, úgy hiszem, hogy a táskái is hívatottak közvetíteni. Köszönhető ez annak, hogy az első igazi nyári nap volt, szikrázó napsütéssel, kellemes meleggel, és a belváros megtelt vibrálással, turistákkal és helyi fiatalokkal. Az elhelyezkedés is ennek a fiatalos lendületnek kedvez, hiszen a bemutatóterem, mely egyben Anna műhelyéül is szolgál, közvetlenül az Ötkert felett, a Bazilika szomszédságában helyezkedik el.

Már az Anna Amélie Showroom felé sétálva a hatalmába kerített az az életérzés, amit a márka alapítójával és tervezőjével, Oláh Annával való beszélgetés után éreztem, és a táskái is ezt hívatottak közvetíteni. Köszönhető volt ez annak, hogy az első igazi nyári nap volt szikrázó napsütéssel, kellemes meleggel, és a belváros megtelt vibrálással, turistákkal és helyi fiatalokkal. Az elhelyezkedés is ennek a fiatalos lendületnek kedvez, hiszen a bemutatóterem, mely egyben Anna műhelyéül is szolgál, közvetlenül az Ötkert felett, a Bazilika szomszédságában helyezkedik el. Belépve a showroomba, jól hallható “Hű!” hagyta el a számat, mert egy igazán ízlésesen berendezett, letisztult, izgalmas installációkkal felszerelt bemutatóteremben találtam magam. A táskák a szemközti polcrendszeren egyből magukra vonzották a tekintetem, vibráló színeikkel és anyagaikkal.

- Művészcsaládból származol, de pontosítanád, hogy ki mivel foglalkozik?

- Az Anyukám festőművész, ő Thessalonikiben végzett, az Apukám ötvösművész és az Iparművészeti Egyetemen tanult, ahol én is.

- Mikor döntötted el, hogy egyszer majd Te is művészi pályára szeretnél lépni? Ez már kisgyermekkorodban megfogalmazódott benned?

- Sose voltam tanulós gyerek, inkább rajzoltam vagy játszottam. Mindig a kreatív dolgok vonzottak igazán. Művészcsaládba születtem, de egyik irányba sem nyomtak soha. Nem akarták rám erőltetni sem azt, hogy kövessem őket ezen a pályán, sem pedig azt, hogy ügyvéd vagy orvos legyek, vagy “normális” szakmám legyen. Az általános iskola után művészeti tagozatra szerettem volna menni, és végül a Rákóczi Gimnázium rajz tagozatán érettségiztem. Azt hiszem itt kezdődött minden.

- Érezted valaha, hogy pontosan emiatt, mert az egész családod művész beállítottságú, jobban kell teljesítened, nagyobb nyomás nehezedik Rád? Nem volt benned bizonyítási vágy feléjük, vagy éppen, hogy inspirálóan hatott Rád és támaszként tekintettél rájuk?

- Ez egy jó kérdés. Mivel nem voltak elvárásaik felém, illetve biztos voltak, de jól titkolták előttem. Az Apukám nagyon sok mindent elért az életben, ennek köszönhetően volt bennem egy belső nyomás, de ezt nem ők gyakorolták rám. Inkább csak úgy éreztem, hogy ha már ezt a szakmát választottam, akkor legalább olyan szinten kell teljesítenem mint ő, vagy akár túlszárnyalni. De mára már ez sincs, most már csak együtt dolgozás van.

- Fel sem merült, hogy a MOME helyett külföldön tanulj vagy máshol kezdd el a karriered építeni?

- A MOME volt az első ötletem, mert ez volt az, amit igazán szerettem volna. A felvételire 3 éven át készültem a gimnáziumban. Én tényleg úgy mentem el a felvételire, hogy azt gondoltam, én mindent megtettem, ami tőlem telt, annak érdekében, hogy sikerüljön. Ha nem így lett volna, jövőre újra megpróbáltam volna, tovább képeztem volna magam, de nem mentem volna külföldre. De aki például hétszer próbálkozik, azt nem értem. Hét év alatt egy egész karriert fel lehet építeni, nemhogy egyáltalán bejutni az iskolába. Nem azért mentem oda, mert mindenáron diplomát akartam szerezni, egész egyszerűen ott tanították azt, amit én meg szerettem volna tanulni.

- És miután lediplomáztál sem érezted a világ hívó szavát?

- Amikor végeztem, megörököltem egy lakást a Keleti pályaudvarnál, a Rákóczi úton, és úgy éreztem, hogy ez okkal történt így, nem véletlen, hogy rám hagyott a Nagypapám egy gyönyörű, elegáns polgári lakást, nagy belmagassággal. Tökéletes volt az induláshoz. Mindig is és most is úgy vagyok vele, hogy először itthon szeretnék fészket rakni. Szálldogálhatok össze-vissza, mint a költöző madarak, de az elmúlt négy évben, mióta megalakult a márka, rengeteget tanultam, amit nem biztos, hogy tudnék, ha külföldön vágok bele a munkába. Mostanra jött el az idő, hogy érdemes a világpiac felé is kacsingatni. Már meg tudom oldani a gyártást, kitapasztaltam, hogy mi az amit megvesznek, mi az, amit nem. Tisztában vagyok a hibákkal, és ez így volt jó, hogy ezt mind-mind itthon tanultam meg.

- Mikor költözött ide a showroom?

- Tavaly szeptemberben, az elhelyezkedése miatt ez sokkal kedvezőbb.

- A Rákóczi útihoz hasonlóan, ez is Apukáid tervei alapján készült?

- A belső építészeti munkák abszolút az ő érdemei, a csillár, a polcok, az installációk és a tükör is Apukám tervei alapján készültek. Ezeket egy az egyben az előző bemutatóteremből hoztam át.

- Mit gondolsz mire van szükség ahhoz, a tehetségen túl, hogy egy fiatal, kezdő tervező el tudjon indulni a pályán és sikeressé tudjon válni?

- Szorgalom, kitartás mindenek felett, illetve, hogy a lehető legmagasabb célt tűzze ki maga elé. Ha nagyon magas elvárásokat támasztasz önmagaddal szemben, még mindig óriási eredményeket érsz el, ha kicsit alatta teljesítesz, ellenben azzal, ha eleve alacsony célokat tűzöl ki, mert akkor soha nem fogsz naggyá válni. Folyamatosan tuningolnia kell az embernek saját magát, és bíznia, hogy “Persze, amit akarok, azt el tudom érni”. Ehhez magabiztosság és céltudatosság kell. A tehetség is fontos, de azt gondolom, hogy a szorgalom sokkal fontosabb. Amióta világ a világ, a szorgalmas emberek mindig megelőzték a nagyon tehetséges, de lusta társaikat.

- Volt, hogy megrekedtél, amikor azt érezted, hogy elfogyott az energiád? Ha igen, hogyan töltődtél fel újra, miből merítettél?

- Van egy vezérfonalam, ami mentén haladok a kitűzött céljaim felé, de volt olyan időszak amikor elfogyott az inspirációs forrás. Én ilyenkor utazom. Nem terveztem, de pl. tavalyi évem végig utazással telt, bejártam a világot. Ilyenkor nyilván az ember kevesebb kollekcióval tud előrukkolni, de úgy éreztem, hogy most erre van szükségem. Semminek és senkinek nem végtelen az energiája. Ha az ember nem vigyáz rá, és szétosztogatja, kiürül és nem tud alkotni, nincs kedve semmihez. Nem vagyok egy depresszív alkat, én ilyenkor fogom magam, utazok és elfogadom, hogy ha ez most nem megy, akkor nem megy. A célt akkor sem vesztettem el, ugyanúgy gondoltam a márkámra, mint ahogy most, amikor csak a munkának élek reggeltől estig és estétől reggelig. Most is egész éjjel dolgoztam. Én vagyok Anna Amélie. Megszülettem Oláh Annaként, négy évvel ezelőtt pedig adtam magamnak egy új nevet. Amikor megszületett, egy hétig nem aludtam, mert tudtam, hogy ez most egy életre szól.

- Üdítő látni, hogy ilyen fiatalon, a törékeny alkatoddal és baba arcoddal ilyen konkrét elképzelésed van mindenről, és tűzön-vízen át hajlandó vagy menni a céljaidért.

- Azt hiszem, hogy ezt csak így lehet. De persze ez nem indult ilyen könnyen, én is megjártam a saját utamat. Amikor elkészítettem egy kollekciót, megvolt a showroom, amibe rengeteg időt, pénzt és energiát fektettünk, tudtuk, hogy valami új fog kezdődni, de rettenetesen féltem. Kiküldtünk rengeteg meghívót a megnyitóra a márka megalakulásakor, és emlékszem, ahogy álltam a kapuban és legszívesebben kifutottam volna a világból, mert nem tudtam, hogy öt ember fog eljönni vagy mind a kétszáz, akiket meghívtunk. Végül ott tolongott százötven ember, az ÉN termékeim miatt. Hihetetlen érzés volt.

- Mit lehet tudni a következő kollekciókról? Hogyan születnek az ötletek?

- Általában az utazásaim inspirálnak. Minden városnak van saját illata, hangulata. A következő kollekció, ami június első hetében fog kijönni, a Pre-Rio lesz. Rio de Janeiro adta az inspirációt, tavaly ugyanis kétszer is volt szerencsém odautazni. Leírhatatlan az a feeling, amit ott hatalmába keríti az embert. Lenyűgöző a hangulata a városnak, és nem csak a jó nők meg dögös pasik miatt. Igazából leírhatatlan az ottani pezsgés, de megpróbáltam kifejezni a táskáimmal. A Pre-Riót nagyon világos színek jellemzik, augusztusban pedig jön a Rio kollekció, ami egy igazi színkavalkád lesz.

- Készítesz egyéni elképzelés alapján is táskákat? Tehát, ha én pl. kitalálom, hogy egy piros, kisméretű borítéktáskát szeretnék, akkor elvállalod?

- Abszolút. Minden attól függ, hogy mikor mennyi munkám van, hiszen én csinálok egy személyben mindent, a tervezéstől a kivitelezésig. De ha pl. egyszerre tíz megrendelésem van, és bejön valaki, hogy szeretne egy pénztárcát, amit amúgy sem csinálok szívesen, akkor azt mondom, hogy nem. Vagy ha valaki olyan bőrből szeretne készíttetni, ami több szezonnal előbb volt, és nincs már nekem készleten. Egyetlen táskáért nem éri meg berendelnem az anyagot. De mindig rengeteg van készleten. Nekem nincs cipőgyűjteményem, nem a Zarában költekezem, én mindig bőrbe fektetek. Szóval van lehetőség arra, hogy a kreatív ötleteket gyártsunk egy-egy vásárlóval.

- Ha nem dolgozol, akkor mivel foglalatoskodsz? Van ilyen egyáltalán?

- Mostanában nincs. Ha mégis, akkor az Anyukámnál vagyok Görögországban, aki tavaly kiköltözött. Vagy a Hütte Caféban ülök a Szabadság téren, vagy a maYerban itt az Október 6. utcában a kutyákkal, vagy otthon alszom. De igazából semmi más nem tölti ki az életemet jelenleg, csak a munka. Nincs rajtam a nyomás, egyszerűen, ha valamit igazán szeret az ember, nem tud leállni.

- Azért ki tudsz kapcsolni?

- Persze egy pillanat alatt. Van, hogy kiülök az ablakba, amíg megiszom a kávém, figyelem az embereket, és húsz perc múlva teljesen feltöltődve, kitisztult fejjel folytatom a munkát Nagyon könnyen ki tudok kapcsolni. Eldöntöttem még az egyetem legvégén, hogy nem akarok, és nem is vagyok hajlandó stresszelni. Most éjjel sem azért dolgoztam, mert muszáj volt, vagy rettegtem egy határidőtől. Egyszerűen így jött ki a lépés, ehhez volt kedvem. De ha nincs kész egy megrendelés időre, akkor nincs. Nem fogom magam szétidegeskedni emiatt.

- Végül az utolsó kérdés. Van kedvenc kollekciód vagy darabod?

- Mindig az aktuális, amin épp dolgozom.

Az ígéretemet pedig be fogom váltani. Előbb-utóbb vissza kell jönnöm egy saját Anna Amélie táskáért, annyira gyönyörűek.

Szöveg: Krajnyik Cintia

Fotók: Arian Illusion

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Krajnyik Cintia

Gyakran készítek interjúkat, de sűrűn fogalmazom meg saját véleményemet, gondolataimat is egy-egy témát illetően, valamint a hétköznapokból kiragadott élethelyzeteket is szívesen papírra vetem, melyeket a Lélekhangok című rovatunkban olvashattok.