Kövess minket Facebookon.
Szabó Rebeka
Elég gyakran találkozunk olyan megjegyzésekkel, mint pl.: “Ez álomvilágban él.”, vagy “Ez biztos nem komplett.” Pusztán azért, mert valaki hisz és remél. Sőt, a többség szemében kifejezetten ciki, ha valaki egy kicsit is elrugaszkodik a föld felszínétől.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Hogy az emberiség miért is jutott pontosan abba a fojtogató élethelyzetbe, hogy állandóan felemészti a szorongás, a pánik, és minden “jó”, ami ehhez csak társulhat? Sok okfejtés született már ennek kapcsán. A nagy hajtástól kezdve, a túl szigorú követelményrendszeren át, számos tényezőt említhetünk.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Még nem vagyok kész. És te? A szomszéd néni, aki a botjára támaszkodva botorkál? Az unokatesód vállalkozó haverja? Tudod, aki esténként mindig sörözgetve osztja az észt.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Nevetséges lenne tagadni, hogy nincsenek piszkos ügyeink. Vagy csak egyszerűen részeink, darabkáink, melyek nem kristálytiszták.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A bácsi a piacon, az öreg néni a közértben, a vonaton a kalauz, és igazából, bárki, akivel találkozunk egy nap során, teszi a kis dolgát. Hogy éppen, melyikőjük milyen lelki procedúra kellős közepén tanyázik, nem tudhatjuk. De ami még fontosabb, és amiről csak halvány körvonalakat sejthetünk, az a valódi énjük. Nem az, ami már a saját, általános formájában is mesterséges, hanem a tényleges, életszagú emberi mivoltjuk.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Régóta visszatérő őrlődést kelt bennem, valami, ami igazából az én részem teljes mértékben. Valami, amivel mindenki rendelkezik, csak máshogy, más formában.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A napokban futottam bele egy rendkívül aktuális problémát boncolgató posztba az Instagramon. Joggal állíthatom, hogy az emberek többsége érti, milyen is ez a jelenség. Szinte fojtogató érzést kelt bennünk a tudat, miszerint a boldogsághoz és sikerhez kapcsolódó elvárások, mércék mind szigorúan internalizáltak. Úgy érezzük vannak dolgok, amiket el KELL érnünk. A probléma gyökere valahol itt rejlik.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A napok csak jönnek és mennek, eközben sokszor érezzük úgy, hogy a monotonitás felemészt minket. Pedig a kérdés folyton-folyvást ott zakatol a fejünkben: Mikor lépünk már végre? Mikor szakadunk már ki a komfortzónánkból? Bátorság kell hozzá, ez nem vitás, de a bátorság mellett más is munkálkodik bennünk. A vágy, hogy ezúttal valami mást szeretnénk kapni az élettől. Ezáltal pedig mi is adunk vissza valami különlegeset, hiszen folyamatosan fejlődünk, egyre inkább nyitottabbá válunk a világ minden új kincsére.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A bántó, irreleváns és személyeskedő kommentek jelensége mindig is szerves része volt a közösségi oldalaknak, amióta csak létrejöttek. Az évek során ki jól, ki kevésbé jól kezelte ezeket a virtuális pofonokat. Szomorú, de van, akinek az életébe is került egy a lehető legrosszabbkor időzített, fájdalmas hozzászólás.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A pandémia közepette az ember akarva-akaratlanul is elgondolkodik fontos dolgokon. Sok mindent kell megemésztenünk, szó szerint. Horrorisztikusabbnál horrorisztikusabb események, erőszak, aggodalom, és ami a legszomorúbb, alapvető problémák vesznek körül minket.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Tavasszal újra mosolyra húzódik a szám. Lágy, meleg fénysugarak simogatják az arcom, éppúgy, ahogy egy anya a gyermekét. A nyíló virágok illata és bíbor színű köntöseik egy darabot tükröznek vissza belőlem. Hiszen én is épp ilyen sokszínű vagyok. Sok álommal, vággyal, de már elért céllal is felruházva.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Ma reggel még a reggelim is a földön landolt, a vizes pohárral egyetemben és ezt követően hosszú percekig csak álltam. Az a bizonyos „miért pont én” érzés előszeretettel integet felém és nem habozik maradni sem.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Nem leredukált, halvány gőz van a bensőmben. Az én lángom csak lobog, kiolthatatlan, de nem perzsel szándékosan, nem okoz pusztán kedvtelésből égési sérüléseket.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Finom, adrenalin löketet adó esszencia vagyok, sokak kávéját ízesítettem, és tüntettem el a keserű érzetet. Egy kis darab a mindennapokban, amire mégis szükség van, mert nélküle az a bizonyos kávé csak egy sima kávé. Persze van, akinek a sima kávé a legnagyszerűbb, nemdebár?
olvass tovább
Szabó Rebeka
A mai nap más, mint a többi. Elhúzom a függönyt és érzem, hogy a fény most nem vakító csóvaként áramlik be a szobába. Kinyitom az ablakot, a hideg pedig jégrózsát lehel az arcomra, olyan jól esik, hogy most nem fájdalmasan csípi a bőröm, felfrissíti minden porcikámat.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Dr. Edith Eva Eger valószínűleg a legtöbbünk számára már nem ismeretlen. A magyar származású hősnőt 1944-ben deportálták Auschwitzba, tizenéves lányként, családjával együtt, akkor még mit sem sejtve arról, hogy túl fogja élni az elképzelhetetlent: a nácik haláltáborát. A Döntés című könyvével nagy port kavart, hiszen a haláltáboron át, önmagához való visszatalálásáig, mindent elmesél benne. A tátongó űrt, melyet szülei és szerelme elvesztése okozott, örök álmát, amit a tánc jelentett, és hitének erejét, ami soha sem hagyta el.
olvass tovább
Szabó Rebeka
„Csak tanulj mindig kislányom!” Gyerekként sokáig nem értettem, miért mondja ezt el nekem a papám minden egyes alkalommal, hiszen tanulok én eleget, egyébként is szorgalmas vagyok, világ életemben jó jegyeim voltak. Gyerekként még nem láttam ennek a dolognak a mögöttes tartalmát és valódi üzenetét.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Bizony nem sok szó esik azokról az apákról, akik a legjobb apák a világon. Pedig léteznek. Az enyémet csak csodaapának hívom, mert Ő tényleg egy csoda.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Néha a csend körülölel és a nyugodt percek emlékképeket vetítenek elém, én pedig ilyenkor csak arra gondolok: újra lennék gyermek. És akkor magam előtt látom a pirospozsgás arcú kislányt, aki egyszerre nevet és rohan megállás nélkül, hiába hívják a szülei vacsorázni.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Magzatpózban fekszem az ágyon, és tudom, nehéz lesz a holnapi nap. Persze ismerős az érzés, sokszor volt már példa erre, mégis olyan, mintha a félelem, átvenné az irányítást felettem. Hangosan dobog a szívem, kezdem a kontrollt elveszteni véglegesen. Aztán megpihenek, először csak körbenézek, hogy lássam, kezd minden kitisztulni a látóteremben.
olvass tovább
